Leoncavallo: Bajazzók

A Teatro Capriccio Sátorszínház Leoncavallo: Bajazzók címû elõadásával szerepel a Sirályban 2008. február 27-én és 28-án. Az elõadást nyáron az Elsõ Magyar Látványtárral közös produkcióként mutatta be Diszelben a Sátorszínház.

A  téli évadban a Sirály jóvoltából kisérletet teszünk arra, milyen is egy Józsa István-féle előadás a Sátor, a rozoga teherautóplató, a vigántpetendi tömegszállás és a röplabdameccsek fílingje nélkül... Operabarátok kíméljék magukat!

A Teatro Capriccio Sátorszínház előadása
Leoncavallo: Bajazzók
- Opera két részben -
(Olasz és magyar nyelven)

 Canio: Kéringer András
Nedda: Sas Éva
Tonio: Cservenák Vilmos
Silvio: Csete Attila
Beppe: Szabados Mihály
Zongorázik: Lejtényi Ágnes
Zenei vezető: Kéringer László 

Rendező: Józsa István 

Előadás időpontok:
2008. február 27-én 21.00 óra, 28-án, 20.00 óra
Sirály (1061 Budapest, Király u. 50.)

Köszönet az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, a Veszprém Megye Kultúrájáért Közalapítvány és a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottságának értékes támogatását. Külön köszönet a 2007-es nyári bemutatónak helyet biztosító Első Magyar Látványtárnak: Gyökér Kingának és Vörösvári Ákosnak.

-----------------


Leoncavallo: Bajazzók - Józsa István
- a rendező szavai -

"Rusztnál kezdtem, a Független Színpadon voltam rendezőasszisztens. ’92 után bekerültem az alternatív szférába. Volt egy társulatom és a Szerb utcában játszottunk az Egyetemi Színpadon. Vezettem a Merlin Színház Klubját, végül 1997-ben úgy döntöttem, hogy leköltözöm Vigándpetendre. Mindig vidéken szerettem volna élni és ott színházat csinálni. És mindig szerettem volna egy színházi sátrat is. Amikor leköltöztem, Vayer Tamás díszlettervező -aki sajnos már nem él, de Ruszt mellett tőle tanultam a legtöbbet- tervezett egy favázas sátrat. Az volt a koncepció, hogy Vígándpetenden próbálunk télen, nyáron pedig utazunk a sátorral és bemutatjuk az elkészült produkciót.

Az első sátorszínházas darabunk a Hogyan szöktem meg az ólombörtönömből? - Casanova mutatványa volt.  Első verzióját Ternyák Zoli játszotta, azután Szabados Misi vette át a szerepet. 2001-ben megnyertük vele az Alternatív Szemlét is.

Évente csináltam egy-egy produkciót. Mindig rendeztem, beugrások voltak, de általában nem színészkedtem. Társulatom nincs, de visszatérő emberekkel dolgozom.

A Bajazzók az első operánk, de korábban volt egy prózai változata. Érdekelt a téma, mert egy vándortársulatról szól, azaz kínálta magát, hogy sátorban kell színre vinni. 2002-ben írtam a librettóból egy prózai darabot, amelyben voltak zenei elemek, de nem énekesekkel adtuk elő. Előadás alatt épült fel a sátor: megérkeztek a mutatványosok és a nézők fölé építettek, ami nagyon érdekes volt díszletileg, de előadásnak csapnivaló, mert túlságosan realista lett. A történet ugyan valóságos -Leoncavallo gyerekkori élménye az előadás, ahol a férj megölte a feleségét -, mégis hiba volt a prózai részét erősíteni, mert így elvesztette minden drámaiságát, érdektelen frázis lett. Nekem a történet Woyzeck féltékenységi gyilkosságaként jelenik meg, de az operában a reális szüzsét megemeli a zene. Erre rájöttem, de öt évnek kellett eltelnie, míg sikerült operaként színre állítani.

Meg akartam szólaltatni, ezért abszolút hozzáértő kezekbe helyeztem a zenét. Operát nem lehet profi karmester nélkül csinálni, hiába van csak zongora kíséret. Nagyszerű zenei vezetőnk lett Kéringer László személyében, aki karigazgató az Operettben, mellette kontratenor énekes és hangképző énektanár. Ő válogatta az énekeseket, és nagyon jól tudunk közösen dolgozni.

Soha nem akarom elkövetni azt a hibát, hogy az operából színházat csináljak. Olyan operát akartam, ami koncertszerűen szól, de az énekesek nem kint állnak a rivalda elején. Mégis minden instrukcióm az volt, hogy "ne játszzátok el a helyzeteket". Nem kell pofozkodás közben énekelni, hidegen hagy. Fontos, hogy létrejöjjenek a szituációk, de ne a játékból szülessenek meg. Hinni kellett abban, hogy a zene, az ének megteremti azt a jelenlétet, amire szükségem volt, és amiből meg lehetett koreografálni mindazt, ami színházzá varázsolja az előadást.

Négy énekes és egy színész vesz részt a produkcióban, de az ő a szerepét átalakítottuk prózává. Az énekesektől azt kértem, tanulják meg a szerepüket és énekeljék el, de a helyzeteket nem dolgoztuk ki. Misi viszont színészként szituációkat hoz létre a koncertből.

Az izgatott, milyen egy botrányba fulladt előadás. A végén húztunk a partitúrából, hogy tényleg olyan legyen, mintha botrány lenne. A néző nyilván nem hiszi el, hogy valaki meghalt, de a színházi térből, a Bajazzók helyszínéből a Sirály pincéje lesz. Feloltódnak a villanyok, minden addigi stilizáció szétfoszlik és visszakerülünk a realitásba. Minél messzebb vittem a történetet a valóságtól, minél inkább elemeltem és komikussá tettem, annál brutálisabbá válik ez a pillanat. Számomra a színház arról szól, hogy estéről-estére akadnak emberek, akik bonyolult szabályok szerint labdáznak egymással. De mi van, ha ez a játék tönkremegy? Játszunk, énekelünk, zenélünk, és a végére mindez elromlik.  Nem fontos, hogy az előadás 90 százaléka elvarázsolja a nézőt, hanem, hogy mikor ez elromlik, akkor szakadjon rá a hiány, értse meg, hogy nincs már játék, vége szakadt."

Józsa István

Forrás: Sirály