A magát színházi kollektívaként meghatározó holland Hotel Modern nem ismeretlen Magyarországon, elsõ világháborús elõadásuk (The Great War) néhány éve szerepelt már a Trafó mûsorán.
|
Élethűen felépített barakkokkal, apró fabábok ezreinek segítségével ábrázolja a társulat az auschwitzi koncentrációs tábor, a halálgyár mindennapi működését. Egy szó sem hangzik el, az alkotók - mint óriás haditudósítók - minikamerákkal mozognak a díszletben, filmezik a történéseket, a közönség pedig a kivetített képeket látva válik néma szemtanúvá.
A Hotel Modern Rotterdamban működő színházi csoport, mely 1996-ban alakult, Pauline Kalker, Arlčne Hoornweg színészek és Herman Helle képzőművész/performer vezetésével. Előadásaikban a színház és a bábművészet között keresnek kapcsolatot, a képzőművészet egyes elemeit is bevonva a munkába. A társulat egyszerre használja a színpadon a szöveget, a zenét, a színészi játékot és különféle tárgyi objekteket - felidézve, ugyanakkor ellenőrizve is a káosz elemeit.
Február 22-én pénteken az előadás után Dr. Erős Ferenc pszichológus, György Péter esztéta, médiakritikus és Váradi Júlia újságíró beszélget a társulattal! Mindenkit szeretettel várunk!
-------
Hotel Modern (Nl): Camp (Tábor)
A darabot rendezte és előadja/Performed and directed by: Herman Helle, Pauline Kalker, Arlčne Hoornweg
Hang/Soundscape: Ruud van der Pluijm
Technika/Technique: Saskia de Vries, Edwin van Steenbergen
Produkciós Manager/Production Manager: Heleen Hameete
Támogatók/ with the support of: LOW Holland-Flamand Kultfeszt, NKA
2008. február 22-23. (P-Szo) 20h
Jegyár 2000 Ft, diákjegy: 1500 Ft, Trafó bérlet érvényes!
Az előadást 12 éven felüli nézőinknek ajánljuk!
|
Az előadáshoz ingyenes Beavató Program kapcsolódik középiskolás csoportok számára! A program magában foglal egy előzetes tárlatvezetést a Holokauszt Emlékközpontban, majd a darab megtekintését február 21-én, és az előadást követően egy beszélgetést szakértők, drámapeadagógusok közreműködésével! Jelentkezés a tárlatvezetésre és az előadásra: a Holokauszt Emlékközpontban a 455 3314-es telefonszámon, vagy a pecsi.tibor@hdke.hu email-címen! A Beavató Programot az ING támogatja.
***
Hotel Modern attempts to imagine the unimaginable: the greatest mass murder in history, committed in a purpose-built city. A model of the camp is brought to life onstage: thousands of 3" tall handmade puppets represent the prisoners and their executioners. The actors move through the set like giant war reporters, filming the horrific events with miniature cameras and the audience plays witness.
The Rotterdam-based theatre collective Hotel Modern comprises Herman Helle, Pauline Kalker and Arlčne Hoornweg. They attach equal value to the elements of animation film, puppetry, theatre, visual art and music that they combine in their work. Other productions by Hotel Modern include City Now and The Man with Five Fingers.
'The makers have found a performance form that makes it possible to once again discuss this loaded subject. By raising the issue of the extremes to which people are able to go.'
/de Volkskrant/
The illusion brought into being by the camera rings dreadfully true.
/AD/Rotterdams Dagblad/
'All the realistic elements contribute to a performance that is so gripping that when it ends the audience is unsure whether to clap or leave the theatre silently.'
/Noordhollands Dagblad/
Forrás: Trafó