Kortárs építészetrõl mégse írok ma. Jó, tudom, hogy megígértem, de annyi minden történt. Megérkezett például Zsírember és Hónyomi. (Meg Rusznyák Gábor, aki csípõbõl fényképez.) Zsírember kedves szemû, barátságos és jó a humora. Olyan, amilyennek Dömötör Andris elképzelte, és nem olyan amilyennek megrendezte. (Holnap lesz az elõadás.) Sokat találgattuk, milyen ember lehet, a pesti bemutatón is mindenki kereste, de nem ismerték föl. Zsír szerint azért, mert soványnak öltözött.
| 
fotó: Rusznyák Gábor
| |
Idáig az előadások sajnos egyenletesen rossz színvonalúak, egy-két erős kivétellel. Ez azért is szomorú, mert Mácsaival bekerültünk a zsűribe (minden országból két ember), így nekem is mindent meg kell néznem, ő pedig az igazgató, ugye.
Nálam a lengyelek vezetik a mezőnyt (Narodovy Stary Teatr), leszámítva a két magyar előadást. (A szervezés nagyon fura itt, mindent kétszer játszanak, de Tóth Andris egyik Sebtolvaján például alig bírt leülni a közönség, annyian voltak, a másikon viszont alig lézengtek heten.) A virtuális nézők számát még mindig nem tudjuk, de a fesztivál teljes egészében követhető az interneten, és már szavazatok is érkeztek az előadásokra.
Három fantasztikus lengyel színésznőt láttunk ma. A kék ruha (Niebieska Sukienka, rendező: Jacek Poniedzialek) tere Velasquez- festmények hangulatát idézi. A nézőkkel szemben egy magányos, opálkék estélyi ruha áll. A ruha mögé áll be először az egyik, majd a másik színésznő. Ahogy a kivágós-öltöztetős papírjátékokban, úgy öltenek magukra szerepet, kilógnak mögüle, mint a meztelen karjuk a ruha mögül. Állnak, mint babák a kirakatban, és mintha a monitorra merednének, úgy beszélnek hozzánk. Élőszobrok. Szép, hogy a testtartásukban jelenik meg a blogolás magánya és a monitor merevsége. Öngyilkosság, fogyókúra, kalóriák, frusztrációk. Amennyire az angol feliratozásból felsejlik, érzékenység és önirónia jellemzi a szövegeket. Mindkét színésznő erős jelenlétű és nagyon tehetséges. Végre értelmet nyer számomra a blogszínház mint téma vagy műfaj. A vallomásosság nyilvánossá tétele, az intimitás közösségi térbe való kitételének izgalma és perverziója. Embereket láttunk a színpadon, akik történeteket, töredékeket, álmokat, fantáziákat mesélnek magukról, akár igaz, akár nem, színházilag őszintén. A két lengyel előadás ennek az egyszerre kitakarózó-betakaró színházi formának két nagyon különböző nyelvű változata.
| 
Jacek Poniedzialek
| |
A Thesurvivalform (nem fordítom) üdítő és felszabadító. Végre elfeledkezhetünk a spleenről és a szentimentalitásról, korábban úgy tűnt, ezek az érzetek a blogszínház levakarhatatlan velejárói. A szólózó lány,
Katarzyna Krzanowska, egy kör alakú tornaszőnyeget kerülget, leginkább a boxolók ruhájára emlékeztető dresszben. Vizsgák, utazások, Európai Unió. Ő tényleg hozzánk beszél, a szemünkbe néz. Szégyelli és kiröhögi magát, de szereti is, nagyon. Játszik. Beburkolózik egy világtérképbe, majd lehámozza magáról. Pipiskedik, üvölt és hisztériázik. Aztán elunja a szereplést, elemenként szétszedi és összehajtogatja a tornaszőnyeget. Kimegy. Ma ennyit akartam megmutatni magamból nektek.
| 
Zetor Leila
fotó: Gordon Eszter
| |
A magyarok jönnek. Mi jövünk. Mindenki izgul. A Zetor Leila blogjaiból készült előadás megrendítő. (
Rusznyák rendezte.) Érzelmes és ironikus. Gyönyörű, ahogy
Bíró Kriszta kamaszlánnyá változik, és arról beszél, hogy miért is született ő létrának, hogy hogyan képzeli el azt, akit nem is tud elképzelni, vagy milyen, amikor kibámulva az ablakon megszűnik a valóságos főnöke, és helyette ellepik az agyát a horrorfilmbe illő szürreáliák.
| 
Rusznyák Gábor
fotó: Gordon Eszter
| |
Aztán váltás, és vissza minden. Kapcsolgatunk a valóság és a fikció csatornái között. A blog-vallomásosságnak ez egy másfajta és szintén sok izgalmat rejtő megvalósulása. A blogolás mint életforma.
| 
Sebtolvaj
fotó: Gordon Eszter
| |
A Sebtolvaj (rendező:
Tóth András) egy Don Giovanni-áriával indul.
Széles László mint zseb-Don Juan előre vonul, csodálatosan csinálja, az olaszok már itt megtapsolják. Csajozás, balesetek, a plázák konzumarcai és a tüntetések árpádsávos emberei csapnak össze. Az előadás szerkezete asszociatív és motivikus. Tóth András megtartotta a blog-formát, és próbált egy gondolatnapló ívén végighaladni. Csupa játék az egész. Tükitoji országban vagyunk, ismeritek? A Tükitoji himnuszának dallama nagyon hasonlít a magyar himnuszéhoz, csak a szövege más egy kicsit, meghúztuk, megvágtuk, átírtuk, hogy ismét autentikus lehessen. Tükitoji szatyiszün, tükitoji szatyiszün.
| 
Tóth András
fotó: Gordon Eszter
| |
Széles megénekelteti a közönséget, és nemcsak a magyarok csatlakoznak hozzá.
Für Anikó,
Takács Nóra Dia és
Bíró Kriszta csodálatos orvosi konzílium a balesetet szenvedett beteg mellett, szépen áriáznak és táncolnak is.
Máthé Zsolt probléma nélkül alakul át pipázó nagypapából az álompresszó pókerarcú pincérévé, kisördöggé vagy orvossá.
| 
Bíró Kriszta és Máthé Zsolt
fotó: Rusznyák Gábor
| |
Az izgat, hogy miért rakja föl valaki a naplóját - amit más elrejt, hogy soha senki meg ne találja - az internetre, a lehető legnagyobb, bár esetleges nyilvánosság elé. Erről kérdezgettem este sörözésnél Zetor Leilát és Sebtolvajt. Mindketten régi blogozók, akkor kezdték, amikor még a műfaj nem volt divatos és nem kommunikáltak egymással azok az emberek, akik blogoltak. Sebtolvaj azt mondja, hogy ő sose gondolta volna, hogy bárki elolvassa a blogját, azért tette föl, hogy megmaradjon (ha esetleg kiderül, hogy van benne két jó mondata, ne vesszen el, ha összeomlik a vincseszter). Leila szintén nem számított olvasótáborra, és furcsa, idegen élmény számára az előadás, bár meghatja és nagyon szereti. Egy kicsit talán cenzúrázza is magát, mióta tudja, hogy olvassák. A blogolás és intimitás kérdéséről tőle tudom meg a legtöbbet és legfájóbbat, ezt írta le valamikor:
"Válságban van a kapcsolatom. Este találkozunk. Fáradt. Köszönünk, váltjuk egymást a gépnél. Én este a blogjából tudom meg, hogy mi történt vele aznap, ő másnap reggel az enyémből."
Sebők Bori
BLOGTXT Theaterfestival
Május 21-23. Schauspielhaus, Graz
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK A SZINHAZ.HU-N
>>> KATTINTSON IDE >>>
