Nyílt levél Blaskó Péternek

Anger Zsolt nyílt levele Blaskó Péternek a visszautasított Kossuth-díj kapcsán. Az írás a szinhaz.hu- n kívül megjelent a mai Népszava hasábjain is.

Kedves Péter!

Nagyon régóta, mondhatom, gyerekkorom óta nagy rajongója vagyok kivételes tehetséggel megáldott művészetednek. Istennek hála, múlt nyáron személyesen is megismerkedhettünk, mikor egyik régi vágyam teljesült:  együtt játszhattam Veled, Gigor Attila A nyomozó című filmjében. Talán nem túlzás azt állítanom, hogy barátoddá fogadtál, bár továbbra is alig ismerjük egymást, de az a remek közös munka, és a film eddigi szép sikerei összekovácsoltak bennünket. Boldog vagyok, hogy azóta ahányszor összefutunk, felragyog a szemed, boldogan üdvözölsz, és a mindenki által jól ismert "blaskópéteri" szeretettel, szerénységgel, és nyitottsággal mosolyogsz, őszinte kíváncsisággal faggatva, hogy mi van velem, mi történt azóta, hogy utoljára találkoztunk.
Most e baráti levelemmel elmondom Neked, mi történt azóta:
Kossuth díjas lettél, drága Péter!
A Kossuth-díjra a kultúra és a művészet terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű, nemzetközileg is elismert eredményeket elért személyeket lehet ajánlani.
E kritériumokat figyelembe véve ajánlottak kollégáid, és végigtekintve több évtizedes pályádon a döntnökök semmi kivetnivalót nem találtak - mint ahogy nem is találhattak - az ajánlásodban, így meg is ítélték számodra - ahogy írod, az általad is rég áhított - elismerést. 
Mától Blaskó Péter, Kossuth-díjas színművész... lehettél volna.
Azonban  ahelyett, hogy elfogadod a megtiszteltetést, odadobtad a Magyar Köztársaság legrangosabb művészi elismerését, mondván, hogy nem fogsz kezet egy általad gyűlölt és lenézett politikai vezetővel. Ezzel szerintem elsősorban nem az említett politikai vezetőt - aki egyébként Hazánk általunk választott miniszterelnöke, függetlenül attól, hogy ki kire és miért szavazott - csaptad arcul, az annyira nem is érdekelne, mert köpök a politikára. Hanem sok-sok hozzád hasonlóan ambíciózus, tehetséges, munkáját magas színvonalon végző kollégád legszebb álmait (nyilván hozzád hasonlóan még sokan ábrándoznak - ábrándozunk - hogy majd egyszer öt, tíz, húsz év múlva mi is méltók lehetünk) cibáltad le a politika mocskos és bűzlő mocsarába. (Hogy azok mit gondolnak, mit éreznek leveledet olvasva, akik már megkapták e rangos díjat, el sem tudom képzelni.) 
Indoklásként többek közt azt írod:
"A közgazdászok, tudósok, jobb- és baloldalon egyaránt, fogják a fejüket, az Ön elhibázott lépései miatt."
Más közgazdászok meg azt mondják, hogy ez az egyedüli módja a gazdaság rendbetételének.
Valljuk be, mi színházművészek semmit sem értünk a közgazdasághoz, de szerencsére nem is dolgunk érteni hozzá. Hisz már akkor is zavarban vagyunk, ha ki kell tölteni egy nyavalyás számlát, azt pedig, hogy mi a különbség az szj. szám és a TEÁOR kód között, még gyakran maga a színházi könyvelő is csak hosszas telefonálgatás után tudja kideríteni. Azt írod, később - nyilván úgy érted más politikai vezetés kezéből - boldogan veszed át a Kossuth-díjat.
"Majd boldogabb időkben, amikor ismét demokrácia lesz Magyarországon; amikor nemzeti ünnepeinket nem megfélemlítetten, kordonok között, összeverten, lehajtott fejjel ünnepeljük; ha majd a szavak ismét visszanyerik eredeti jelentésüket: erkölcs, morál, igazság; ha a hazugot nem igazmondónak nevezik; a csalót, tolvajt megbüntetik; következménye lesz az emberek rafinált manipulálásának, becsapásának és a cinikus dölyfös önkény befejeződik - ó, Istenem, ugye így lesz? - akkor majd örömmel és boldogan veszem át a Kossuth-díjat."
Attól tartok, Drága Péter, Te politikai elismerésre vágysz inkább, mint csodálatos és kivételes művészeted elismerésére. Engedd meg, hogy eljátszadozzam a gondolattal, hogy mi lenne - mi lesz - ha a 2010-es választások után egy számodra kedvesebb politikai erőt választunk meg, és adunk neki bizalmat, hogy vezesse tovább Hazánk gazdasági, politikai, diplomáciai és sokszor elfelejtett kulturális ügyeit, és eljön a nemzeti ünnep, és újra ott szerepel a neved a kitüntetettek listáján, és te boldogan mosolyogva átveszed a díjat, akkor - akár csak mostani leveled után - megint fogsz kapni hideget, meleget. Mert akkor már senkinek nem a pályádon elért sikereid fognak eszébe jutni, akkor már csupán a politika kitüntetettje leszel. És mindenfajta politikának mióta és amíg a világ világ, voltak, vannak és lesznek halkabb-hangosabb, szelídebb-vadabb ellenzői, ellenségei. A politika ilyen. Ez a természete. Ellentétek - ellenségeskedés? -  nélkül nem lenne rá szükség, mert mindnyájan egyetértenénk mindenben, és valljuk be ez soha nem fog bekövetkezni a valóság keretein belül, ez csak a tündérmesékben létezik.
Visszakanyarodva a jelenbe - és kérlek bocsáss meg, hogy ilyen botcsinálta vátesz szerepében tündököltem néhány gondolat erejéig - kérlek engedd meg, hogy visszatérjek kétségkívül bátor, de kissé ellentmondásos leveledre. Ellentmondásos, mondom, hisz ha állításodnak megfelelően ma nem lenne Hazánkban demokrácia, akkor nem írhattál volna ilyen levelet, mint ahogy nem írtál akkor sem, mikor 1981-ben a Kádár János politikai, és Aczél György kultúrpolitikai vezetése alatt álló állam elismerését átvetted, mikor Jászai Mari díjjal jutalmazták addigi munkádat, de még 1986-ban sem, mikor pedig már mindenki egyre bátrabban beszélt a küszöbön álló változásokról, és az akkor már Grósz Károly vezette kormány irányítása alatt vergődő (mind emlékszünk a rettenetes korszakra) állam az Érdemes Művész  címmel tüntetett ki. De bevallom, utána kellett néznem az interneten, hogy mikor és kiknek a "kezéből" vetted át ezeket az elismeréseket, mert nem emlékszem rájuk. Mert nem is akarok emlékezni rájuk, mert a politikai hatalom múlandó, a művészi érték pedig örök. (Hatalom! Milyen hülye szó ez egy demokráciában, pedig ma is ezt használja minden politikai oldal) Az akadémikusokon, meg a történészeken kívül senki nem emlékszik arra, hogy ki volt "hatalmon" Moličre (valamelyik Lajos?), Shakespeare (valamelyik Erzsébet, vagy valamelyik Jakab, meg voltak valami polgári puritánok, vagy mik, akik betiltották?), Csehov (valamelyik cár, vagy már az ideiglenes kormány?), Madách Imre ( valamelyik Habsburg, vagy Kossuth Lajos, vagy ki?), vagy Latabár Kálmán (Horthy? vagy Szálasi? vagy Rákosi? vagy Nagy Imre? Kádár? vagy mindegyik?)   idejében.
Csak kivételes nagyságukra, határokat, korszakokat nem ismerő fényes tehetségükre emlékszünk.
A színházművész haláláig színházművész marad, sőt csodálatos módon életük jóval tovább tart, mint fizikai létük.
Sokszor kesergünk, hogy a mai értékevesztett, zavaros világban az emberek elfordultak a kultúrától, egyre nagyobb teret kap az értéktelen, trágár élvezet, az egyperces sztárság, a kóklerség, az olcsó alpáriság, külsőség. Azonban a kollektív emlékezet valahogy mégis az igazi értéket őrzi ma is, és hiszem hogy ezután is így lesz. A politikai rendszerek, uralkodók, politikusok, közgazdászok eltűnnek, elméleteik, eszméik megdőlnek, vagy az idő rájuk cáfol, de a művészet és a kultúra területén létrehozott valódi érték örök. Megdönthetetlen.
Mindenkor, minden eszközével az Ember lelkének nyugalmát, kétségeinek, kérdéseinek megfogalmazását, fájdalmainak világgá kiáltásának lehetőségeit, létének értelmét kutatja. A szobrász a kőben, a festőművész a ragacsos olajfestékes tubusban, a színművész meg a színpadon. Nem véletlenül hívjuk így: "A Világot jelentő deszka".
A politika porondja nem nekünk való. Egy művész csak megosztottságot, és csalódást okoz, ha odamerészkedik.
Drága Péter, azáltal, hogy elutasítod a díjat, saját több évtizednyi művészi munkádat csapod arcul, és művészetednek lelkes híveit taszítod el magadtól, hisz nyilván sokan vannak - voltak - közöttük olyanok is, akik nem értenek egyet politikai nézeteiddel. Mert a Színház nem alacsonyodhat a napi politika szintjére, nem teheted meg a nézőiddel, nem teheted meg a kollégáiddal, nem teheted meg a Művészettel, hogy mikor este hétkor bejössz a színpadra ne Lear királyt, Wolandot, Petúr bánt, a Revizor legendás Polgármesterét, vagy a III. Richard Clarence-ét lássák megjelenni, hanem könyökkel oldalba bökve egymást azt suttogják az emberek, hogy "te figyuzzad, ez az a pacák, aki jól beszólt a Gyurcsánynak!".
Azaz sajnos múlt idő: nem tehetted volna meg.
Szerény véleményem szerint.
Remélem ezt hamar elfelejtjük majd, és igen, Veled együtt remélem, hogy jön majd egy boldogabb idő, amikor nem ilyen butaságokkal kell majd foglalkoznunk, amikor majd örülhetünk újra az életnek, boldogan járunk dolgozni, és lecsillapul ez az egész sötét zűrzavar, ami a fejünkben van életről, halálról, értékről, szellemről, igazságról, meg hazugságról, akkor Te még mindig a színpadon állva kápráztatsz el minket csodás művészeteddel, sőt remélem ér még egyszer engem is olyan megtiszteltetés, hogy Veled játszhatok újra.
Csak szerintem ezt a boldog időt nem felülről kellene várnunk, mint repülő sült galambot, hanem nekünk magunknak, itt alul, művészeknek, postásoknak, orvosoknak, lakatosoknak, parasztoknak, tanároknak, gyerekeknek, aggastyánoknak, meg  kellene állnunk egy pillanatra, megrázni a fejünket, kijózanodni, végiggondolni és elölről kezdeni mindent.
Együtt.
Gyorsan.
Mert a fizikai lét igen rövid, mint tudjuk.
De mindenki azzal foglalkozzon, amihez ért.
Te legyél újra színművész. Nagyon kevesen értenek hozzá úgy, mint Te.


Őszinte tisztelettel gratulálok a díjadhoz, és nagyon sajnálom, ami történt.

Barátsággal és szeretettel ölel:

Anger Zsolt

Kapcsolódó cikkek:

- Blaskó Péter- Nem fogadja el a Kossuth-díjat
- Blaskó Péter nyílt levele - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrhoz