Tükörfényben

Új bemutatóval jelentkezik a Magyar Mozdulatmûvészeti Társulat. Tükörfényben címû kortárs mozdulatmûvészeti kísérleti elõadásukat 2008. március 20-án 19.30 órakor láthatjuk a Nemzeti Táncszínházban. 


Fotó: Eifert János

A Magyar Mozdulatművészeti Társulat jelenleg egyedülálló képviselője a száz éves magyar tradíciókkal rendelkező mozdulatművészetnek. Az 1995-ben Még 1 Mozdulatszínház néven megalakult Magyar Mozdulatművészeti Társulat 1998-ban mutatta be első önálló estjét, így 2008-ra datálja fennállásának 10. évfordulóját. Alapítói és vezetői: Fenyves Márk és Pálosi István.
A Magyar Mozdulatművészeti Társulat küldetése és egyik fő célja, hogy a száz éves magyar tradíciókkal rendelkező mozdulatművészet műfaját a jelen társadalommal megismertesse, és elérhetővé tegye mind rekonstrukciós és új darabjaival, mind tanításával.
Másik fő célja, a mozdulatművészet műfaji határainak tágítása, új formanyelv keresése a kortárs impulzusok hatására.
"Tükörfényben" című új bemutató a társulattól eddig megszokott mozdulatvilágtól egészen eltérő formanyelvet használ a mozdulatművészet stílusán belül.


Magyar Mozdulatművészeti Társulat:
Tükörfényben

Szereplők: Lex Alexandra, Gajárszki Márton
Videón szerepel: Buday Melinda, Gábor Júlia, Fenyves Márk, Pálosi István, Rácz Eszter, Szántó Dóra, Szelőczey Dóra
Fotó, slideshow: Eifert János
Videó: Mészáros Kata
Zene: montázs
Fény: Vida Zoltán

Rendezés - Koreográfia: PÁLOSI ISTVÁN
Táncművészetért díjas

BEMUTATÓ: 2008. március 20. 19.30 óra - Nemzeti Táncszínház - Refektórium
További előadás: 2008. április 15. 19.30 óra - Nemzeti Táncszínház - Refektórium

 

"Egy valóság van: minden, mindenkor lehetséges" (Szentkuthy Miklós)

Kortárs mozdulatművészeti kísérleti előadás, mind témájában, mind esztétikájában, mind vizuális és mozdulati megjelenésében.

Középpontban az ember áll, nemi identitástól függetlenül, vágyaival és érzelmeivel, melynek a szexualitás természetes része. Férfi - Nő, Nő - Férfi, Nő - Nő, Férfi - Férfi. Számít ez...? Érdekes tükörjáték ember és ember között. Érzelmekkel, vágyakkal, elrejtve vagy felvállalva, de kétségtelenül eleven, valóságra éhesen.


Támogatók:
OKM, NKA Táncművészeti Kollégium, Orkesztika Alapítvány - Mozdulatművészeti Stúdió, Nemzeti Táncszínház Kht., Market Zrt., Táncélet.hu

Főtámogatók:
Antenna Hungária Zrt., Index.hu Zrt., SEAT, TEVA Magyarország Zrt.

További információ és jegyvásárlás:
Mozdulatművészeti Stúdió 1077 Budapest, Rottenbiller u. 31. Tel: 321-9745, 06-20-361-7821, info@mozdulatmuveszet.hu, http://szinhaz.blog.hu/media/image/2008-03-18/11857209/. , http://www.mozdulatmuveszet.hu

Nemzeti Táncszínház 1014 Budapest, Színház u. 1-3. Tel: 201-4407, 375-8649, info@nemzetitancszinhaz.hu, http://szinhaz.blog.hu/media/image/2008-03-18/11857209/.

süti beállítások módosítása