Február 19-én, kedd este a közönség a 250. Portugál elõadást láthatta a Katonában. Egressy Zoltán darabját 1998. október 18-án Lukáts Andor rendezésében mutatta be a Katona társulata a Kamrában. Az elõadás 2003-ban átkerült a nagyszínházba. A Katona 25 éves történetében a Portugál a legtöbb elõadásszámot megért produkció, eddig közel 60.000 nézõ tekintette meg az elõadást.
|
1998 óta Bán János, Lengyel Ferenc, Szirtes Ági, Pelsőczy Réka, Csuja Imre, Varga Zoltán és Kása Gyula ma 250-szerre játsszák az előadást.
Ami nem változott még a 10 év alatt: a darab kellékei és jelmezei, valamint a minden előadáson kellékesként, ügyelőként, súgóként és a rendező munkatársaként közreműködő: Tóth Judit.
A előadás számos meghívásnak tett eleget: járt Pilsenben, Strasbourgban, Pozsonyban, Stuttgartban, Orosházán, Dunaújvárosban, Szombathelyen, Győrben, Gödöllőn, Nyíregyházán, Tatán és Szentendrén.
Egressy Zoltán darabját a Katona ősbemutatója után több hazai és külföldi társulat is színpadra állította, többek között a szegedi, a miskolci és a győri Nemzeti Színház, az RS9 Stúdiószínház, illetve bemutatták Grazban, Pozsonyban, Prágában, Kassán, Poznanban, Szatmárnémetiben, Londonban és Újvidéken.