Az Ivanov Strasbourgban

Csehov (1860-1904) színpadi mûveiben többé-kevésbé fájdalmas a bukás (f)elismerése... Különösen tisztán van ez jelen a négyfelvonásos Ivanovban (1887), amely ifjúkori drámához képest meglehetõsen kíméletlen éleslátással közelít az emberi természethez. "Idõvel minden elmúlik" - nem lepõdnénk meg, ha Ivanov, ez a tönkrement és henye földbirtokos egyre csak Léo Ferré dalát dudorászná reménytelenül... 

Jordán Adél és Fekete Ernő az Ivanov c. előadásban Fotó: Szilágyi Lenke

Még csak harminc éves, de a folytonos önvizsgálat, a sorozatos "kudarcok" és haldokló feleségével szembeni bűntudata máris felemésztették. A válságos helyzetében sodródó Ivanov, aki egy második házasság reményében sem lát kiutat, végül öngyilkos lesz.
A magyar rendező, Ascher Tamás (1949) radikálisan elszakad a Csehov-mű történeti kontextusától, az Ivanovot kissé meghökkentő módon a "hétköznapiság bohózatának" ábrázolja, egy "hideg és nyomasztó, számunkra nagyon is ismert világba" helyezi. A minden sallangot nélkülöző díszlet és jelmezek, a középszerű dallamokat sugárzó kisrádió a 60-as évek végét idézik... valahol a semmi közepén, vagy legalábbis Európa bármelyik szegletében lehetünk.

Az Ascher Tamás, valamint a neves Katona József Színház társulata által ábrázolt világ elbizonytalanítja a nézőt - a megszokott befogadási körülmények közül eleve kizökkenti (az előadást magyar nyelven játsszák, francia felirattal), kulturális támpontjait nem kis mértékben megingatja... Mindenesetre el kell ismernünk, hogy még ha eltávolodik is a szláv lélek "mítoszától", Ascher Tamás eredeti rendezése erőteljes légkört és hangulatot teremt.
Ivanov körül semmi nincs rendben, de ő - bár kellően intelligens férfi - képtelen elvonatkoztatni saját szenvedésétől... Ascher Tamás távolról sem érez szánalmat a - Fekete Ernő briliáns játékában megjelenő - figura iránt, sorsát meglehetős szarkazmussal elemzi, még a dráma végén számára némi feloldozást jelentő öngyilkosságtól is megfosztja, a jelenetet félig-meddig kiforgatja, nevetségessé teszi... Végeredményben ez a morbid önsajnálatban tetszelgő Ivanov valami kisstílű Hamletre emlékeztet; kiábrándultsága - a tranzisztoros rádió korszakán keresztül - hol enyhe rosszindulattal, hol kíméletlenül visszhangozza a minket körülvevő egzisztenciális zűrzavart.

Valérie BOOS: IVANOV
Csehov műve a 60-as évek környezetében
Megjelent: La vie culturelle, 2008. január 8, n° 3