A Graffiti Angyala

A Veszprémben megrendezett Tánc Fesztiválján 2008. május 21-én 18.00-tól fellép a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tánckara a Graffiti Angyala címû táncelõadással.

Az országos és nemzetközi kortárs összművészeti találkozót Krámer György koreográfus és Vándorfi László rendező indította útjára a Királynék városában 1998-ban. A jubileumi fesztivált május 23-a és május 26-a között rendezik meg. A rendezvény idén négy napos lesz. Az idei programokra a korábbi évek nyerteseit, díjazottjait várják a szervezők. A Tánc Fesztiválja kísérőrendezvényei keretében ez alkalommal is lehetőséget kínál, a kortárs fotó-, zene-, képző- és filmművészet jeles és tehetséges képviselőinek bemutatkozására is.

 

GRAFFITI ANGYALA

A graffiti, mint alkotás egyszerre képzőművészeti és társadalmi aspektusokat tartalmazó tevékenység, életszemlélet, világlátás és létforma. Jellemzően a 60-as évektől kiüresedő, elgettósodott nyugat-európai belvárosok, a lepusztult külvárosok falain feltűnő rajzok, melyek ma már szinte minden civilizációs felületen megtalálhatóak. Megjelent a láthatatlan, a társadalmi konvenciókkal szembeszálló, a hatóságok elől menekülő köztéri művész, akinek munkái csak időlegesen, a megsemmisítésig láthatóak.
A graffiti alkotói és alkotásai a kor speciális lenyomata. Az "alapküldetés"-nél fontosabb lesz az akció, az alkotásnál a létezés extrémitása.

Koreográfia: Ladányi Andrea és Bánki Zsolt


"A Graffiti Angyala is sajátosan Ladányis: az esztétikai magasrendűség meglehetősen sötét világképből bontakozik ki. De mi is a graffiti?
Nos, egyszerű lenne falfirkának mondani. Az is, de több annál. A kommunikációs forradalom részeként hazánkat is elérte, mint speciális kommunikációs csatorna ez a városi szubkultúrából táplálkozó, számos elemzője szerint lázadó, mások értelmezésében köztéri, vizuális művészeti forma. A graffiti mindenképpen a nagyvárosi elidegenedés elleni tiltakozás, a fiatalos szellemi önvédelem eszközeként alkotja szociológusok-művészetfilozófusok vizsgálódási terepét. Ladányi Andrea és csapata - Bánki Zsolt koreográfusi segítségével - a kortárs tánc nyelvén beszél eme alternatív kultúráról, amelyben szürreális víziók között elevenedik meg a szerelem, a szex, a drog, a kegyetlenség, az agresszió világa." /Karádi Zsolt - Nyíregyházi Napló/

 Forrás: Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

süti beállítások módosítása