Az év arca

Az artist associé intézménye az Avignoni Fesztivál legújabbkori történetében, 2004-ben jött létre. Az artist associé a társult művész, vagyis aki az adott évben a fesztivál programjának kialakításában-válogatásában részt vesz, azt meghatározza, inspirálja. Idén Wajdi Mouawad libanoni születésű, kamaszként néhány évig Párizsban élő, majd Kanadában letelepült drámaíró, rendező, színész, művészeti vezető, műfordító, egyszóval egy igazi színházi mindenes tölti be ezt a posztot. Ő a hatodik artist associé Avignonban, és az első nem európai alkotó e sorban.

Wajdi Mouawad

Magyarországon nem sokat tudhatunk még róla, darabjait színházban nem játszották, viszont az Európa Kiadó kortárs drámasorozatának Történet a hetediken című, hét mai kanadai drámát tartalmazó kötetében már 2007 óta olvashatjuk eddigi pályájának talán legfontosabb és legsikeresebb darabját, a Futótüzet (Incendies). Ez alapján pedig már lehet egy képünk róla. A dráma, ahogy Mouawad más művei is, a származás, a gyökerek, a honnan jövünk és kik vagyunk kérdéseivel foglalkozik. Az ember saját élettörténetével és a történelemmel: a sztori valóban nagyszabású és nagyszerű, izgalmas és tragikus. Egy Kanadába bevándorolt asszony, Nawal meghal, s végrendeletében ikergyermekeire azt az örökséget hagyja, hogy leljék meg apjukat és bátyjukat. A szálak visszavezetnek az évtizedekkel ezelőtti, polgárháború sújtotta Libanon¬ba, s a nyomozás mellett párhuzamosan megismerkedünk Nawal fiatalkori viszontagságos, bátor, rejtelmes életével. A művet érzékletes leírások, gyakori helyszínváltások, hosszú, gyakran több oldalas lírai monológok jellemzik. A remekül szerkesztett történet végül Szophoklész Oidipusát idéző sorstragédiába torkollik.

Ha ezt a művét ismerjük, akkor már pontosan tudjuk, hogyan értette azt Mouawad, hogy „Ha nincs történet, nincs színház." És azt is sejtjük, milyen színházat csinál és szeret az az ember, akinek az ízlése és színházfelfogása a legnagyobb európai színházi találkozót meghatározza 2009-ben. És azt is tudjuk (nem is annyira) kicsit, hogy kicsoda Wajdi Mouawad.

Az ő életművét, legalábbis az elsődleges befogadás pillanatában, mintha meghatározná a saját személyes élettörténete. Tíz év körüli volt, amikor szülőhazáját a polgárháború miatt el kellett hagynia. Később egyébként Párizs sem bánt barátian vele: 1983-ban azért kellett elhagynia Franciaországot, mert nem kapta meg a letelepedéshez szükséges papírokat. Egy ilyen és így megélt életúttal érthető, hogy számára a történelem és a történet miért olyan fontos, s hogy miért ezek kerülnek középpontba az idei fesztiválon Avignonban, ahol egyébként már kialakult Mouawad személyes története is, hiszen 1999-ben már bemutatták az akkor csak harmincegy éves drámaíró Littoral (Partvidék) című darabját, tavaly pedig a Seulst (Magányosak) játszották.

Jelenet a Seulst (Magányosak) c. előadásból

A fesztivál igazgatói már két éve felkérték Mouawadot az idei előadások kiválasztására. A válogatás maga is egy izgalmas történet. Mert minden történet, és a történet minden. Pontosabban csak az van, ahogy Mouawad drámájában az lesz, amit az anya végrendeletének imperatívuszára gyerekei egy történetté állítanak össze a sok apró darabból, amit történetté formáltunk. És Avignonban most a színház a történetről fog szólni. Azt pedig reméljük, hogy a színháztörténet pedig majd erről a 2009-es fesztiválról.

Solt Róbert