Újra izraeli turnén

A sok éves gyakorlathoz híven idén is turnézik a Szegedi Kortárs Balett. A társulat nem elõször indul Izraelbe, ott már többször vendégül látták Juronics Tamás és Pataki András csapatát.

 


Jelenet a Szentivánéji álom című előadásból

A hétvégi érkezést követően több helyszínen is fellépnek a táncosok, így például Tel-Avivban a Szentivánéji álom című produkciójukat mutatják be. Egy hét alatt négy előadást táncolnak, így két nap pihenésre és a városok felfedezésére is marad idő. Pataki András balett-igazgató azért tartja fontosnak a turnékat, mert amellet, hogy mindig élményekkel gazdagon tér vissza a csapat és ilyenkor remek alkalmak nyílnak a közös időtöltésre, nagyon fontos, hogy nemzetközi színpadokon is meg tudják mutatni és méretni magukat. Legutóbb egyébként 4 éve utazott Izraelbe a Szegedi Kortárs Balett, akkor a tel-avivi Operában zajos sikert arattak. Az együttes vezetésén és a tagokon kívül-Tóth Andrea, Szarvas Kriszta, Fehér Laura, Palman Kitti, Kalmár Attila, Czár Gergely, Finta Gábor, Tarnavölgyi Zoltán, Haller János-a csapattal utazik még Kopeczny Katalin, Hajdú Mária, Fekete Zoltán és Czédulás Eszter táncművészek, valamint a műszaki stáb is. A turné végeztével nyári szünetet tart a társulat, majd augusztus 25-én megkezdi a 2008/2009-es évadot.

Forrás: Szegedi Kortárs Balett

süti beállítások módosítása