A magyar színház-finanszírozási rendszer átalakítását, a több évre szóló támogatások bevezetését és a magántõke bevonását is sürgették a LOW fesztivál keretében rendezett szerdai budapesti kerekasztal-beszélgetés magyar résztvevõi, akik az antwerpeni Toneelhuis Színház vezetõinek segítségével a belga rendszerrel is megismerkedhettek.
|
A beszélgetés során Szabó István vázolta a készülő színházi törvény koncepcióját, melyből legfontosabbnak a három támogatási szféra elhatárolását tartotta. A tervezet szerint az első körbe az állam, illetve az önkormányzatok által fenntartott kőszínházak tartoznának, míg a másodikba a részben független, de folyamatos működésű intézmények. A harmadik szférát a ma magánszínháznak nevezett társulatok alkotnák, melyek állami finanszírozási szerződés révén megkaphatnák a lehetőséget a második kategóriába való átlépésre.
Szabó István úgy vélte, a támogatások odaítélésénél alapelv kell legyen, hogy többéves keretekben gondolkodjanak, így biztosítva garanciát a kis intézményeknek a függetlenségre és a megerősödésre. Az OSZMI igazgatóhelyettese kívánatosnak nevezte a színházakat támogató cégeknek adandó adókedvezmények bevezetését is.
Szabó Istvánnal nagyrészt egyetértett Nagyné Varga Melinda, kiemelve a programtámogatások jelentőségét. Az OKM főosztályvezetője példaként hozta fel a Miskolci Operafesztivál finanszírozását és a Krétakör Színházzal készülő középtávú támogatási szerződést.
A főosztályvezető beszélt arról is, hogy tárca munkajogi változtatásokra is készül: az állami vagy önkormányzati fenntartású színházak esetén az igazgatók mandátumának lejárta előtt legalább egy évvel ki kell majd írni az utódlásukról szóló pályázatot, megjelölve az intézmény támogatására a következő években szánt összeget is.
Kirschner Péter a fővárosi önkormányzat nevében megerősítette, hogy nem készülnek színházak bezárására, sem a támogatási keret jelentős csökkentésére. Úgy vélte azonban, hogy a jelenlegi intézményszám fennmaradásához be kell vonni a magántőkét is. Ennek érdekében a főváros segítené úgynevezett mecénás klubok megalakulását: ezekbe kisebb vállalkozások is beszállhatnának szerényebb összegekkel, együttesen nyújtva érzékelhető anyagi segítséget egy-egy társulatnak.
A független színházak képviseletében Hudi László felhívta a figyelmet az állami támogatások aránytalanságára: a 22 milliárdos éves keretből ők mindössze 551 milliót kapnak, azaz egy nézőre vetítve jóval kevesebbet, mint a kőszínházak.
Úgy vélte, a finanszírozási rendszer átalakítása azért késik, mert az túl erős érdekeket sértene. A rendszerváltás után kialakult egy olyan kapcsolati háló a színházi világban, melybe a kis társulatok nem férnek bele. Ez is segíti annak az idejétmúlt elvnek a túlélését, melyben a társulatiság egy épülethez kötődik, nem egy igazi művészi erő köré épül - tette hozzá Hudi László.
A két belga művész elmondása alapján a flandriai művészeti törvény megvalósította célját, valóban széles körű autonómiát biztosít a finanszírozott intézményeknek. Természetesen az állami támogatásokról Flandriában is a szaktárca dönt, de a miniszter az esetek túlnyomó többségében a független művészeti tanácsadó testületre hallgat ezek odaítélésekor. A pályázatokhoz az intézményeknek négyéves projekttervet kell csatolniuk és kedvező döntés esetén az állam ugyanilyen periódusra vállalja a finanszírozást.
Forrás: Stop
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.