INFANT fődíj

A Kosztolányi Dezsõ Színház Brecht-The Hardcore Machine címû elõadása  megnyerte az újvidéki INFANT (nemzetközi alternatív színházi fesztivál) fõdíját. A legjobb elõadásért járó díjat július 3-án este vehették át az INFANT szakmai zsûrijétõl.


Jelenet a Brecht-The Hardcore Machine című előadásból

A Színház nagy büszkesége, hogy ezennel Az Urbi et orbi mellett egy másik produkciójuk is megkezdte fesztiváljáró és díjgyűjtögető körútját, hiszen a Brecht-The Hardcore Machine meghívást kapott még a debreceni Alternatív Színházi Szemle versenyprogramjába és az ország legrangosabb színházi fesztiváljára, a belgrádi BITEF Fesztivál főprogramjába is. (www.bitef.rs)
Mindkét fesztiválszereplésre szeptember folyamán kerül majd sor. Mindezek mellett a BITEF Showcase programján jelen lesz az Urbi et orbi is, mely a nyár folyamán a SZIGET Fesztiválon látható még, augusztus 17-én, éjfélkor, a Színház- és táncsátorban.


Jelent a Turbo Paradiso című előadásból

Azonban nem kell szeptemberig várni ahhoz, hogy láthassuk a társulatot, ugyanis a szegedi THEALTER Fesztivál - amely július 23-án kezdődik - július 27-én ér véget a szegedi MASZK Egyesület és a Kosztolányi Dezső Színház közös produkciójaként létrejött Turbo Paradiso előadással. (www.thealter.hu) A Turbo Paradiso szabadkai bemutatójára novemberben kerül majd sor, a KDSZ 14. születésnapján.

Forrás: Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka

süti beállítások módosítása