SZEVASZ Vándorszínház

A SZEVASZ nem része semmilyen jól bevált struktúrának, ezért többszörösen is hátrányos helyzetben van. Gágyor Péter elkötelezett híve a stúdiómunkának, s szeretné a maximumot kihozni a színészeibõl. De ehhez, ahogy mondja, nem elég hat hét, nem elég egy megrendezett elõadás, ahogy az ún. profi színházakban s fõleg tájainkon csinálják.


Gágyor Péter

Egy-egy vendégrendező jön, levezényel egy előadást, felveszi a pénzt s lelép - mondja keserűen. Ez az igazgatóknak is sokkal kellemesebb, mint állandó, társulatépítő rendezőt alkalmazni. S aki nem akar beilleszkedni, annak marad a vándorélet, a pénzkoldulás. Találkozásunk előtt kapott egy telefont, hogy ismét jóval kevesebb pénzt ad a minisztérium, mint tavaly, de őt nem lehet ilyen kisstílű lépésekkel elijeszteni attól a színháztól, amely ma élete egyik értelmét adja. Pedig egyre kevesebb a fizetőképes hely. Pár éve a Nem félünk a farkastól című előadást még 30 ezer koronáért tudták eladni, ma már 20 ezer koronát se nagyon mernek-tudnak kérni. Gágyor a klasszikus cseh stúdiószínházak emlőin nőtt fel, s olyan legendás csoportok, mint a Divadlo nad Zábradlí vagy a Činoherní klub előadásait láthatta, s ott lehetett egy-egy készülő előadás próbáin is. S amit ott tanult, azt próbálta később is kamatoztatni. Volt, amikor hagyták (pár évig Szigeti Lászlóval irányíthatták a kassai magyar társulatot, s két előadást rendezhetett Kiss Péntek József igazgatása alatt Komáromban is), de azóta maradt a saját maga által létrehozott SZEVASZ, amely miután nem talált állandó székhelyre, vándorszínházként határozta meg önmagát. Gágyor társulatával szeretne eljutni a legkisebb településekre is, ahonnan a rendszerváltás után teljesen kiszorult a színpadi szó. Egy olyan bérletrendszerről álmodik, amelyben a hónap egy bizonyos napján színházi napot tartanának, s ezeken a napokon bemutatkozhatnának a felvidéki magyar társulatok. Ugye, milyen szép álom?
A SZEVASZ három-négyszemélyes minitársulat: ehhez szabják a díszletet és a szereplők számát is. Mindennek be kell férnie egy személyautóba - mosolyog Gágyor, s ebben a mosolyban az elmúlt évek összes kilátástalannak tűnő küzdelme is benne van. Gágyor nem könnyű ember, de aki egy hullámhosszra kerül vele, nem könnyen szabadul a varázsa alól. Az elmúlt hónapokban két új darabot mutatott be a társulat (tavasszal még egy mesével, s a Boccaccio mai környezetre szabott változatával készülnek), két klasszikus "gágyorizált" változatát. Az Othello ürügyén egy gengszterváltás történetét rajzolja meg, s az előadásban neves magyarországi művészek kapnak lehetőséget, mint Crespo Rodrigo vagy Urmai Gábor (felváltva játsszák Jago szerepét). Desdemonát Bartha Alexandra, a Győri Nemzeti Színház művésze alakítja, a címszerepet pedig Boráros Imre.


Bárdos Ágnes, Szikra József és Tóth Rita a Két királynő című előadásban

A Két királynő című darab két színésznő története, avagy klasszikus színház a színházban történet. A darabot Schiller Stuart Mária című darabjának motívumai alapján írta két színésznőre Gágyor Péter. Egyikük, Tóth Rita a társulat oszlopos tagjának számít, aki a Piaf című előadásban is játszott a komáromi Jókai Színházban. A másik, Bárdos Ágnes most mutatkozik be színpadi szerepben. Természetesen nem először áll színpadon, Halotti beszéd című előadóestjével beutazta a Kárpát-medencét, s gyerek?műsorával is nagyon sok ifjú hívet szerzett magának. Két színésznő, akiket valószínűleg a színpad tart életben. Két nő, akik számtalan érzelmi viharon mentek már keresztül, akik voltaképpen önmagukat játsszák Erzsébet és Mária szerepében. Hiszen honnan is tudhatjuk mi, s honnan tudhatta Schiller, hogy milyen is volt e két nő érzelmi és szexuális élete, milyen volt a kapcsolatuk, s miért is kellett meghalnia Máriának. Milyen egy?szerű és mégis milyen nehéz feladat korhű jelmezbe bújni, s eljátszani saját magunkat. Hol kezdődik a színház, s hol végződik a valóság? Ha egy nőről azt mondják, hogy a kutyának se kell, annak már megváltás a halál - mondja Erzsébet, s talán nem véletlen, hogy ő van fekete ruhában, nem pedig a halálba készülő vetélytársnője, akin tűzpiros ruha feszül. Engemet nem a koronámért, hanem a tüzemért hágnak meg, veti oda Mária (Bárdos Ágnes) Erzsébetnek (Tóth Rita), s ez a mondat véget vet a két nő küzdelmének. Ekkora sértést egy hasonlóan hiú kaliberű nő már nem tud elviselni.
A történetnek van egy harmadik szereplője, az ügyelő, "a" Palika (Szikra József), aki ha kell, súg, ha kell, beugrik Leicester szerepébe, de tanácsokat is ad (ha már a rendező nincs kéznél), s aki talán arra is jó, hogy a két nő haragját és dühkitöréseit levezesse. Igazi rezonőr szerep. Gágyor Péter - mint szerző - kreál egy izgalmas szöveget, ahol az egymást szívből utáló két színésznő jambusokban beszél, de prózára váltanak, ha átlépnek a színdarabba. A szöveg igen érzékletesen fogja meg a két nő lelkiállapotát, belső vívódásait. A rendező Gágyor remekül választ szereplőket (valójában rájuk írta a szerepeket), s egy sodró erejű, borotvaélen táncoló előadást hoz létre. Bárdos kap egy gitárt is a kezébe, s megcsillogtathatja énekesi képességeit is. Amíg Tóth Rita elsősorban az ún. színpadi szerepben van elemében, addig Bárdos a magánéleti nőt tudja természetes eleganciával elénk rakni, s még a káromkodásai is természetesek. Az előadás varázsa, hogy a végére mindketten a hatalomért, a boldogságért ölni is tudó nőt élik meg, amikor már nem tudjuk, hogy a színésznőket vagy a megtestesített hősnőket látjuk-e a színpadon. A csoda megtörtént, a színésznők fogságában vagyunk. A három szereplő meghajol, s kezdődhet a tulajdonképpeni előadás. De melyik is?

Juhász Dósa János
forrás: Új Szó