Hamlet vs. hamlet.ws

Egy darab, két színház, két előadás, két értelmezés. Először a Bárka (r. Tim Carrol) Hamletjét láttam, rá jó fél évre a Krétakörét (r. Schilling Árpád). Volt már részem „korhű” és álmosító Shakespeare előadásban, modernkedő, a szövegbe „belenemnyúlósban”, mindkettőt untam. Reméltem, hogy most nem fogok csalódni. Így is lett.

Mindkét előadást a hihetetlenül koncentrált színészi játék viszi el, enélkül fabatkát sem érnének az amúgy remek rendezések. Ami a két előadást összeköti, az a színészek utcai ruhában történő szereplése és az intimmé varázsolt terek.
 

A Bárka nagytermében szűk szőnyegfolyosókon futkározó, Hamlet kivételével a közönség által sorsolt szereplők valóban köztünk játszanak, költői kérdéseik, tépelődéseik nekünk is szólnak. Arany János fordításának „szavalásakor” a színészek hangsúllyal, játékkal és a közönségtől bezsebelt tárgyakkal teszik itt-és-mosttá az előadást. A Hamletet alakító Balázs Zoltán frenetikus játéka és szövegismerete, bevállalós hozzáállása (a mi esténken a Lenni vagy nem lenni monológ közben majdnem megfojtatta magát egy derékszíjjal) mindenképpen a darab, rendezés, szerepválasztás előnye.  A rendező, Tim Carrol ötlete, mely szerint a kellékek a közönség által behozott tárgyak adják, lehetővé teszi a darab játékosságának kidomborítását és a nézők bevonását, anélkül, hogy a szöveget kifigurázná és elbagatelizált modernkedést hozna létre. Ez az a darab, amit szeretnél még egyszer megnézni, hogy vajon holnap milyen Hamletet hoznak össze a színészek és a közönség. Igen, mert ahhoz, hogy ez az improviációra építő előadás működjön, megfelelő nézőseregnek kell összegyűlnie a szőnyeg mellett.

És aztán eljött a Krétakör előadása, a szereposztás már elgondolkodtatott – most akkor ki kit játszik? És mi ez a felütés: „The time is out of joint. = Az idő kificamodott”? A Teleki Blanka Gimnázium lépcsőin lihegve felérő eljövendő nézőt Nagy Zsolt fogadta, mi sem természetesebb, hiszen már annyit láttam, „ismerősként” tartom számon, meg sem lepődtem a köszöntésen. Az osztályterem tornapadokkal megspékelve könnyedén behelyezett egy irodalomóra keretébe.

Aztán belecsöppentünk Nádasdy Ádám „fordításának” rövidített Hamlet-világába, kapkodtuk a fejünket, hiszen Gyabronka, Nagy Zsolt és Rába Roland felváltva játszották egymás szerepét, ami először meghökkentő volt - de lehetett követni a történéseket. Felmerül a kérdés, hogy aki még nem olvasta, látta, hallotta a Hamletet, az mennyit értett belőle, de aki így érkezett, az vessen magára. Az osztályterem ajtajában néha felbukkant a rendező, Schilling Árpád, aki többször mosolygott a színészek játékán, vagy éppen velük együtt mondta a szövet. Az aktuális eseményekre utaló kiszólások, Eminem és Pilinszky betétek fellazították ugyan a darabot, de nem vitték el rossz irányba, még közelibbé tették azt. És a csukott szemmel hallgatható kardozós jelenet ötcsillagos megoldás!

A színészi játék intenzitása, a feszes tempó, a humor és a csupaszság (nincs díszlet) a Krétakör egyik legsikerültebb előadását hozta létre. Bár elsődleges közönsége középiskolai diákok, ez nem jelenti azt, hogy ne hozták volna a tőlük megszokott színvonalat, sőt. Mindenképpen inspiráló lehetett a team számára a diákokkal történő beszélgetés, a tőlük kapott fogalmazások. És itt már annak vagyunk tanú, ahogy a profi színházcsinálás bevonul az iskolákba, új értelmezési és gondolkodási keretet adva egy „klasszikus” darabnak. A résztvevőnek az az érzése, hogy most készül a darab, ilyennek képzelünk egy Hamlet brainstromingot, biztos szövegtudással a háttérben. Ebből kifolyólag folyton úgy gondoltam, hogy én is beleszólhatok egy kicsit a „rendezésbe”, pedig nem, és ez így volt jó.

Mindkét előadás újat hozott és a színészektől nagy szellemi erőfeszítést kívánt. A néző számára viszont unalom nélküli szórakozást adott. Azt a bugyuta kérdést pedig ne tegye fel senki, hogy melyik volt a jobb… A címben sugalltak ellenére a két Hamlet nem összehasonlító. És miért a múlt idő? Sajnos lassan a Bárka és a Krétakör előadása is lekerül a színlapról.