Interjú Õze Áronnal


Őze Áron Soltész Bözsével a Máli néni című előadásban

- Milyen jellem Alfonz, az igazgató fia?

Őze Áron: Ő egy elkényeztetett, gyerekes, formális suhanc, aki élvezi, hogy aligazgató. Fél az apjától, aki terrorizálja őt és a testvérét, Tildát. Emiatt egyikük sem nőtt fel igazán. Nekem meggyőződésem, hogy Alfonz a darab során felnő, keresi az útját. Udvarol Margitnak, a titkárnőnek, de ez is csak egy úgymond mű-othellós elképzelés, egy formalitás. Végül lemond róla. A darab végére megkomolyodik, úgy dönt, hogy Angliába megy - ez is egy kapaszkodó számára - és picit talán meg is őrül. Arra biztosan rájön, hogy más életet kell élnie, mint addig.

- Azt figyeltem meg, hogy széles gesztusokkal játszol. Egy némafilmben is el tudnám képzelni Alfonz karakterét.

Őze Áron: Füst Milánnak nagyon jellegzetes a stílusa. Nehéz a darab nyelvezetében, hangulatában, ritmusában, szituációiban, hangsúlyaiban. Szeretem azt a világot, amit megjelenít, de nehezen adja meg magát. Ahhoz, hogy a szöveg részünkké váljon tízszer annyit kellett foglalkozni vele, mint más darab esetében, mert annyira egyéni, annyira ízes, annyira sajátos a szórend. Ehhez pedig tartoznak bizonyos gesztusok. A némafilmhasonlat nem rossz egyébként...


Őze Áron Balsai Mónival a Máli néni című előadásban

- Igazi pesti vígjátékként határoztátok meg a Máli nénit.

Őze Áron: Akkoriban Pest centrikus volt az ország, egészen másként zajlott vidéken az élet. Az általunk használt kifejezések is Pesthez köthetők. A történet másként alakulna vidéki környezetben; nem lenne ekkora kavalkád. Ezért lehet jellegzetesen pesti történetnek mondani.

- Most is nagy kavalkádban élünk.

Őze Áron: Igen, csak most stílus nélkül. Például a harmincas évekre jellemző, hogy az embereknek volt köze a tárgyakhoz, egy mondathoz, egy udvarláshoz, egy virághoz, egy lornyonhoz. Akkor még nem ért minket annyi hatás, nem éltünk papírvilágban. Ez a történet abból az időszakból való, amikor még volt identitástudatunk, értékrendünk. Fontos lenne, hogy az "identitás" szó visszacsempésződjön az emberek szívébe, mert akkor tudnánk, hogy hogyan kell jelen lennünk a világban, például  magyarként. Füst Milán darabja erre is felhívja a figyelmet. Az biztos, hogy az igény és az igénytelenség körül is kereshető a mai és az akkori világ közti különbség.