Mezei Éva ünneplése

Vasárnap délután a Pinceszínházban meglehetõsen telt ház elõtt baráti
ünneplésre gyûltek egybe azok, akik nem felejtették el halála után 22 évvel sem.
Illés Klára szerkesztésében az Alexandránál megjelent Az élet tanítható
címmel rá emlékezõ írások gyûjteménye. A Vasvári Pál utcai Pinceszínházban, ahol a legeredményesebben avatkozott bele fiatal életekbe, észrevétlenül útravalóval látva el jóra fertõzése áldozatait: összegyûltek leghálásabbjai. Közösen énekeltek, verset mondtak, videofelvételeket játszottak be, meghatódtak, tréfálkoztak, úgy viselkedtek, mintha még mindig ott ülne köztük, nem csak tanításai, ösztökélései, lendülete hatna még ma is.

Parányi termetű asszony nagy hatással. Nem színigazgató. Nem színházi rendezőként kiemelkedő, holott rendezői diplomával a Vidám Színpadnál elviselte az autodidakta nevetésiparosok, "ezt mi úgyis, tudjuk, aranyoskám" szakmai fennhéjázását, leszolgált egy évadot a folyamatosan sosem működő egri színháznál, amikor éppenséggel épülete sem volt,használaton kívüli templomban tartotta előadásait. Valamint az újságíró székház utolsó emeletén részt vett a 25. Színház konvenciórobbantó próbálkozásában (amit összefoglaló téveszméket publikáló teatrológusok úgy kifelejtenek - világnézeti rövidlátás időszerűsége okán -, mintha sosem is lett volna.) Osztályvezető helyettes a Népművelési Intézetnél.

Szinkronrendező. Rendező a rádióban a Harsan a kürtszónál. A Madách Gimnáziumban lerakta alapjait a középiskolai színházra nevelésnek. Azt is
nehéz fölsorolni, ahol hivatalosan bejegyzetten dolgozott, hát még mindazon helyeket, ahol csak megjelent, minden kinevezés, funkció nélkül segíteni, bedolgozni, megoldani, példával élni, kölcsönenergiát ömleszteni bátortalanokba, begyújtani repülésre tétovákat.
Alattomban dolgozott. Álcázva ért el eredményeket. Félig hivatalból, nagyobbrészt mégis színházi útonállóként. Női Fatia Negraként: nappal tisztviselője a Népművelési Intézetnek. Az éj leple alatt járatlan utakra csábító esztétikai kútmérgező. A ’60-as ’70-es évek színházi partizánjaként működött.
Stikában átalakította az ízlést. Megkérdőjeleztette az értékrendeket.
Kinyitotta a szemeket más színpadi látványokra. Hozzásegítette a füleket ásként hallani.
Azon években a színészet háztájija tejelt jövedelmet a naptár szerint sorakozó vállalati és üzemi ünnepségekből. Dívott mondani Csohány Gabriella Szittya Attila Bendegúzi poétikai találatát: "nézem a nép masírozó seregét / számba veszem a legények elejét." Fehér blúz. Révült elragadtatottság.
Sor követett verssort. Taps. Meghajlás. Új költői szocializmus-dicséret.
Taps. Meghajlás. Új műsorszám. Mezei Éva a kalárisba fűzött építő versek
helyett elszaporította az "irodalmi színpadi" előadói formát. Átkomponált
versműsorok logikai rendbe szedett összefüggésekkel. Színpadi kompozíciók a haptákba vágott óvodai versmondások helyett. Helyet kapott a költészet mellett az ének, a szcenika, a verskórus. Országos versmondó versenyek terjesztették az értelmes költői tolmácsolás. A daloló értelmetlenséget felváltotta az embernek emberhez szóló emberi hang. Az állami ünnep helyett előtérbe került a versek kínálta esztétikai öröm.
Lelkes ifjú nemzedékből érkezett. Őszinte szívvel fújták a parasztpárti költő, Jankovich Ferenc sorait: "Sej, a mi lobogónkat / fényes szellők fújják ,/ sej, az van arra írva: / éljen a szabadság!"  Éva kiábrándulásai,
kijózanodásai után is mindhalálig komolyan a nóta szerint élt, bízva benne: holnapra megforgatjuk az egész világot.
Az egész világot Mezei Évának sem sikerült megforgatni, de miközben felfordult körötte/köröttünk a világ: sikerült neki minden nap szelet vetnie maga körül elsöprendő a korhadtat, az avíttat, és felültetni az előrevivő szelek szárnyára az erőterébe került ifjú embereket.

MGP