Dübörög az élet

Vígjáték és koncert várja az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a közönséget, a saját rendezésû programok között egy bûnügyi vígjátékot, a Hajmeresztõt és az István, a király címszerepét játszó Feke Pál koncertjét láthatják a nézõk.

A Szegedi Szabadtéri Játékok a Dóm téri színpad mellett az újszegedi játékhelyszínen is várja a közönséget, hiszen két új, saját szervezésű produkciót is kínál a fesztivál. Paul Portner Hajmeresztő című bűnügyi vígjátéka egy izgalmas, játékos, interaktív előadás, melybe a nézőket is aktívan bevonják. A Cseke Péter rendezésében és a Kecskeméti Katona József Színházzal közösen létrehozott produkció egyik főszerepét, Rosetti felügyelőt Besenczi Árpád alakítja, aki ezt a darabot játszotta már korábban is. "A néző gyanútlanul beül egy szokványos színi előadásra és egyszercsak azon veszi észre magát, hogy ő is részese az ügynek, melyet a darab boncolgat" - ecseteli. Rosetti felügyelő próbál végére járni a publikum segítségével, Isabel Czerny zongoraművésznő rejtélyes meggyilkolásának, melynek egyedüli szemtanúja a közönség.  
A második felvonástól a nézők kérdéseket intézhetnek a felügyelőhöz, alakíthatják az ügy menetét, később pedig megszavazhatják, hogy szerintük ki a gyilkos. "Korábban játszott előadásaim során előfordult, hogy engem, mint rendőrt választottak meg gyilkosnak - vázolja a fordulatokban gazdag előadás lehetséges alakulását Besenczi - A közönség minden esetben készséges, nem feszengenek, élvezik a játékot. Az már a színész feladata, hogy minél több és minél okosabb, célratörőbb kérdésekre vezesse rá őket, de nekem eddig csak pozitív tapasztalatom volt. Tudni kell velük bánni, előcsalni a játékos oldalukat." A színész a felügyelő szerepéből az előadás szünetében sem bújik ki, hiszen olyankor is érdeklődik a nézőktől. "A többi szereplőnek tilos a színpadon maradnia, hiszen ők az ügy gyanúsítottai, én azonban nyugodtan "szaglászhatok" tovább."
A zseniálisan megszerkesztett darab során elvileg nem adódhat olyan kérdés, amely nem szerepel eredetileg a szövegkönyvben, vagyis amit nem az író fogalmazott meg, mégis előfordulhat olyan eset, hogy a színészeknek improvizálniuk kell, mert annyira cselesen kérdez a közönség. Besenczi azonban úgy emlékszik, ez is minden esetben jól sült el korábban. "Volt olyan előadásom régebben, amelyet megnézett pár régi jogász évfolyamtársam is, és megpróbáltak jól megizzasztani engem, mint felügyelőt."
A darab egyébként az Egyesült Államok színháztörténelmének leghosszabb szériában játszott prózai előadása, melyet Magyarországon is nagy sikerrel mutattak be már több színházban. A Hajmeresztő című komédiát július 18-án és 19-én, 21 órától láthatják a nézők az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.
Az István, a király előadás címszereplője ad koncertet a fesztivál újszegedi helyszínén augusztus 8-án, 20.30-kor. A Társulat című televíziós szereplőválogató show-műsorból is ismert Feke Pál musical-dalokkal várja a közönséget, felcsendülnek majd olyan világhírű darabok dallamai, mint a Rómeó és Júlia, a Jézus Krisztus Szupersztár, az Operaház fantomja, és természetesen az István, a király.

Forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok

süti beállítások módosítása