hamlet.ws

A Summa Artium kht. által immár harmadik alkalommal megszervezett Mecénás napi gálaesten az árverésre bocsátott mûvészeti projektek között szerepelt a Krétakör hamlet.ws címû elõadásának eljuttatása hazai és határon túli magyar nyelvû iskolákba.

A Schilling Árpád rendezte produkció (www.hamlet.kretakor.hu, szereplői: Gyabronka József, Nagy Zsolt és Rába Roland) bemutatója januárban volt, s idén összesen 11 város 36 közép- és felsőfokú tanintézményében játszotta el a társulat - mégpedig ingyenesen.

A kultúra magántámogatásának jelentőségét hangsúlyozó eseményen a Krétakör a program folytatásához keresett és talált támogatókat. A felajánlott összesen 4 millió forint biztos alapot teremt ahhoz, hogy 2008-ban valamennyi érdeklődő iskola továbbra is ingyen láthassa vendégül az előadást - jelenleg mintegy 40 gimnázium és egyetem szerepel a folyamatosan bővülő a várólistán.

A nagylelkű mecenatúráért a Raiffeisen Bankot, Dr. Király Júliát, a Magyar Telekomot, Pákozdi Imrét, a Polgár Krisztina Emlékalapot és Telkes Tanácsadó Zrt.-t illeti köszönet, sikeres közvetítőmunkájáért pedig Török Andrást, a Summa Artium vezetőjét.

Forrás: Krétakör Színház

süti beállítások módosítása