Kazimir Károly 80 volna

Április 29-én a Fészek Klubban Kazimir Károly emlékestet tartanak, megünneplendõ, hogy az 1928. április 28-én született rendezõ 80 éve volna, ha meg nem hal 1999-ben. Nem írja a meghívó, ki rendezi az estet. Tehát nem a színházi szövetség (nem tudom, mi most a neve, de 25 évig Kazimir volt a fõtitkára). Nem a Thália Színház, holott nevét, helyét õ vívta ki a hivatalokkal szemben. Igazgatója volt 1972-1991 között. Nem a nemzeti színiiskola, amelynek rektora volt (1987-1989). Erõs a gyanúm, hogy leánya, Kazimir Annamária szervezte Kazimir Károly estjét, akirõl olyan lelkes gyorsasággal és hibátlan eredménnyel õszintén megfeledkezett a színházi ipar.

Tőle hallottam először a beregszásziakról, még növendék korukban. Ha jól emlékszem, Kazimir lakásán szálltak meg pesti tanulmányaik idején.
A napokban megjelent a Színházi emberek című emlékkönyv. Szakmai lektora
Leszögezi, hogy Várkonyi Zoltán, Major Tamás, Gábor Miklós "után jövő nemzedékből már csak egy valaki folytatta - folytatja - ezt a hagyományt: Lengyel György." Kazimir általános emlékezetvesztés következtében kimaradt. Könyvei - rögtönzésszerűen - A népművelő színház, Színházi műhely, Világirodalom a Körszínházban, Petőfi a Körszínházban, És mi lesz a színházzal?, Színház a Városligetben, Színházi mesék, Thália örök. Mind kifelejtődik. A Körszínházból idővel - alkoholárusítási engedéllyel - Globe néven nem működött. 2000. január 10-én leégett. Helyét füvesítették. Nyoma sem maradt.

Horváth Csaba színre vitte a napokban a debreceni társulattal a Kalevalát. Kazimir 1969 júliusában - már 39 éve - elkészítette a városligeti kiállítási pavilonban a finn eposzt munkássága pályája legegységesebb, legművészibb rendezéseként. A következő év márciusában a Thália bemutatta, Helsinkiben popkoncertnyi ováció fogadta. A Kalevala csúcsa Kazimir körszínházi próbálkozásainak. Nyaranta világirodalmi színpadi kurzusokat tartott
a Városligetben (kezdve a Jégszínházon, folytatva egy elhagyott kiállítási barakkon). Zsúfolt nézőterét a kulturális szomjságon kívül az is magyarázta, hogy három óra alatt (olvasás nélkül) járatosak lehettünk Dante Isteni Színjátékában, Milton Elveszett paradicsomában, a Mahabharátában vagy éppen a finn népi eposzban. Ez a fáradtság kímélő sznoboknak kedvezett. Mégis volt népművelési feladatköre. Kinyitotta a szemeket arra, hogy a világszínház bővebbet jelent az európai színháznál. Más színházi közmegegyezések működnek a világban. Megismertette a japán színházat (meglehetősen kétséges kivitelben), a török karagőz játékot, és elkerülte a szalondráma mind polgári, mind szocialista kivitelezését. Dejmeket követően a lengyel teátrális szokásokat is színre próbálta, ahelyett, hogy a magyar iskolai színjátszást tette volna kísérlet tárgyává. Igaz: a színházi múltból Örkény Istvánnal átdolgoztatta A falu rossza népszínművet (1965). Szabálytalanul jártak el. A megavasodott, ünnepi falu képében nem keresték a humort, hanem kívülről rászerelték. Paródiára írták át. Filológiai pontossággal földerített fals hangjai helyett. A jelenkori magyar dráma is sikereket köszönhet neki. Weöres Holdbéli csónakosa, Csurka: Ki lesz a bálanya, Görgey: Komámasszony hol a stukker, Fejes Endre: Rozsdatemető mind friss, új hangot hozott a színműirodalomnak.
Kazimir színházművészetünk úttörője. Ha a szó gyermekvédelmi, esetleg
mozgalmári mellékhangzatú: mondjunk helyette úttisztítót, akadályrobbantót, előharcost. 1956-ban Miskolcon megrendezi Szophoklész Antigonéját. Fölrobbantja a kanonizált műsorrendet, amiben a legrégibb klasszikus Shakespeare. Korábbra nem tekinthet színház. Jászai Mari óta görög tragédia kimúlt a műsorokról. 1958-ben a Városligetben megismétli a szcenírozott Antigonét. Mellé párosítja a szmokingos-estélyiruhás, kottaállványra tett példányokkal játszatott Oidipusz király oratóriumot. Első alkalommal jelennek meg a színészek színházi korhűség helyett mai viseletekben. Mára ez már közhely. Akkor ízlésrobbantás. Szemléletváltás. Muzeális darabok helyett vállalt időszerűség. A színpadi történelmi hűség megtagadása. A történelmi naturalizmust fölcseréli a képzelet igazságára.
A Körszínház (1958-tól) a naturalista színház kanonizált játékhelyét átváltja a körülülhető, dezilluzionált színház kötetlenségére.
Shakespeare II. Richárdját játszatja Bodrogi Gyulával nyári esték színpadi limonádéi helyett.

Bemutatná Samuel Beckett Godotját. Nem engedik. A Thália emeletén - az egykori Palais de Dance helyén- stúdiószínházat üt össze. A színház játssza a Godot-t (rosszul), mégsem a színházban, hanem a rendes játékhelyen kívül. Nem ér a kultúrpolitika neve. Színre kerül a kecske és az ideológiai káposztát sem éri sérelem.
Egy színháztudós ábrándos magazincímmel (Jelentős korszakok - emlékezetes pillanatok) harmadrangú kóklereket túlértékelve megírja A magyar színházművészet fontosabb törekvései az 1970-es évektől 1989-ig alcímmel alanyi félreemlékezéseit. Kazimir kivételezett helyzetéről beszél. Hivatásos újítónak nevezi. (Színház és politika, Orsz. Színháztört. Múzeum és Intézet, 2007.)
Kazimir bártortalanul zabolátlan. Irodalmi stréberként - háta mögött egyetemi tanárokkal - detronizálja a jól-megcsinált drámát. A szocialista szalondráma helyett eposzokat, elbeszélő költeményeket hurcol színre. Bátortalanságát nem a hivatalos körmöstől való félelem okozza. Kazimir az út eleje, amin a mai színpadhökkentőek egyenes derékkal járnak. Ő a mai magyar színház egyik előzménye.
Nélküle ma más volna a színházi nyelv. Ha Kazimir nem végzi el úttisztító munkáját, nem tudható, mint volna ma. Valaki elvégezte volna történelmi szükségszerűségből a munkát. De hát Kazimir Károly végezte el, aki most volna csak 80 éves és már milyen sietve elfeledtük.

MGP