A komáromi Jókai Színház még a rendszerváltás után, Beke Sándor igazgatása alatt megszûnt tájoló színház lenni. A társulat hosszas huzavona után birtokba vette az új, Petõfi utcai épületet, s legfeljebb a környezõ nagyobb városokba jutott el az elõadásaival. Inkább a vidéki közönség beszoktatása lett a cél, s már a díszletek többségét is úgy tervezték, hogy azokat kisebb színpadokra nem tudták felhelyezni.
A kilencvenes évek végén, amikor
Kiss Péntek József lett az igazgató, nemzedékváltásnak is tanúi lehettünk, s az idősebb generáció kiszorult a színpadról. Ezek következménye is, hogy
Dráfi Mátyás vezetésével 2001-ben Komáromban megalakult a Teátrum Polgári Társulás, amely
Iglódi István jóváhagyásával felújította az egykor nagy sikerrel játszott Csókos asszony c. operettet. A szerény körülmények között színre vitt előadással még kisebb falvakba is eljutottak Dráfiék, de sok helyen bizony üres ház fogadta a társulatot. Az emberek egy évtized alatt elszoktak a színházbajárástól. Emlékszem, hogy Gömöralmágyon nézők híján az utolsó percig hezitáltak, hogy elkezdjék-e az előadást. De a Dráfi-féle társulat túlélte az első éveket, s ma már bizony nem hiányozhat a szlovákiai magyar profi társulatok palettájáról. Átalakult ugyanis a régi struktúra, s a két kőszínházunk mellé szorosan felsorakozott a
Gágyor Péter vezette SZEVASZ Színház, amely a hiány (stúdióelőadások) egyik felét, míg Dráfiék a hiány (könnyed szórakoztató, a legszélesebb nézői igényt kielégítő előadások) másik felét próbálták kitölteni. S amint kiderült, mindkét társulat polgárjogot nyert, s jó lenne, ha a szakma és a sajtó is lassacskán tudomást venne róluk. A két véglet között persze még az átjárás is lehetséges, hiszen a két alternatív csapat tagságának többsége játszik Komáromban illetve Kassán is. Sőt, hadd említsem meg
Boráros Imrét, aki mind Dráfinál, mind Gágyornál kulcsszerepeket játszik.
A Teátrum Színház évente tart bemutatót, s láthattuk az elmúlt évek során a Furcsa párt, a Gül babát, s a tavalyi év végén ismét egy operett valamint egy mesejáték került fel a társulat repertoárjára.
Az operett Szirmai Albert és Bakonyi Károly klasszikussá érlelődött nagyoperettje, a Mágnás Miska lett, míg a gyerekeknek egy 1974-ben és 1989-ben már sikerrel játszott zenés mesejátékot, a Peti kalandjait vették elő.
A Mágnás Miska még 1919-ben íródott, de azóta is szinte évente felbukkan egy-egy magyar társulat repertoárján. Kétségkívül szellemes a darab cselekménye, jól játszható figurák és fülbemászó dalok vannak benne, s ez általában mindig megteszi a hatását. Nincs ez másképp a Teátrum előadásán sem, s a társulaton lassan kezd eluralkodni az összeszokottság. S ez nagyon jó jel. Lassan összeszoknak a színészek (a hosszú utakon van is erre lehetőség), s kialakul a színház szakmai gárdája is (a díszleteket és jelmezeket a
Polgár József és
Polgár Julianna készítik, zenei szerkesztőként csatlakozott
Dobi Géza, s már kisegyüttese is van a társulatnak). Az előadás összehasonlíthatatlanul magasabb színvonalat képvisel, mint a két éve bemutatott Gül baba, bár a szegénység és egyfajta igénytelenség így is tetten érhető. És bizony, a társulatot sem könnyű összerántani, hiszen az anyaszínházak vagy engedik vagy nem a tagokat. Helyre kis öttagú zenekar kíséri az előadást Rimaszombatban, ahol zsúfolt ház van (noha egy nappal azelőtt a Jókai Színház lépett fel ugyanazokon a deszkákon A bor c. népszínművel), akik lelkesen tapsolnak egy-egy jól ismert sláger vagy poén kapcsán. S a színészek fürdenek is a dicsőségben, sokszor fölösleges manírokkal és gegekkel próbálnak újabb és újabb tapsot kicsikarni a három és fél órán át türelmesen kitartó közönségből.
Dráfi Mátyás és
Boráros Imre fél kézzel is kirázza magából az ütődött Pixi és Mixi grófot, Petrécs Anna a kleptomániás Nagymamaként nemcsak magára, hanem a többiekre is figyel, s az ő poénjaikat is dédelgeti,
Miskovics Lászlónak és
Mák Ildikónak szintén nem megerőltető az unalomig ismert dzsentri figurákat egy-egy geggel megfejelni. Az előadásban ők viszik a prímet, a fiatalok mintha megilletődöttek lennének, s amíg az idősebb generáció játszi könnyedséggel tudja a hülyét adni, az nekik kevésbé megy. Sem
Jónás Csaba Miska lovász szerepében, se
Csomor György Baracs mérnökként, de a hozzájuk tartozó hölgyek (
Illés Gabriella és
Pintér Éva) sem tudnak felnőni hozzájuk, s ezért bizony folyamatosan billeg a színpad. Persze nagyobb baj nincs, a happy end így is elkerülhetetlen.
Nemrég mutatták be a mesejátékot is, a szereposztást a Jókai Színház Forgószínpad c. előadása miatt mégis teljesen át kellett alakítani. Kiesett az előzetes szereposztásból
Szentpétery Aranka,
Lőrincz Margit,
Takáts Emőd), s így bizony a mostani rimaszombati és feledi előadás felért egy új bemutatóval. A darab egy, a lekvárt nagyon szerető, Peti névre hallgató kisfiú (
Untermayer Tamás) története, aki sajátos viszonyt ápol a községi mesemúzeum unatkozó figuráival, a Boszorkánnyal (
Cs. Tóth Erzsi), az Űrpilótával (
Jóba István) és János vitézzel (
Tóth László). Később a mesehősök elvetődnek egy cirkuszba, s a TV Maci (
Mák Ildikó) segítségével leleplezik a cirkuszigazgató (
Dráfi Mátyás) üzelmeit, s itt is teljes a happy end. Annyira, hogy a gonosz Cirkuszigazgatót még meghajolni sem engedik. Kár, hogy Dráfi nemcsak játszik, hanem rendez is, így aztán az egyiktől nem jut elég idő a másikra, s az előadások szívonala nem egyenletes. A mesejáték első része rendkívül vontatott, s csak a második részben javul fel, amikor a játszók az ifjú közönséget is bevonják a játékba.
Ahogy annak idején eltervezték, főleg azokra a helyekre szerettek volna eljutni, ahová a kőszínházi társulataink nem jutnak el. Sajnos, egy-egy előadás ára ezeken a helyeken így is megfizethetetlen, ezért hiába jött létre nemes szándékkal a Teátrum, ha némileg is nyereséges szeretne maradni, akkor bizony csak a nagyobb városokban tud fellépni. Rimaszombatban például csakúgy, mint a Jókai Színház előadására, vidékről toborozták a nézőket. De ahogy a feledi Szombathy Viktor Alapiskola igazgatónője elmondja, a meseelőadást a minisztérium által biztosított kultúrigazolvány segítségével tudták megfizetni, de a Mágnás Miskát már nem tudták felvállalni.
Az persze más lapra tartozik, hogy ezek a típusú előadások (gondolok mind a SZEVASZ, mind a Teátrum előadásaira), s ezek a színészek miért nem férnek be két kőszínházunk keretei közé. De ennek elemzése már egy másik írás feladata.
Juhász Dósa János
Benedek László felvételei
Kapcsolódó cikk:
- SZEVASZ Vándorszínház - Minitársulat stúdiómunkával
