Sokak szerint a legjobb magyar dráma. Az viszont szinte teljesen biztos, hogy külföldön is az egyik legismertebb, amelyet idõrõl idõre elõvesznek még ott is, ahol nem annyira kedvelik a magyar kultúrát. S hogy mégis mi az, ami negyven év után is ennyire elevenné és izgalmassá teszi? Talán erre próbált választ keresni az eperjesi Joná¹ Záborský Színház bemutatója is.
Örkény 1966-ban írta a Macskajátékot, amelyet egy véletlen eset ihletett meg. Örkény Makk Károly filmrendezővel együtt látogatást tett egy idősödő festőművésznőnél, aki a húgával lakott egy háztartásban. A két nő azzal szórakoztatta egymást, hogy "macskabőrbe bújva" bújócskáztak (a macska mint a magány egyedül elviselhető ellenszere később Spiró tragédiájában is központi szerepet játszik) a szobában. Makk felkérésére megszületett a forgatókönyv, a film mégis csak évekkel később készült el. Helyette Örkény elkészítette a történet regényváltozatát, amely viszont egy akkor kezdő fiatal rendezőnek,
Székely Gábornak tetszett meg, aki rábírta Örkényt, hogy adaptálja a regényt színpadra. A szolnoki bemutatón (hol másutt, hisz a darab is a Szolnok melletti Létán játszódik)
Hegedűs Ágnes játszotta el Orbánné szerepét, amit viszont megnézett
Várkonyi Zoltán, s gyorsan fel is kérte Székelyt, hogy rendezze meg a darabot a Pesti Színházban is.
Sulyok Mária,
Bulla Elma,
Halász Judit,
Greguss Zoltán - impozáns névsor, és hatalmas siker a Pestiben. Rövidesen elkészül a film is, Székely pedig meghívást kap a prágai Nemzeti Színházba, ahol
Dana Medřickával a címszerepben ismét színpadra állítja a darabot. A siker frenetikus, 403 előadást él meg, s csak a színésznő halála vet véget a sorozatnak. Prágában azóta sem sikerült ezt az előadásszámot felülmúlni. De a világ számos pontjára eljut a darab (csak a Tótéknak sikerül ezt a sikersorozatot megközelíteni), s szinte minden idősödő színésznő álma, hogy egyszer Orbánné vagy Giza bőrébe bújhasson.
Psota Irén,
Dobos Ildikó,
Tábori Nóra,
Berek Katalin,
Kövesdi Szabó Mária,
Mede Gabriella - de a névsor még sokáig folytatható lenne.
A Macskajáték tulajdonképpen egy nagyon egyszerű történet, s a világirodalomban oly elhanyagolt réteget, az idősek életét eleveníti meg, s ezáltal kínál remek szereplehetőséget korosodó színésznők számára. Két egymástól távol élő nővér (Orbánné Budapesten, egy lerobbant bérház valahányadik emeletén, míg Giza egy garmisch-partenkircheni villában él) levelezik, s időnként telefonon adnak életjelt magukról. Giza részben rokkantsága miatt is egy üvegbúrában él, míg Erzsi körül zajlik az élet a világtól elzárt szocialista barakkban. Állandóan perpatvarban áll a szomszédaival, az egyszem lányával, a tejbolti eladónővel, a mészárossal, de mindezek mellett számos örömforrás is megjelenik az életében. Erzsi szerelmes lesz Csermlényi Viktor hangilag kiselejtezett operaénekesbe, presszóba jár Paulával, s macskajátékot játszik Egérkével, akit az ura karácsony táján dobott ki az utcára. Giza egyre nagyobb félelemmel és aggodalommal nézi Erzsi viselt dolgait, s aggodalmát csak növelik a besúgóktól, a lányától Ilustól és az Egérkétől kapott üzenetek. Erzsit mindez cseppet sem érdekli, életének egyetlen értelme Viktor, aki pedig simán megcsalja Paulával. Igazi szerelmi háromszög, amelyből a megcsalt Erzsi csak úgy lát kiutat, hogy megmérgezi magát. A halál helyett viszont csak Giza érkezik meg.
Az eperjesi színház 1982-ben már bemutatta a Macskajátékot (Keď sa mačky hrajú)
Želmíra Kačková és
Naďa Nináčová főszereplésével
Ladislav Obuch fordításában, s most új fordítást készíttetett
Deák Renátával, amely nagyon gördülékenynek tűnik.
Michal Náhlik rendező világos, a színészi játékot maximálisan szabadjára engedő előadást álmodott színpadra, s talán csak egy-két szerepnél nem bízott meg a szövegben. Ilyen a Pincér (
Ján Ivan) figurája, amely Elvis Presley-paródiát ölt magára, s többet kelleti magát a kelleténél, s behozza az operaénekes, Borsódi Jolánka (
Elena Kušnierová) alakját, aki tört magyarsággal énekel. Magyarul hallhatjuk a futballmérkőzés közvetítését is, de ez nem annyira zavar.
Szőke Anita tengerkék színű, a nézőtér felé lejtő díszletet tervezett, amelynek rendezői bal szélén a mélybe süllesztve áll Orbánné túlzsúfolt lakása benne egy hatvanas évekbeli, nem használt televízióval, néhány pepsis ládával, s tizenkét halványzöld színű macskával. Ezek a macskák a második részben "kijönnek" a lakásból, s az egész terepet belakják. A hátsó felső szinten jelenik meg Giza (
Ida Rapaičová), akinek az elején az arcát is kivetítik, de később már csak egy fekete hattyú jelenik meg a vásznon. A színpad két oldalán pedig egy-egy kiugrón tolják be a többi szín szereplőit.
Kveta Stražanová alakítja Erzsit, ezt a lompos, első látszatra elhanyagolt nőt, aki mégis teljes életet él, s elhisszük neki, amikor Giza sokadik ajánlatára is csak annyit tud mondani: Én itt akarok megdögleni! Stražanová rendkívül szuggesztív játéka partnereit is magával ragadja, s az előadás idősebb nézőit is önvallomásra készteti.
Egy mellettem ülő néni sírva röhög, majd röhögve sír, s végig kéznél tartja zsebkendőjét. Paula szerepében
Zuzana Kúšiková körmönfontan együgyű nőt ad, aki még raccsol is, Peter Lejko Csermlényi Viktora pedig úgy tud maximálisan gusztustalan lenni, hogy mégis eleve megbocsátással vesszük tudomásul szerelmi afférjait. Új aspektussal gazdagítja a darab előadástörténetét Ilus és Józsi kettőse (
Valéria Fürješová és
Igor Kasala), Náhlik ugyanis sejtetni engedi, hogy a látszólag állandóan időzavarral küzdő Ilus lelkiismeretfurdalás nélkül csalja meg mindig holtfáradt, műtőasztalok látványába korán megöregedett férjét. S az előadás meglepetése a mindenhonnan kitaszított Egérkét játszó
Ĺudmila Dutková végtelen természetessége, ahogy szánnivalóan jár-kel a színpadon Lenka Kadlečíková remekül eltalált jelmezeiben. Izgalmas az előadás zenei világa is,
Juraj Haško magyaros, cimbalommal és hegedűjátékkal megerősített melódiái szinte észrevétlenül ivódnak be az előadás egészébe.
Az eperjesi Macskajáték nagyszerű propagandája a magyar kultúrának, s megérdemelné, hogy a magyar közönség és szakma is megismerje és beszéljen róla.
Juhász Dósa János
Fotók: Diavolo Jonaša Záborského
/Bemutató: 2008. április 04., v Historickej budove DJZ/
