Kocsis Pál (Amphitryon), kibonyolódván a személyiség összekavarodásaiból eljut a boldog véghez. Ki-ki párjára lelt. Amphitryon boldogan élhetne, míg az aggkori végelgyengülés nem végez velük egy thébai szeretetotthonban. Öröm helyett nyakába kanyarítja visszakapott feleségét (Rácz Panni, kaposvári színiiskolást). Helyét nem találón útján nem leli. Kiutat nem lát a fölkavart érthetetlenségbõl, amikor mindenki másnak látszik, mint aki, bitorolják a jogokat, belefekszenek szeretõ házaspárok ágyába, az isteni túlerõ hatalmánál fogva gyermeket nemzenek a törvényes atya képében, és helyette. Vakon elveszve.
Össze-vissza kereng szerelmes terhével. A rosszindulatú bajkeverő istenek hazamentek. Magukra maradtak. De soha többé nem lesz számukra nyugalmas hely a világ. Kiheverhetetlenül megfertőződtek gyanúval.
A darabzáró némajáték Gothár Péter rendezői toldaléka. A kibonyolódás után sem következik felhőtlen boldogság. A vihar elmúlt. A titkok kiegyenesedtek, de semmi biztosíték rá, hogy az élet mentes a továbbiakban esze ment felfordulásoktól. Csupán másodperc a béke. A sötétség a szereplők körül ólálkodnak. A szín bekomorul. Lassan leereszkedik a raffolt kortina.
Igen hosszú kóda Kocsis Pál bizonytalan kerengése, terhével nyakában, Alkménével. A leereszkedő függöny bizonysága szerint sosem találják meg a kiutat abból a dilemmából, amit előtte három óra hosszat olyan derűvel, szép tisztaságban, rendben tartott színpadon és klasszikus egyensúllyal rendelkező világban tapasztalt a néző. Megrendítően elkedvetlenítő boldog vég ez.
Baljós a kezdés is. A szín közepén fehér gyolccsal fedett alak igyekszik szabadulni. A kezét-lábát elborító szövedék talán halotti lepel, vagy csak egyszerű lepedő. Többször játszik még az előadásban. Nemcsak Sosias igyekszik kimenekülni alóla fogságából. Egyes szereplők beletekerednek, mint amilyen dunsztkötésben tárolták a fáraók múmiáit. Bebábozott lepkének rémlenek burkolatukba belecsavarodott színpadi személyek. A torinoi lepelre hasonlít. Foglyul ejt a fehér vég könnyű vászon. Körülfonja összekötve-elválasztva egymástól tömeges szereplőket. Théba népe Varga-Járó Ilona otromba maszkjait hordja. Nem esztétikai vagy esztétizáló a szerepük. Drámaian működnek. Nem egyének veszik körül az én elvesztéséről szóló drámát, hanem saját arcuktól megfosztott társadalmi bábok.
A tér egyszerre klasszikusan tiszta csarnok. Hátul vaslépcsőjárás vezet a magasba. A padlásra, ahol a játék elején árnyjátékként földre száll Jupiter és Merkur. De nem görög szín utánzása. Modern épületben zavarodnak össze Kleist modern emberei Ignatovity Krisztina jelmezeit hordva. (A díszletet is a rendező tervezte Szalai József szcenikai megtámogatásával.)
Kovács Zsolt Jupiter, aki Amphitryon megjelenését viseli, keményen célratörő elnök-vezérigazgató, legalábbis főosztályvezető irodafőnök. Karácsony Tamás (a kedves és huncut Merkur isten helyett) ördögi rontó szellem. Kárörvendő bajkeverő, élvezi a maga kavarta kalamajkát.
Forgách András fordítása működően száraz, irodalmi pipiskedés nélkülien jól sikló színházi szöveg. A rendező tiszta, szikár, pontosan elemzett színpadi elmesélése nem cifrázza tolakodóan a játékot. Fekete Gyula finoman érzelmes vonósnégyese (a felvételről az Accord Quartett előadásában) érzékeny ellenpontja a romantikától megfosztott tárgyilagosságnak.
Znamenák István Sosias, a gyáva, rémüldözős, szószátyár, hazug szolga. Első nagyjelenetétől kezdve, amikor elpróbálja (képzeletbeli úrnőjének), mint fogja elregélni a búvóhelyéről nem látott hadi győzelmet, uralkodik a színen. Dinamikus bohóc. Kellék, jelmez, letolt nadrág, partner, szöveg, szünet mind a nevettetés szolgálatában áll Znamenáknál, miközben a néző szórakoztatása nincs a költői szöveg értelmének kárára. A még mindig törékenynek ható Kovács Zsuzsanna vaskos Charis, Sosias szerelemvágyó felesége. Az égi-földi gabalyodásokat mély élettapasztalattal, minden meglepődés nélkül fogadja el.
Közreműködött még Lecső Péter, Tóth Géza, Tóth Molnár Ildikó, Nagy Zsófia, és a helyi színi képezdéből Poroszlay Kristóf,
Märcz Fruzsina, Szalma Noémi és Szik Juliska.
|