A Jókai Színház bemutatkozik

A Békés Megyei Jókai Színház bemutatkozik a VIII. Pécsi Országos Színházi Találkozón. Az egész napos program a Színitanház bemutatkozásával kezdõdik, a Színitanház szigetén félóránként bohóc jeleneteket láthatnak az arra járók, akik nem távoznak üres gyomorral: az étlapon Vadkacsa kolbász, Vörös és fekete kolbász, A kolozsvári bíró kolbásza, Jó estét nyár szalámi, Tûzpiros kolbász, Fecsegõ kolbász.

Papp Janó barátunk jelmezeiből kiállítás nyílik. Közben "Felszálló ágban" címmel vetítés kezdődik: életképek, klippek, a Jókai Színház 2007-2008-as évadjából. A Jókai Színház és barátai élőzenei koncertje után szakmai beszélgetés indul színházunk kommunikációs rendszerének fejlesztéséről. A helyi Fregatt étteremben Békési toros sütése-főzése a BÉKEASWICKI BOSZORKÁNYOK (Kara TündeKomáromi Anett, Tarsoly Kriszta színművészek) és  Lakatos Károly sminkmester közreműködésével.
Az este folyamán bemutatkoznak színházunk művészei és meghívott vendégeink is: Somogyi-Tóth Dániel, a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar vezetője, a Temesvári Színház, az Újvidéki Színház és a Nagyváradi Szigligeti Színház képviselői is színpadra lépnek, de Szabadkai színházi barátaink is velünk lesznek. Az este a Jókai Színház barátainak élő koncertjével zárul.
Találkozzunk egész nap Pécsett, a színház előtti téren a Békés Megyei Jókai Színház sátrában. Minden kedves színházbarátunkat várjuk egy beszélgetésre, egy Békés kolbászkóstolóra, egy koccintásra.

PROGRAM
- POSZT 2008. június 06. péntek -
Nemzeti Színház előtti tér, Király utca, Fregatt étterem

• 13.00 óra  "Felszálló ágban"
A Fiatal Színházművészeti Tanház bemutatkozása - új szakok.
A Színitanház szigetén félóránként bohóc jelenetek.
Fellépők: Bányai Ágota, Liszi Melinda, Nagy Róbert, Verbó Ákos.
Rendező: Greifenstein János
Egész nap, békési ízek kóstolója - zenés felárral (Verbó Ákos II. éves színinövendék)
Vadkacsa kolbász
Vörös és fekete kolbász
A kolozsvári bíró kolbásza
Jó estét nyár szalámi
Tűzpiros kolbász
Fecsegő kolbász

• 16.00 óra   Kiállítás Papp Janó barátunk jelmezeiből

• 16.10 óra  Életképek, klippek a Jókai Színház 2007/2008-as évadjából:
vetítések folyamatosan Vadkacsa; Vörös és fekete; A kolozsvári bíró; Jó estét
 nyár, jó estét szerelem; A hölgy fecseg és nyomoz; Mese a tűzpiros virágról

• 16.20-16.35   KONCERT - A Jókai Színház és barátai zenélnek

• 17.00 óra  Szakmai beszélgetés a színházunk kommunikációs rendszerének fejlesztéséről

18.00-18.45: A Jókai Színház és barátai zenélnek
• 18.00  Bartus Gyula - Villon: Dal a Szűzhöz, Rohadt a nagyvilág              
• 18.10  Somogyi-Tóth Dániel, a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar vezetője     Beethoven: Holdfény szonáta 3. tétel
• 18.25  Köszöntjük Temesvári barátainkat: Balázs Attila igazgató urat. Fellépnek Szilágyi Ágota, Tankó Erika -  Rossini Macska-duett
• 18.30  Meleg Vilmost, a Nagyváradi Szigligeti Színház igazgatóját és Molnár Júlia színművésznőt is vendégeink között köszönthetjük
• 18.35  Paczuk Gabi - Boldogság gyere haza. Egy kis ízelítő a jövő évadból
• 18.50  Gulyás Levente zongorázik

• 19.00   Mi kifőztük, Ön kóstolhatja.
Békési Toros a Fregatt étteremben. Akik készítették: a BÉKEASWICKI BOSZORKÁNYOK: Kara Tünde, Komáromi Anett, Tarsoly Kriszta színművészek és Lakatos Károly sminkmester!

Kb 22.00-23.00 Élőben zenélnek a Jókai Színház barátai
• 22.00  Csomós Lajos -  Jó estét nyár, jó estét szerelem "MIX"
• 22.04  Vadász Gábor - Bányai Ágota: Szerelmi duettje A kolozsvári bíróból
• 22.08 Bartus Gyula - Wass Albert: Szeretném   
• 22.12  Velünk lesz az Újvidéki Színház igazgatója László Sándor és Balázs Áron színművész! Egy dal a Rocky Horror Show-ból
• 22.14  Kara Tünde - Vadász Gábor: Jó estét nyár, jó estét szerelem
• 22.18  Gulyás Levente és zenekara
• 22.30  Szabadkai barátaink is velünk lesznek
• 22.35  Gulyás Levente- Szente Vica
• 22.40  Presits Tamás: Ez itt az én hazám
• 22.45  Paczuk Gabi, mint Táltos asszony 
• 22.50  MINDENKI, MINDENKI

• 23.00   Tényleg felszállunk !

Forrás: Jókai Színház, Békéscsaba

süti beállítások módosítása