25 éves a Macskák

Nagyszabású programsorozattal ünnepelte a Macskák címû zenés darab budapesti bemutatójának 25. évfordulóját a Madách Színház. Az események sora kedden délután a Hõsök terén kezdõdött meg: a Madách Musical Tánciskola négyszáz növendéke vonult a Mûcsarnok elé, hogy jelmezbe öltözve eltáncolja a musical néhány jellegzetes jelenetét.

Negyedszázada, 1983. március 25-én mutatta be a Madách Színház Andrew Lloyd Webber és T. S. Eliot zenés darabját, a világon másodikként.

A Hősök terén kedden mintegy ezer néző gyűlt össze a hideg és a szél ellenére, hogy megtekinthesse az ifjú "macskák" 16 órakor kezdődött produkcióját. A közönség soraiban felbukkantak a teátrum ismert színészei is.

A téren a stúdió mindegyik generációja képviseltette magát, a 6 évestől a 20 éves korig - mondta az MTI-nek a Madách Musical Tánciskola vezetője. Sárközi Gyula hozzátette: tudomása szerint ilyen nagyszabású táncprodukcióra még nem volt példa Magyarországon.
A 20 perces program után a produkció résztvevőinek egy része feldíszített és hangszórókkal felszerelt kamionra szállt, hogy a Hősök tere - Andrássy út - Bajcsy-Zsilinszky út - Károly körút - Múzeum körút - Üllői út - József körút - Erzsébet körút útvonalon érkezzen meg a Madách Színházba. Az ifjú táncosok másik fele a rövidebb utat választotta, hogy felkészülhessen az esti előadásra.
A 19 órakor kezdődő díszelőadásra meghívták a teátrum Macskák-produkciójában valaha fellépett összes művészt, akik az ünnep alkalmából együtt adják elő a musicalt.
A negyedszázados évfordulóra a Madách Színház meghívta Andrew Lloyd Webbert is, de a szerző elfoglaltsága miatt nem tud részt venni az ünnepségen, levélben köszöntötte a jubileumi előadást és a társulatot.
"Nagy öröm és megtiszteltetés a számomra, hogy a Macskák március 25-én ünnepli a huszonötödik születésnapját Budapesten. Én a hatvanadik születésnapomat ünneplem ezen a hétvégén, és ezen a jeles napon emelem majd a poharam Szirtes Tamás, a Madách Színház és az összes budapesti barátom egészségére. Remélem, hogy nagyon jól érzitek majd magatokat kedd este, és kívánok még nagyon sok boldog születésnapot!" - írta levelében a világhírű szerző.

Forrás: MTI

Macska-rekordok
9 napig egyfolytában taps
 
1983. március 25-én mutatta be a Madách Színház a Macskákat, amely azóta 1254 előadást ért meg. Ez azt jelenti, hogy ha minden nap ezt játszanánk, akkor három és fél évig csak Macskák menne. A legtöbbször Szerednyey Béla szerepelt a darabban, 870-szer játszotta Micsel Rumli szerepét. A legelső előadás óta folyamatosan a Macskák közt van Bencze Ilona (kezdetben Bombalurina, ma már Grizabella szerepében), és Póka Éva (Cassandra). A darab végén a tapsrend 10 perces, így (ha a köztes tapsokat nem számoljuk) legalább 9 napnyi folyamatos taps jön ki. Ha minden néző, aki 25 év alatt látta az előadást, egymás mellé állna, a Balatonig érne a sor.
Egyetlen kollégánk van, aki minden előadáson közreműködött: az ügyelő, Cs. Nagy Endre.

süti beállítások módosítása