Sokféle feltevés létezik arról, hogyan jött létre a színház, ezek közül egy mese-változat érintett meg a leginkább: az idõk kezdetén egy éjszaka az emberek összegyûltek a kõbarlangban a tûz körül és meséltek egymásnak. Egyszer csak valamelyiküknek az az ötlete támadt, hogy meséjét saját árnyékával illusztrálja. A lángok fényében a természetesnél nagyobb árny alakok jelentek meg a kõbarlang falán. A többiek elbûvölten figyelték, és világosan felismerték, melyik árny az erõs és melyik a gyenge, az elnyomó és az elnyomott, az Isten és a halandó.
Napjainkban a reflektorok fénye helyettesíti az örömtüzet, és a színpadi gépezet a kőbarlang falát. És bármennyire is tisztelek néhány puristát, ez a mese engem arra emlékeztet, hogy a technika már a kezdetek kezdetén jelen volt a színházban, és nem szabad fenyegetésként értelmezni, inkább egységteremtő eszközként.
A színházművészet fennmaradása azon múlik, hogy képes-e megújulni, be tudja-e fogadni az új eszközöket, az új nyelveket. Különben hogyan mutathatná be a kor nagy kihívásait, és hogyan segíthetné az emberek közti megértést, ha saját maga nem nyitott szellemű? Hogyan kérkedhetne azzal, hogy megoldásokat kínál az intolerancia, a kirekesztettség, a rasszizmus problémáira, ha saját gyakorlatában elvet mindenféle műfaji keveredést és integrációt?
Ha a művész a világot a maga egészében akarja megmutatni, új formákat és gondolatokat kell megfogalmaznia, és bíznia kell a néző intelligenciájában, hogy az örökös fény- és árnyjátékban képes felfedezni az emberit.
Igaz, ha az ember túl sokat játszik a tűzzel, előfordulhat, hogy megégeti magát, de abban a szerencsében is része lehet, hogy elkápráztat és megvilágosít.
Robert Lepage
Québec, 2008. február 17.
Fordította: Lakos Anna/ITI Magyar Központ
|
Robert Lepage, egy "interkulturális" színházi alkotó
A sokoldalú Robert Lepage a művészet legkülönbözőbb területein egyformán nagyszerű alkotásokat hoz létre. A színház és filmrendező, drámaíró és forgatókönyvíró, szcenográfus és színész Lepage nemzetközileg elismert, műfaji "határátlépő" alkotó.
Robert Lepage 1957-ben született Québecben. 1975-ben, 17 évesen a Quebeci Színművészeti Főiskola hallgatója lesz, 1978-ban egy ösztöndíjjal Párizsban tanul. Hazatérése után több előadásban rendezőként, színészként, drámaíróként vesz részt. 1984-ben a Circulations című előadásával bejárja Kanadát, és elnyeri a Quinzaine (a Quebec-i Nemzetközi Színházi Fesztivál) nagydíját. A nemzetközi hírnevet a legendás Trilogie des dragons (Sárkány-trilógia) című előadás hozza meg a számára. Ezt a produkciót már saját társulatával, az ExMachina névre hallgató multidiszciplináris alkotóközösséggel hozza létre.
A hagyományos színházi kódoknak fittyet hányó Lepage Magyarországon a kilencvenes évek közepén járt. A Petőfi Csarnokbana Miles Davis és Jean Cocteau leveleiből készült L’Aiguille et l’opium (Tű és ópium) című előadását láthatta a közönség. Ezzel a csapattal mutatja be Les Sept Branches de la rivičre Ota (Az Ota folyó hét ága) c. darabot (1994), a Szentivánéji álmot (1995), valamint szóló előadását Elseneur címmel (1995-1997).
Először 1994-ben fordul a filmművészet felé, és megírja a Le Confessionnal c forgatókönyvet, amelyet megfilmesít. Ezután sorra rendezi filmjeit, Poligráf (1996), No (1997), Possible Worlds (2000), 2003-ban saját darabját, La Face cachée de la Lune (A Hold titkos arca) filmesíti meg.
1997-ben Caserne néven létrehozza új, multidiszciplináris produkciós központját.
Magyarul többek között:
- Kürtösi Katalin cikke / Magyar Színház Portál
- Mesterházi Máté: Ráció és religió / Muzsika.net
Forrás: ITI Magyar Központ
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.