Melankólia

Május 23-24-én debütált Gergye Krisztián legújabb alkotása Melankólia címmel a Trafóban. Mozgóképes összefoglalónkban elõadásrészletekkel jelentkezünk illetve beszélgetéseket hallhatnak-láthatnak az alkotókkal. Megszólal a rendezõ-koreográfus-látványtervezõ Gergye Krisztián mellett a darab zenei rendezõje, Philipp György; a dramaturg, Miklós Melánia; továbbá Téri Gáspár táncmûvész.

• MOZGÓKÉPES AJÁNLÓ - SPOT - 4 perc

• MOZGÓKÉPES AJÁNLÓ INTERJÚKKAL - 8 perc

- Miért foglalkoztatott a melankólia fogalma?

Gergye Krisztián:  Nagyon régóta érzek egy olyan -az alkotást megelőző- állapotot, ami nagyon magányos, nyugodt és nyugtalan, szorongós, ennek ellenére biztonságos, egy önmagamnak való belső burok. Egy olyan állapotba kerül az ember, amiben a világról egy kicsit többet megsejthet, másmiyen létezési helyzetet bír felfogni és megfogalmazni. Nem biztos, hogy ez verbálisan történik meg, főleg, ha az ember képekben, mozdulatokban gondolkodik. Ez az állapot engem régóta foglalkoztat és azt gondoltam, hogy ebben a darabban ezt az alkotói helyzetet, termékeny és terméketlen, disszonáns helyzetet meg lehet mutatni. Maga az előadás nyilván nem erre az alkotói módszerre mutat rá, inkább a személyessége az, ami az elmondottakhoz köthető.A melankólia egyfajta léthelyzet, vagy létértelmezés.
13 szereplő van a darabban, 2 énekes-zenész, egy bábművész-színművész, a többiek táncművészek. Nagyon erős összmunka, hangulati közösség van, mégis mindenki a saját személyiségét is, illetve a rendszerbe való illeszkedés képtelenségét kell, hogy felmutassa. Nagyon fontos, hogy a saját személyiségükkel, közösségi viszonyaikkal tisztában legyenek és felvállalják magukat.

- Mit jelent számodra a melankólia, hogy lehet ezt a fogalmat láttatni?

Gergye Krisztián: A melankólia elég nehezen megfogható, misztikus. Nem elég, ha azt mondjuk rá, hogy búskomorság, depresszió, szorongás, félelem; ezek a fogalmak nem közelítik meg azt, amit én a melankóliáról gondolok. Fontos, hogy az emberek ebből a misztériumhelyzetből megérezhessenek valamit. Ez a fajta melankólikus állapot bár mindenkiben benne van, nem minden pillanatban domináns. A darabban is váltakozik, hogy melyik ún. “egohelyzet" ér el oda, hogy  kiprovokálja, hogy rá kell koncentrálni.
Rekviemfragmentumokat, gyászénekeket választottunk zenének és ebből készítettünk egy - szerintem- önálló, kerek zeneművet, ami különböző személyiségtörténetek halálviszonyára reflektál.
Ami számomra továbblépés ebben a darabban az, hogy eddig nagyon expresszív, elementáris, energikus, főleg személyiségtorzulásokat felmutató karaktereket, majdnem démoni karaktereket helyeztem színpadra és most egy nyugodt állapotot sikerült megfogalmazni. Minden szereplő erős személyiség, de valahogy leszedődik róla mindenféle harsányság és olyan érzékeny pillanatokat tud megmutatni, ami sokkal finomabb, sokkal érzékibb helyzetet mutat fel. Hihetetlenül izgalmas számomra az is, hogy az egyik történetből a másik történetbe tudunk átsiklani.
A melankólia az ember saját világképének teremtéséről is szól. Az ember megpróbálja bezárni, a világtól elválasztani magát, ez egyfajta istentagadást is feltételez és mindez egy olyan szituációt hoz létre, amiben az ember önmagát kezdi istenként felfogni, de ugyanakkor megpróbál rátalálni istenre egyáltalán.
A darab végkicsengése végül nem szomorú, depressziós vagy lehúzó, hanem felemelő.

-“Az élő szív üres világon, mégse szakad meg".

Gergye Krisztián: Úgy érzem, hogy ebben a darabban valamilyen belső igazolást. valamilyen misztériumnak az igazolását kaptam; azt, hogy valaki azért mégiscsak van fölöttünk, valamilyen világrendben mégiscsak létezünk, és azt nevezhetjük istennek, vagy nem istenek -nyilván nem a vallásos áhitat érdekel. Az én saját útkereséseimről és konfrontációimról is szól a darab, arról, hogy nem véletlenül történnek, hogy valaminek az okán történnek, hogy valakihez én is kapcsolódok, gyökerem mégiscsak van, akár fölfelé, akár lefelé. Valláshoz kötődő zenei anyagokat használunk, annak ellenére ez nem egy valláshoz közeli történet.  Összművészeti lett a helyzet és nem is alá fölé rendeltségi viszony van a szerplők között, hanem együtt meg tudnak teremteni egy olyan közeget, amiben nem egy kortárs tánc, hanem egy melankólia rituálé történik.

- Téged hogy érintett ez a közös munka a Krisztiánnal?

Téri Gáspár: Most dolgoztunk másodszorra együtt a Krisztiánnal, de ettől függetlenül kétségtelenül friss ez a munkakapcsolat. Sok szempontból szokatlan az a munkamódszer, amivel dolgozik, de sok szempontból ismerős. Amit nagyon szeretek benne, hogy az alkotási folyamatot inger-válasz-reakció mentén alakítja és mindamellett, hogy van egy konkrét elképzelése mélyen belül az előadásról, igazából az alkotói folyamatot arra használja, hogy az alkotótársaival, körülötte lévőkkel ezt a nagyon bizonyosnak tűnő és nagyon mélyen bent levő érzést/érzéseket a felszínre hozza, igazgassa, átgondolja, újraértelmezze. Vannak olyan alkotók, akik ezt a gondolatmenetet követik, nem egy struktúra, egy kotta szerint vezénylik végig a munkafolyamatot, hanem egy közös alkotásnak gondolják a próbákat, ők mindenképpen izgalmasabbak számomra.
Ilyen mértékben, mint ahogy ez a munka szülte azt, soha nem volt rá szükségem, hogy megfogalmazzam, mit jelent a melankólia, illetve, hogy gondolkodjak rajta. Minden ilyen alkalom és minden olyan alkalom, amivel én is közelebb kerülök a világhoz, magamhoz, különböző fogalmakhoz élmény. Amikor elkezdtem a darab kapcsán többet foglalkozni a melankóliával, akkor rájöttem, hogy mennyire nem vagyunk velük tisztában ezekkel a fogalmak, amikkel nap mint nap találkozunk. Nem gondoljuk át őket, például azt, hogy a melankólia nem csak a bánatot szomorúságot jelenti, hanem ez egy fontos és termékeny létállapot, mint mondjuk az álmodás, ami egy belső ént, az énnek a tudatát újrapozícionálja, megváltoztatja és ez egy furcsa, lassú, tanulási folyamat,  amit más létállapot nem tud előidézni.
Nekem például kapcsolódik a melankóliához egy furcsa fizikális passzivitás, mint hogyha a test, az izomzat, az idegrendszer, megnyugodna, meglassulna és a belső tudati folyamatok tisztábbá válnának. Kicsit a meditációhoz is hasonlítanám ilyenformán. A gondolatok ennek az interakciónak a következményeként születnek meg bennem és azt godnolom, hogy mindenkiben, aki ebben részt vesz. Az egymásra való ráhatás is nagyon érdekes és fontos volt a darab megszületése szempontjából, az, hogy miként látjuk egymást egy ilen témával kapcsolatban.

- Lehet a melankólia állapotába kerülni előadásról előadásra a színpadon?

Téri Gáspár: Néha az embernek sikerül, néha nem, van rá lehetőség. Van amikor igen és az nagyon jól érezhető. Azt gondolom, hogy a melankóliának nem a színpadon kell történnie; az, hogy én ezt mihez kötöm, miből dolgozom a színpadon az egy másik dolog. Személyesség viszont mindig van mögötte. Feladatnak éreztem azt munka közben, hogy amikor mások kerülnek előtérbe megtaláljam magamban azt, ahogy viszonyulni tudok hozzá, hogy megkeressem az életemben a viszonyulási pontokat. Izgalmas része egy folyamatnak, amikor az ember ezeket megtalálja és a másikat is megismeri magán keresztül; azt gondolom, hogy ez a személyessége nagyon fontos a próbafolyamatnak, előkészületnek. Amikor ebből darab lesz, akkor ebből az élményanyagból, fizikális és mentális ingerekből egy tömörített verzió kerül a színpadra.

Miklós Melánia: Sokat beszélgettünk a Krisztiánnal, elsősorban nem a melankóliáról, mert nagyon hamar kiderült, hogy ez a fajta létérzés közös bennünk, innentől kezdve nem a verbalizáláson volt a hangsúly. Inkább azt próbáltuk körbejárni, hogy milyen helyzetekhez köthető ez a melankólikus életérzés, és arra jutottunk, hogy ezt leginkább a halálhoz való viszonyunkban tudjuk megragadni, ezért is döntöttünk úgy, hogy a zenei anyag az rekviemfragmentumokból fog összeállni. Az egyik kiindulási alap a Földényi László Melankólia című kötete volt, amit viszont másképpen olvastunk. Krisztián a saját életére vonatkozó mondatokat keresett és talált benne, én pedig inkább a kultúrtörténeti vonatkozásait néztem végig. Ehhez kerestünk, hoztunk egymásnak képzőművészeti alkotásokat, sok fotót és kerestünk történeteket, amik valamilyen szempontból melankólikusnak mondhatók. Egy táncelőadásnál mindig kérdés, hogy mennyire lehet narratíve, illetve hogyan mesélhet el egy történetet, sokat gondolkodtunk, hogy mit tudunk a történetekből beemelni. Én  munkának abban a fázisában, amikor megszülettek jelenetek, illetve bekerültek a jelenetekbe elemek a történetekből nem vettem részt technikailag. Ezért számomra is nagyon érdekes volt, hogy egy bibliai József történetből hordoz egy számomra melankólikus képet az egyik jelenet, ami nem meséli el szóról szóra magát a történetet. De említhetném a bűnbeesés történetét illetve a görög szerelemmítoszokból egy-egy motívumot. Az, hogy a nézőnek ez eszébe jut-e, nem fontos; ezek a motívumok akkor működnek jól a színpadon, ha a nézőnek is a saját melankólikus történetei, élethelyzetei jutnak eszébe róla.

Philipp György: Az alapgondolat az volt, hogy különböző kortárs rekviemekből válogassak ki részleteket, de ez a próbák során kevésnek bizonyult. Kiterjesztettük a keresést olyan művekre amelyek kapcsolódnak a halálhoz, temetéshez. Ilyenek például Jeney Zoltán Halotti szertartásából származó részletek. Ez egy elég friss mű és Jeney kifejezetten az én kérésemre írta át a Pater Nostert férfikarra. Reméljük eljön a bemutatót megnézni. Ez egy új dolognak számít, hogy félig gépi, félig élő zenével dolgozunk. Néhány előre felvett kórusművet cd-ről játszunk, és hozzáéneklünk szólamokat, néha többet is, mert a loop pedálom lehetővé teszi, hogy élőben saját magamat kísérjem saját magamat. Élő hangszerek is jelen vannak a színpadon, ütőhangszerek és Hammond-orgona.

• ELŐADÁSRÉSZLETEK - 20 perc

Gergye Krisztián nevével és munkáival gyakran találkozhatnak a kortárs tánc iránt érdeklődők. Több mint egy évtizede dolgozik táncosként, 2001 óta rendszeresen koreografál és rendez. Munkáit eddig számos díjjal jutalmazták. Saját táncszínházi produkciói mellett Ágens kortárs operaénekesnő állandó alkotótársa. A műfajok közötti átjárások lehetőségeit kutatva rendezett tánckoncertet, kortárs táncoperát, koreografált színházi és operaelőadásokban, hangversenyeken. Legújabb produkciójában a melankólia fogalmával, jelentéseivel, árnyalataival kísérletezik.
"Veszve szemhéjam,
kigúvadt szememből szüntelen bánat kopog,
árnyeső hull és az élő szív
az üres világon mégse szakad meg.“
(népi imádság Weöres Sándor magyarosításában)
"...a mélabúnak a tudás űrjéről való érzés, vagy az érzés űrjéről való tudás a legjellemzőbb tulajdonsága.“ (Nádas Péter)

A melankólia földjegy, a Szaturnusz bolygó jegyében áll. A gravitációhoz, a testhez kapcsolódik, ugyanakkor a gondolkodás aktusát is magában foglalja, a kivételes szellemi teljesítményt. A kétségbeesés az "esésnek" egy különös formája: melankolikus zuhanás. Ahhoz, hogy ne a földre zuhanjunk, meg kell támasztani a fejünket, gondolkodni kell, átadni magunkat a szellemi erőknek.
Aby Warburg (1866-1929, művészettörténész), aki a test prehisztorikus emlékképeit is kutatta, összefüggést talált az antik mítoszokban fellelhető fejvesztés (lefejezés) és a gondolkodás "testbeszéde" között: a saját kézzel megtámasztott fej, a lefelé billenő halánték a támasz nélkül maradt ember "érthető" gesztusa. Ez a melankolikus testtartás jellemzi Dürer Melankólia című rézmetszetét épp úgy, mint a Rodin-szobrokat, vagy Dali mesterséges mankóit.

Az értelmező szótár szerint a melankólia búskomorság, mániás depresszióból fakadó tartós lehangoltság, levertség. Eredetét tekintve ógörög szó: "melainé cholé", magyarra fordítva "fekete epe". Hippokratész szerint, akiben ez a testnedv túlteng, rendkívüli tudás birtokosa.
A melankóliát korunkban az orvostudomány "depressziónak" hívja, a filozófia pedig szorongásról beszél (Kierkegaard, Heidegger). A szorongás - mint hangulati állapot - sajátsága, hogy semmije "van", azaz nem tudható, hogy mitől is szorongunk. (A léttől?) Éppen ezért megragadhatatlan, nem tárgyszerű. Folyamatosan mozgásban van, néha a gyengeség, a passzivitás álarcát ölti magára, miközben hihetetlen erők összpontosulhatnak benne. Mindenütt jelen van, és sehol sem található. (Hegedűs Sándor)
Gergye Krisztián a Trafóban műsorra tűzött előadások közül legutóbb a 2006 márciusában bemutatott Árvai György és a Természetes Vészek Kollektíva produkciójában (Pre-actio) működött közre. Ez utóbbi a művészcsoport "haláltrilógiájának" harmadik darabja, melyet az első kettővel 2009 novemberében újra láthat majd a Trafó közönsége egy különleges, többhelyszínes előadás keretében.

MELANKÓLIA
Táncosok:
Blaskó Borbála, Gresó Nikoletta, Négyesi Móni, Virág Melinda, Domokos Flóra, Bora Gábor, Szabó Gábor, Téri Gáspár, Major László, Gergye Krisztián
Zenei szerkesztő: Philipp György
Ének: Szakács Ildikó és Philipp György
Zene: requiem-fragmentumok és gyászénekek montázsából álló zenei mű (Mozart, Verdi, Fauré, Brahms, Bach, Purcell, Part, népi Kaddis, Zombola, Jeney, Schnittke, Mahler, De Falla, Josquin)
A darabban megszólaló kórusművek minden szólamát Szakács Ildikó és Philipp György énekli.
További szereplő, bábművész: Tárnok Marica
Jelmez: Béres Móni
Smink, maszk, testfestés: Károlyi Balázs
Hang: Pálinkás Márton
Fény: Fogarasi Zoltán
Produkciós asszisztens: Trifonov Dóra
Dramaturg: Miklós Melánia

Rendező, koreográfus, látvány: Gergye Krisztián

Támogatók:
FLÓRIÁN MŰHELY - Mozgó Ház Alapítvány, Közép-Európa Táncszínház, Citysound Hangstúdió és Produkciós Iroda