Színház-varázs

Színházrajz versenyt és szép olvasás/ szép beszéd versenyt rendeznek többek között a Színház Világnapja alkalmából a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban.

Tomcsa Sándor Színház
Színház Világnap
PROGRAM


• Színházrajz
március  27-én, csütörtökön, 11 órától

Rajzverseny a Színház Világnapja alkalmával.
A világnap alkalmával március 27-én - a gyerekek számára rajzversenyt hirdettünk, melyre 262 pályamunka érkezett be, számos óvodás és I-IV. osztályos tanuló készített rajzot színházi élményei alapján. Zsűritagok: Szekeres Bernadette, Kovács Ildikó, Márton Réka. A kiállítás ünnepélyes megnyitójára, valamint a díjak átadására, március 27-én, 11 órakor kerül sor, a Művelődési Ház társalgójában. A kiállítás két hétig lesz megtekinthető. 
   
 
• Színház− varázs
március  27-én, csütörtökön, 12 órától
 

Szép olvasás/ szép beszédverseny diákoknak a Színház Világnapján. A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet 1961-es bécsi közgyűlésének határozata alapján tartják 1962 óta annak emlékére, hogy 1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.
A nap jelentőségének szellemében a verseny célja felhívni a figyelmet anyanyelvünk értékeire, szépségére.
Az I. és II. osztályos tanulók versenyre március 27-én 12 órakor kerül sor a színház próbatermében, zsűritagok: Sarkadi Otília, Sándor Judit; a III. osztályos tanulók versenyére 14 órakor kerül sor az oszlopos teremben, zsűritagok: Szabó Attila, P. Fincziski Andrea; valamint a IV. osztályos tanulók versenyére a színház próbatermében, zsűritagok: Prezsmer Boglárka, Mezei Gabriella.

• Federico García Lorca: Yerma
stúdió-előadás
március  27-én, csütörtökön, 19 órától
A helyek száma korlátozott! 
 
Federico García Lorca: Yerma
fordította: Németh László
 
játsszák: Tompa Klári m.v., Jakab Orsolya, P. Fincziski Andrea , Szász Kriszta, Gáll Katalin, Varga Márta, Mezei Gabriella, László Kata, Márton Réka , Szabó Jenő, Posta Ervin
 
színpadi mozgás: Lőrincz József
jelmez: Csurulya Csongor / Marosi Márta
játéktér: Csurulya Csongor
rendező: Csurulya Csongor
 
Federico García Lorca,  a vérbeli spanyol ember, a XX.- dik század egyik legkiválóbb költő, drámaíró tollából származik ez a megindító, fojtott szenvedélyek szőtte, a vágy és a halál táncáról szóló gyönyörű történet.
Yerma és Juan. Fiatal házasságuk szövetét párhuzamos minták borítják.
Yerma - megértés, odafigyelés, szeretet, szerelem után eped- GYERMEKET akar, aki megszüntethetné minden napjaiban a magány kovácsolta hosszú perceket.
Juan- éjt nappallá téve dolgozik a földeken, görcsösen őrzi asszonya tisztességét- nyugalomra, békességre vágyik otthonában.  A vágyakat nem oltja beteljesülés... 

Jegyek  válthatók :
a Tomcsa Sándor Színház jegypénztáránál (Tamási Áron u. 15.)
hétköznapokon 11 - 14 és 15 - 17 óra között, valamint előadások előtt egy órával.
Érdeklődni és helyeket foglalni a 212131-es telefonszámon lehet.
Látogasson el honlapunkra is: www.szinhaz.ro
 
A színház a műsorváltoztatás jogát fenntartja!

Forrás: Tomcsa Sándor Színház

süti beállítások módosítása