...határon túli magyar társulatnál rendez, akkor sok jó és rossz dolog történik vele, ahogyan olyankor is sok jó és rossz történik, amikor nem ott rendez, vagy amikor nem rendez - mindig másféle jó és másféle rossz.
Ha tehát az újság szerkesztői azt kérdezik, mi a jó és mi a rossz, amikor az ember a határon túl rendez - mondjuk, nem pont ezt kérdezik, de hasonlót, valami olyasmit, hogy „miben más határon túli színészekkel dolgozni", és ha van rossz ezekben a munkákban (és van), akkor az pont az, hogy minden főpróbahéten felteszi ezt a kérdést egy vajdasági, erdélyi, kárpátaljai újságíró (és biztos feltenné egy felvidéki is, de ott még nem dolgoztam) vagy az ügyeletes dunatévés riporter, és én sose tudom, mi a helyes válasz, mármint hogy mit is várnak az embertől, mert várnak: azazhogy azt hangsúlyozzam-e, ők éppen ugyanolyanok, mint akármelyik határon belüli magyar színész, hisz a színész az színész, és aki jó, az mindenütt jó stb. (és válaszolhatom ezt, szoktam is, hiszen igaz), vagy azt kéne kidomborítani, ők mégiscsak mások kicsit, merthogy földközelibbek, természetesebbek, nyitottabbak, hisz másféle (szerb, román, ukrán-orosz stb.) kultúra is hat rájuk és így tovább (és ezt is mondhatnám, mondom is, hiszen igaz), szóval ilyen kérdést hallva, ha csak tehetem, és most tehetem: egyedül ülök a billentyűzetnél, kikerülöm a választ, kicsavarintom a kérdést, és inkább arra hozok néhány példát, miért jó ez nekem (hiszen arra, hogy miért rossz, már a fentiekben választ
adtam - persze, ha nagyon megerőltetem magam, eszembe jut néhány rossz dolog, de utólag azt is megszépíti a nosztalgia, és különben is, már érzem, így se fogok beleférni a 2000 karakterbe).
Azért jó például, mert Beregszászban nincsen térerő, és nem tudnak felhívni kedvelt munkahelyemről, a Bárka Színházból; azért is jó, mert Szabadkán, akár egy mediterrán tengerparti üdülőben, ki lehet ülni éjszakánként egy pohár bor mellé a csillagos ég alá, hogy csak bámuljuk a nőket (kár, hogy télen rendeztem); meg azért jó, mert Szatmárnémetiben a gáton futhatok, és ott, abban a világvégi békességben még nekem is eszembe jut egy-két használható ötlet...
Jelenet a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának A Gézagyerek c. előadásából
/r.:Bérczes László/
fotó: Molnár Edvárd
És akkor még nem szóltam a színészekről: Bogdán Zsolttól Tóth Laciig, Lőrincz Ágitól Fülöp Bözséig, Vicei Natitól Rappert Gáborig..., nem szóltam Citronyról (Csernik Árpád), akitől Banda Lajos is eltanulhatná a szalonnázást, Zsoltiról (Trill), aki édesapja likacsos trikójában feszít, hogy igazi Pityubácsi lehessen, Ciniről (Czintos József), aki örök bohócként úgy játszik Harold Pintert, mintha Londonból érkezett volna a próbára, Lóról (Bíró József), aki Kárpáti darabjában oly kétségbeesetten
Jelenet a Beregszászi Illyés Gyula Színház és a Thália Színház A Pityu bácsi fia c. előadásából
/r.:Bérczes László/
foto.szinhaz.hu
Amikor az ember arról ír, miért jó neki határon túli magyar társulatnál dolgozni, akkor megtörténhet, hogy alig fog bele a felsorolásba, észreveszi, hogy már túl is lépte a rendelkezésére álló mennyisé...
Bérczes László
portré: Szkárossy Zsuzsa
------------
Kisvárdai Lapok 2009. 3. szám
Magyar Színházak XXI. Kisvárdai Fesztiválja
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.