Bevetés (Ilyen a boksz)

Bevetés (Ilyen a boksz) - Local Global Time címmel debütál hamarosan a Jászai Mari Színház és a Honvéd Színház közös produkciója Telihay Péter rendezésében, Horváth Péter szövegkönyve alapján. A zenés darab õsbemutatója február 22-én lesz Tatabányán, február 29-tõl pedig rendszeresen látható Budapesten, a Stefánia Palotában.

"Presser Pici zenéjét mindig szerettem. Dusán városi dalköltészete közel áll hozzám. Közös színpadi mesénket, az A Padlást húsz éve játssza a Vígszínház. Nem szép dolog tőlem, hogy merényletet követtem el ellenük, és a legendás LGT együttes dalaira színdarabot írtam, mondhatni: musicalt.
A darab nem követi szolgaian az angolszász zenésszínházi hagyományokat, lazább, asszociációs technikával készült, reményeink szerint játszóknak és nézőken egyaránt tágabb lehetőséget adva, hogy játsszanak térrel és idővel, gondolattal, érzelemmel, halállal, reménnyel.
A történet egy elképzelt városban játszódik, a Rend és a Lázadás szellemében az elképzelhetetlen múltban vagy egy elképzelt jövőben. Apák és fiúk harcolnak benne egymással, ahogyan apáink velünk hadakoztak, s ahogy azóta mi próbáljuk jobb belátásra bírni felnőtt gyerekeinket.
Erről szól a darab.
No meg arról, amit a Honvéd Színház tehetséges, ifjú színészei még belejátszanak, amit Telihay Péter belerendez, amit Dusán dalszövegei hozzátesznek, s amit Presser Gábor és az LGT muzsikusainak zenéje felébreszt a nézők szívében." /Horváth Péter/


Jelenet az előadásból

A "szabálytalan musicalben" realitás és fantáziavilág keveredik, mely ugyanakkor rendezni próbálja a képet a huszonegyedik század történelmi képtelenségeinek totális zavarában.

Az elhangzó mintegy húsz LGT-dalra Ladányi Andrea készített koreográfiát, a Honvéd Színház művészeit a Q Quartett kíséri, zenei vezető Borlai Gergő.


Jelenet az előadásból

A Bevetés

Artúr: Győry András Botond
Jakab: Domokos László
Indián: Kátai István
Primadonna: Fazakas Júlia
Timi: Gecse Noémi
Apa: Fazekas István m. v.
Tanárnő / Főnökasszony: Szőcs Erika
Rendező / Eminens: Chován Gábor
Sofőr / Rendőr / Kislétra / Apa 2: Bocskor Salló Lóránt
Mester / Guru / Apa 3 / Rehák: Dióssi Gábor
Fiú / Anya: Kálóczi Orsolya
Nagymama: M. Simon Andrea

Szövegkönyv: Horváth Péter
Zene: LGT
Dalszöveg: LGT (Presser Gábor, Sztevanovity Dusán, Somló Tamás és Karácsony János)
Díszlet: Menczel Róbert
Jelmez: Zeke Edit
Koreográfus: Ladányi Andrea
Zenei vezető: Borlai Gergő
Korrepetitor: Cséry Zoltán
Közreműködik: Q Quartett

Rendező: Telihay Péter

Ősbemutató: 2008. február 22. Tatabánya

További előadások:
Tatabánya: február 23., március 10.
Budapest, Stefánia Palota: március 1., 11., 12., 14., 30., 31.
Tata: március 29.

Forrás: Jászai Mari Színház, Tatabánya

süti beállítások módosítása