Gyüdi Sándor az új színigazgató

Szeged - A közgyûlés pénteken ellenszavazat nélkül választotta meg Gyüdi Sándort, a szimfonikusok igazgató-karnagyát öt évre a Szegedi Nemzeti Színház fõigazgatójává. A július 1-jén hivatalba lépõ új direktort terveirõl kérdeztük. /Délmagyar Online/


Gyüdi Sándor július 1-jétől vezeti a színházat.
Fotó: Frank Yvette

 - "A mi kutyánk kölyke" - ezzel támogatták jelöltségét a színháziak. Ebben egy kicsit az is benne lehet, hogy azt remélik, nem változtat túl sokat.

- Ha úgy gondolnám, hogy nincs szükség változásokra, akkor nem lett volna érdemes pályáznom. Határozott elképzeléseim vannak. Aki kényelemszeretetből azt várja tőlem, hogy minden a régiben marad, annak azt mondhatom: már az is jelzés értékű lehetett, hogy Juronics Tamást neveztem meg művészeti vezetőként. Azt a munkaszemléletet, azokat az elvárásokat, amelyeket a színházcsinálás során a környezetétől megkövetel, a társulat pontosan ismeri.

- Kiben gondolkodik prózai tagozatvezetőként?

- Komoly tárgyalásokat Telihay Péterrel folytattunk, ő egy jelentős színházművész. Juronics Tamással együtt dolgoztunk vele a kilencvenes években, a szegedi közönség is jól ismeri. Megnéztem Nyíregyházán futó előadását, a Száz év magányt, ami meggyőzött arról, hogy a korábbi rendezéseihez hasonló magas minőségre számíthatok tőle.

- Hogyan képzeli a prózai tagozat megerősítését?

- Juronics Tamással és Telihay Péterrel hamarosan áttekintjük a helyzetet, a társulat erőit és lehetőségeit. Nem szeretnénk hosszan bizonytalanságban tartani senkit, ezért - ha ez a felállás véglegesül - március közepén sajtótájékoztatót tartunk a jövő év műsorrendjéről, egyben a társulatépítés terén tett lépéseinkről is beszámolunk.

- Jelezte: nem kíván zeneigazgatót kinevezni. Mire lehet számítani az operatagozattal kapcsolatban?

- Több előadást, kamaraoperát, gyermekelőadásokat is szeretnék. A több bemutató abban az értelemben biztosan megvalósul, hogy a Mezzo-operafesztivál a szegedi premiereken kívül eleve plusz négy bemutatót jelent. Társulatban gondolkodom, de a gazdasági kényszert is figyelembe kell vennem, amikor az együttes tagjainak szerződtetéséről döntök majd.

- Családja hogyan fogadta a kinevezését?

- Féltenek, hogy ez a feladat túl nagy terheket ró rám. Azt mondtam nekik: annál többet már nem lehet dolgozni, mint amennyit eddig is dolgoztam. Korábban sok energiát, időt vett el olyan problémák megoldása, amelyek ezentúl majd nem keletkeznek.

Hollósi Zsolt

Forrás: Délmagyar Online

süti beállítások módosítása