LOW Fesztivál 2008.

A MU Színház februárban két holland társulatot lát vendégül a LOW Fesztivál keretében: Club Guy & Roni Poetic Disasters címû elõadását és Mette Ingvartsen két rövidebb produkcióját Manual Focus, illetve 50/50 címmel.


2008. február 21-én és 22-én 20 órakor
Club Guy & Roni: Poetic Disasters

A Poetic Disasters című előadást a káoszelmélet ihlette. Fókuszában rejtett ösvények, árnyalatok, a dolgok "érzékenysége" és a kiszámíthatatlantól az újhoz vezető törvényszerűségek állnak. A művészet épp ilyen: előre meg nem jósolható képeket hoz létre a káoszból - egy áramlat, amely hirtelen változások és szokatlan látványok által kel életre. A Poetic Disasters a formák, a gondolatok és az anyag állandó rombolásával és teremtésével játszik. A darab az emberi szükségletekről és a megélt tragédiákból való talpraállás nehézségéről szól. A gyógyulás állomásainak számbavétele során adódnak vicces helyzetek, találkozunk együttérzéssel és közönnyel, ragaszkodással és elengedéssel.

Az izraeli származású koreográfusok, Guy Weizman és Roni Haver darabjai aktuális témákat dolgoznak fel azzal a céllal, hogy megérintsék és felrázzák közönségüket. Titokzatos, elragadó és mozgalmas előadásaik nemzetközi fesztiválok népszerű vendégeivé tették őket Rómától Tallinnig, Aarhustól Marseille-ig és Lausanne-ig. 2007 nyarán a társulat fellépett többek között a rangos amerikai Jacob’s Pillow fesztiválon, a barcelonai Grec fesztiválon, a ludwigsburgi Schlossfestspiele-n, valamint a hollandiai Terschelling-szigeten tartott Oerol fesztiválon is. A Poetic Disasters-t 2008 januárjában mutatják be Groningenben.

Ötlet és koreográfia: Roni Haver en Guy Weizman
Zene:  Heiner Goebbels
Előadja: Roni Haver, Dunja Jocic, Eva Puschendorf, Yvonne Weschke, Jorge Morro, Igor Podsiadly, Peter Cseri
Díszlet: Ascon de Nijs
Fényterv: Wil Frikken
Dramaturg: Veerle van Overloop
Produkciós vezető: Pol Wijnberg
Producer: Grand Theatre Groningen a Club Guy & Roni és a Prime együttműködésével. 
www.clubguyandroni.nl


2008. február 28-án és 29-én 20 órakor
Mette Ingvartsen: 50/50, Manual Focus


Mette Ingvartsen Dániában született, a brüsszeli P.A.R.T.S. táncművészeti iskolán végzett, és jelenleg is Brüsszelben él. Most először látogat el Magyarországra, eddig bemutatkozott már Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Ausztriában és Skandináviában. 2004-ben az amszterdami Aerodance fesztiválon elnyerte a SNS REAAL díjat. A MU Színházban látható két rövid koreográfia izgalmas keresztmetszetet ad Ingvartsen innovatív, egyedi munkáiból.

A Manual Focus című előadásban az arcok 180 fokkal elfordulnak, a karok és a lábak fordítva állnak, a test elöl- és hátulnézete felcserélődik. A testek állatokká, szétszabdalt lényekké, fejetlen emberekké és más, megnevezhetetlen kategóriájú kreatúrákká válnak. Három meztelen nő, feje hátsó részén öregembermaszkkal, tizenkét végtagú lénnyé alakul át, a valódi arcukat takaró maszk mintegy megszünteti az identitásukat. Nem maga a szörny, hanem inkább a csupasz és az álarcos, a mesterséges és a valódi, a férfi és a nő közötti irtózatot kiváltó viszony teszi, hogy idegenkedve nézünk a jól ismert testekre. A szörnyeket nem lehet kiismerni, eltűnnek és szertefoszlanak, mielőtt még elménk rögzíthette volna őket. Az előadók kilétében rejlő bizonytalanságot kijátszó darab kritikusan és mégis humorosan értékelteti át velünk a testről, az életkorról és a biológiai nemről alkotott felfogásunkat.
 
Az 50/50 című előadás extrém, látványos mozdulatokból áll, amelyek inkább a testi erőfeszítést hangsúlyozzák, mint a lelki motivációt. A világosan kódolt szituációkból - pl. rockkoncert, opera, cirkusz - kiinduló mozdulatokon addig dolgoznak, amíg végül már csak a torz expresszivitás marad belőlük. Pszichológiai szakszóval inkább affektusokat látunk, mint érzelmeket - noha senki sem tudja, hogy néznek ki az affektusok...
50/50

Koreográfia és előadás: Mette Ingvartsen
Zene: Deep Purple, Leoncavallo, Cornelius
Hangtervezés: Peter Lenaerts
Köszönet az alábbiaknak: Podevil, Berlin, P.A.R.T.S, Hannah Sophie Hohlfeld, Mĺrten Spĺngberg és Bojana Cvejic.
Manual Focus
Projekt: Mette Ingvartsen
Szerző és előadó: Manon Santkin, Kajsa Sandstrom, Mette Ingvartsen
Producer: P.A.R.T.S. (2003)
Köszönet Bojana Cvejic-nek és Peter Lenaerts-nak

Forrás: MU Színház

süti beállítások módosítása