Abigél segít

A Budapesti Operettszínház a 2007/2008-as évad második premierjeként a Thália Színházban 2008. március 27-én bemutatja Kocsák Tibor - Somogyi Szilárd - Miklós Tibor ABIGÉL címû musicaljét. A Budapesti Tavaszi Fesztivál díszbemutatója természetesen Szabó Magda azonos címû regényének zenés színpadi adaptációja. Ehhez kapcsolódva a színház nagyszabású jótékonysági akciót indít diákoknak.

" A szobor mosolygott is, komoly mosolya volt, mint a nagyon boldog és nagyon fiatal lányoknak.
- Ez Vitay - mondta Kis Mari. - Vitay Georgina. Velünk fog járni. Ismerd meg, Abigél!
Ó, megint valami játék, megint ezek a butaságok!
- Köszönj neki - biztatta Torma. - Köszönj! Ez Abigél. A csodatevő Abigél.
Na, ezt azért mégsem. Továbblépett, nagyobb biztonságban érezte magát az erődben, mint bármikor eddig, mert igaz, hogy szigorú világ ez a zömök világ, és tele lehet buktatóval, de van benne valami gyerekes is, valami olyan, mintha most is krampusszal ijesztgetnék, pedig már réges-rég tudja, hogy az apja legénye szokott ördögnek felöltözni Mikulás estéjén.
- Na jó - mondta Kis Mari. - Majd köszönsz neki, csak legyen valami bajod. Itt nincs védőszent meg amulett, itt nincs semmi, és Istent csak nem zargathatod mindenért. De ha bírod egyedül, akkor csináld.
- Abigél segít - magyarázta Torma. Teljesen komoly volt a hangja. - Ha valami irtózatos nagy baj van, segít. Mindig is segített." / Szabó Magda: Abigél /

A Budapesti Operettszínház évek, évadok óta jár a maga által kitaposott ösvényen, mely lassan-lassan főúttá szélesedik: igazi értékalapú, zenés népszínház, mely az operett-játszás megújítójaként a magyar kultúra nagykövete, valamint irodalmi, történelmi alapú és új magyar musicalek otthona.

Ezúttal a magyar irodalom egyik legolvasottabb regényéből, Szabó Magda Abigéljéből készített musicalt Kocsák Tibor zeneszerző és Miklós Tibor dalszövegíró, akik már korábban, a Rock Színház idején vittek sikerre zenés műként olyan irodalmi remekeket, mint a Légy jó mindhalálig vagy az Anna Karenina. Az Abigél szövegkönyvét a színpadra állító fiatal rendező, Somogyi Szilárd írta.

A színház, a bemutató előkészületei mellett, a regény szellemét megidézve, nagyszabású jótékonysági akciót indít 2008. február 25-én. A Budapesti Operettszínház a produkció alkotóival és szereplőivel, valamint az előadás támogatóival kulturális segítséget kíván nyújtani a rászoruló kis- és középiskolásoknak.

Abigél, a csodatévő szobor jótékonysági akciójában olyan diákok e-mailjeit várja, akik tanulmányaikhoz, művelődésükhöz kérnek segítséget. Ennek részletes leírása mellett a Budapesti Operettszínház azt kéri a pályázó tanulóktól, hogy legalább egy oldalas olvasónaplót is csatoljanak levelükhöz. Az olvasónapló témája természetesen Szabó Magda Abigél című regénye.

A legjobb pályaműveket és a leginkább rászoruló diákokat Abigél tankönyvekkel, olvasmányokkal, kulturális programokkal és más meglepetésekkel segíti majd.


Az Abigélhez írott levélben tehát szerepelnie kell:

- a tanuló nevének, címének, korának és osztályának;
- az iskola nevének, amelyben jelenleg tanul;
- annak leírásának, hogy miért és miben "segíthet Abigél" (könyv, színház, múzeum-látogatás, koncert, tanszer, stb. - mindez maximum 200.000,- Ft értékű lehet);
- az Abigél című regényből írt minimum egy oldalas olvasónaplónak.


A jótékonysági akció 2008. március 31-éig tart.

A pályázatokat a produkció alkotóiból és szereplőiből álló zsűri bírálja majd el.

Tagjai:

Kerényi Miklós Gábor - a Budapesti Operettszínház igazgatója, a musical dramaturgja
Somogyi Szilárd - az Abigél egyik szerzője és rendezője
Tasi Géza - Szabó Magda jogainak képviselője
Udvaros Dorottya - színművész, az Abigél egyik főszereplője
Csonka András - színművész, az Abigél egyik főszereplője

A leveleket, pályázatokat az abigel@operett.hu e-mail címre várják 2008. március 31-éig!

A Budapesti Operettszínház természetesen nagy örömmel várja az akcióhoz kapcsolódni kívánó kulturális intézmények és támogatók felajánlásait is.

Forrás: Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása