2007/2008-as évadvég

Örömteli bejelentésekkel zárta a 2007/2008-as évadot a Miskolci Nemzeti Színház: megalakul a Miskolci Tánctagozat, több pénzzel gazdálkodhat az intézmény, új örökös tagot ünnepelt a társulat, ami új tagokkal bõvült, és tizenegy bemutató várja a nézõket 2008/2009-ben.

- Szép évadot zár a Miskolci Nemzeti Színház - mondta Fedor Vilmos. Miskolc alpolgármestere ünnepi beszédében arra emlékeztetett, hogy az egész ország büszke lehet a miskolci színház jubileumi évadára. - Ennek jegyében avattuk fel Latabár Endre mellszobrát, és bemutattunk egy olyan könyvet, amely nemzeti színjátszásunk 150 évének állít emléket. Mindannyiunk örömére januárban Miskolc elnyerte a Kultúra Magyar Városa címet, amelyben vitathatatlan érdemei vannak a színháznak is. A teátrum és mindenkori közönsége pedig átvehette a Múzsa-díjat.

Az alpolgármester kiemelte: a színház 25 millió forinttal nagyobb állami támogatást kap az országos költségvetésből, és 2008 őszén megkezdheti működését a Miskolci Tánctagozat.

- Köszönöm minden dolgozónak azt a fáradhatatlan erőfeszítést és munkát, amellyel helytállt ebben az évadban is - fogalmazott Halasi Imre. A színházigazgató elmondta, hogy az előző ötéves ciklusa alatt több mint 50 bemutatót és 2000 előadást tartott a társulat és több mint egymillió nézője volt a színháznak.
- Minderre büszkék lehetünk, de szerénynek kell maradnunk. Komoly a hivatásunk, felelőséggel tartozunk egymásnak és a közönségnek - tette hozzá a direktor.


Halasi Imre köszönti az új örökös tagot, Kerékgyártó Lászlót

Az újabb ötéves periódusra megválasztott színházigazgató beszámolt arról, hogy a 2007/2008-as évadban 439 saját előadása volt a színháznak. A kölyökkel Szlovéniában, A denevérrel Szardínián, a Látatlan találkozásokkal Kassán vendégszerepelt a társulat. Számos előadás jubileumot ünnepelt: A mumus és a Hippolyt, a lakáj az 50-diket, a Valahol Európában a 70-diket, A dzsungel könyve pedig a 120-dikat. Idén összesen 526 előadást és rendezvényt tartott a teátrum, a nézők száma pedig megközelítette a 200 ezret (ebbe a "Bartók +..." Miskolci Nemzetközi Operafesztivál eseményei is beleértendők).
A társulatról Halasi Imre elmondta: Kertész Marcella és Olasz Ági színművészek elszerződtek a színháztól, Latabár Árpád szakmai nyugdíjba vonult. Szintén nyugdíjba vonult Debreczeni László, a férfi szabótár vezetője, akinek a helyét Bódi István tölti be. A következő évadban új tagokkal gyarapodunk, és mostantól kezdve kibővül az örökös tagok köre - ismertette a direktor. Ezentúl nem csak művészek kaphatják meg ezt a címet, hanem a színház valamennyi dolgozója kiérdemelheti a rangos elismerést. A színház új örökös tagja: Kerékgyártó László nyugalmazott gazdasági igazgató.
Az évadzáró társulati üléssel az évad véget is ért, meg nem is, hiszen folynak A katona története című táncjáték próbái. Az előadás 2008. június 21-én, 17.30-kor a Csarnokban látható a "Bartók+szlávok" Operafesztiválon. És szintén gőzerővel próbál a Botrány az operában csapata: a bohózat premierjét 2008. július 4-én 20 óra 30-kor tartjuk a Nyári Színházban.

Az évadnyitó társulati ülés 2008. augusztus 25-én 11 órakor lesz. Augusztus 31-én A denevér című előadással a miskolci teátrum avatja fel az új tokaji Paulay Ede Színházat.

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház
Fotók: Bócsi Krisztián

süti beállítások módosítása