Ma reggel hosszú és keserves munka eredményeképpen megnyílt az Ellenfény Online. Olvassák el Sándor L. István elõszavát, és teszteljék le az új portált.
|
Az Ellenfény online indulásával szeretnénk világosabban szétválasztani azokat a feladatokat, amelyeket a kritikának magára kell vállalnia. Egyrészt szükség van a művészetek iránt érdeklődő szélesebb közönség tájékoztatására, orientálására. Az Ellenfény mindig is arról akart szólni, hogy milyen művészi értékekre érdemes odafigyelni. De néha ezt csak több hónapos átfutással tudtuk megtenni. Gyakran akkor érkezett a híradás egy-egy fontos előadásról, alkotói, előadói teljesítményről, amikor az már elérhetetlen volt: lekerült a műsorról, nem játszották tovább. Pedig a szerkesztőségi számítógépben ott várakoztak az írások, hogy sorra kerüljenek, de mire helyet kaptak a lapban, ha értelmüket nem is, aktualitásukat mindenképpen elveszítették.
Ezért gondoltunk arra, hogy kihasználjuk az internet sajátos lehetőségeit, és az aktuális előadásokról szóló írásokat frissen megjelentetjük az Ellenfény online-on. Kilépve a folyóirat szabott terjedelméből, az Ellenfény online-on tágabb műfaji szűrők alapján több előadással, alkotóval és társulattal kívánunk foglalkozni. És végre bővíteni tudjuk érdeklődési területünket is: folyamatosan figyelemmel fogjuk kísérni például a gyerekeknek játszó színházak műsorát, ugyanakkor a jövőben több határterülettel (pl. opera, vizuális színház, kortárs cirkusz stb.) is rendszeresebben foglalkozunk.
Az Ellenfény online is kritikai orgánum marad, és nem alakul át művészeti hírportállá: nem közlünk híreket, beszámolókat, promóciós anyagokat. Számunkra az eseményt maga az előadás jelenti (illetve azok a rendezvények, fesztiválok, szakmai fórumok, amelyek a művészi produktumok köré szerveződnek).
Az Ellenfény mindig is kritikai párbeszédre törekedett. Rendszeresen megszólította az alkotókat, előadókat, műhelybeszélgetéseket folytatott velük, hogy az előadások művészi sajátosságai személyes nézőpontból is megfogalmazódjanak. Az Ellenfény online hangsúlyozottan folytatni kívánja ezt a hagyományt. Sok rendezővel, koreográfussal, drámaíróval, tervezővel, zeneszerzővel, színésszel és táncossal szeretnénk beszélgetni. Kíváncsiak vagyunk gondolkodásmódjukra, szemléletükre, észjárásukra. Szeretnénk, ha a művészet iránt érdeklődő közönség is többet érthetne meg munkájukból.
De az Ellenfény online-on hangsúlyozottan számítunk olvasóink hozzászólásaira is. Valóságos párbeszédet kezdeményezünk minden kíváncsi, határozott véleményt formáló olvasónkkal is, legyen az laikus vagy szakmabeli. Minden cikk végén felkínáljuk a hozzászólás lehetőségét, ha pedig általánosabb érvényű gondolatokat kívánnak megfogalmazni, annak a Fókuszban rovatban tudunk helyet adni. Az Ellenfény online-t a gyors reflexiók terepének szánjuk, a nyomtatott Ellenfény pedig továbbra is szakmai orgánumként működik. A folyóiratnak ugyanis a kritika egy másik feladatát kell teljesítenie: a megőrzést. A kortárs közönség orientálásán túl a múló időben is visszakereshetővé kell tenni a színháznak mint múlékony művészeti ágnak az értékeit. A nyomtatott Ellenfény tehát továbbra is tematikus összeállításokkal, nagyobb anyagokkal jelentkezik, amelyek néhány hónapos késleltetéssel jelennek meg honlapunkon.
Végül pedig: valóra váltjuk régi álmunkat. Az Ellenfény eddigi története során jónéhány olyan összeállítás jelent meg, amelyekből - egymás mellé illesztve őket - egy-egy alkotó, társulat pályaképe, művészi története rajzolódik ki. Ezek a kvázi kismonográfiák olvashatók honlapunk Virtuális könyvtárában.
Indul hát az Ellenfény online próbaüzeme. Beszélgessünk együtt táncról, színházról!"
Sándor L. István