Elázva

Jön kókadtan, nyúzottan, borostásan, véreres szemmel, lomha léptekkel, szól, hogy semmin se csodálkozzak, alig aludt az éjjel, csak dobálta magát jobbra-balra, de az ággyal is baja volt, el akarta nyelni, ahelyett, hogy egyenesen tartotta volna, most úgy érzi, elgörbültek a csontjai, a lába sem úgy áll, ahogy szeretné, nézzem csak meg, ja, és szomjas, átkozottul szomjas, három üveg vizet kér, ásványvizet jéggel, sok jéggel, foltos a trikója?, nahát!, nem is érti, mitõl, barna bõrdzsekije valahol a hóna alatt csúnyán felszakadt, a franc, aki viszi, legyint, a sliccgombja is az elõbb maradt a kezében, mérgében el is hajította, de ha most leülünk, azonnal elalszik, figyelmeztet, menjünk ki inkább a teraszra, Thermal Szálló, Karlovy Vary, nem baj, ha esik, még jól is jön neki, a vizet majd kivisszük, mondja, és internet is kellene a szobájába, írna végre a fiainak, mind a háromnak, cigi?, van cigid?, nincs?, akkor azt is kérjünk, most már mindegy, köhögi, de annyira, hogy belevörösödik, csak tudnám, mit akar ez jelenteni, gondolkozzak el a végrendeletemen?, szólj már oda, hogy elég ebbõl a puha farkú kis csávóból, ennél jobb zene is létezik, keressenek már egy szõrösebb hangot, Úristen, én tényleg összecsuklom, mi a f...nak ittam annyi vodkát, nem tudom, és már tol maga elõtt, ki a szemerkélõ esõbe, két üveg víz a kezemben, egy az övében, de nála a jég is, elegáns kis pezsgõsvödörben, mindent elvett a pincértõl, õ csak maradjon, úgysem tudná hova rakni a teraszon, mondja, és már vagy fél órája ázunk és vacogunk, amikor hosszú hallgatás után hirtelen megszólal, hogy kár, hogy egyszer vége lesz ennek a szaros kis történetnek, ez a legnagyobb kicseszés velünk, egyszer csak vége, érted?, anélkül, hogy jeleznék, hogy készülj, miközben várod, hogy elemet cseréljenek a seggedben, hát van ennél nagyobb kib...s az életben?, ugye, hogy nincs?

Nincs.

Tim Roth. Egy független színész Mike Leigh, Stephen Frears, Agnieszka Holland, Tom Stoppard, Robert Altman, Peter Greenaway, Woody Allen, Roland Joffé, Wim Wenders, Werner Herzog, Wong Kar-Wai és mások filmjeiből.

ZUZANA MINÁCOVÁ FELVÉTELEI

Ott jár, ugyanazokon az utakon, ahol Dustin Hoffman, Al Pacino és Robert De Niro. Legalábbis, ami a hitelességet, a szereppel való teljes azonosulást illeti. Lehet lúzer, piti kis csaló, űzött vagy üldözött, önvagy közveszélyes, velejéig romlott vagy ártatlan - mindig minden szerepében hibátlan. Pályakezdése óta elsősorban bűnösöket, belövötteket, megalázottakat és kitaszítottakat formál meg páratlan átlényegüléssel. De volt már kalandvágyó tengerész (A sötétség mélyén), furcsa helyzetekbe kerülő szállodai boy (Négy szoba), nem éppen becsületes márki (Vatel), sőt, tragikus sorsú festő is (Vincent és Theo). Vérszívótól majomezredesig sok mindent játszott már. Pedig nem tanult színészetet soha. Egyszerűen érti a dolgát. A nagy érzelmeket otthonról hozta. Nagy veszekedések és nagy elköltözések áldozata. Újságíró volt a papa, festőművész a mama. Mire felfogta, hogy mi zajlik körülötte, a szülők már el is váltak. Nem mondhatja, hogy szépen, csendben, intelligensen, mert őrületes viták, hatalmas civakodások után. De attól a naptól fogva, hogy végérvényesen szakítottak, az ő sorsa jobbra fordult. A dacos, magának való kölyökből könnyen kezelhető kamasz lett. Apja sörözgetés közben formálgatta, a mama kiállításokra hordta. Apja erősen baloldali beállítottságú újságíró volt, betéve tudta a kommunista irodalmat. Amikor elpanaszolta neki, hogy a legalsóbb rétegekből jött, agresszív osztálytársai olykor agyba-főbe verik, röviden és tömören arra biztatta: védje meg magát. Ő pedig egyetlen megoldást látott ezekben a helyzetekben. A futást. Felnőtt fejjel aztán nagyon eltávolodott egymástól apa és fia. Politikai nézeteik merőben mások lettek. A középiskola elvégzése után nem egész két évig Tim Roth szobrászatot tanult. A színjátszás azonban jobban vonzotta. Glasgow-ban kezdett, majd a londoni Royal Court társulatához szerződött, ahol aprócska szerepekkel várták. Kezdetben ő is ugyanazokat a köröket futotta, mint jó barátja, Gary Oldman. Különböző klubokban és jó nevű pinceszínházakban játszott. Olyan helyekre járt, ahol könnyű volt észrevetetnie magát. 1990-ig több neves angol rendezővel dolgozott, majd New Yorkba ment, ahogy ő mondja: iszogatni és biliárdozni. Természetesen abban a reményben, hogy mielőbb filmszerephez jut. Ami hamarosan meg is történt, hiszen egy füstös kis lyukban Quentin Tarantinóval támasztotta a pultot. Első közös filmjük, a Kutyaszorítóban után, amelyben a haslövést kapott Mr. Narancsot alakította, a Rob Roy csavargó fattyúja, Cunningham következett. Az a szerep, amelyért a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában Oscar-díjra jelölték. Két évvel a Kutyaszorítóban után ismét Tarantino hívja, a Ponyvaregénybe. Megint egy piti kis bűnöző, aki egész életében az italboltokat fosztogatja, s most úgy érzi, itt az ideje egy nagyobb akciónak. És kiszemel egy éttermet. Visszaeső bűnös Woody Allennél is, A varázsige: I love you című vígjátékban. Aztán jön Giuseppe Tornatore és Az óceánjáró zongorista legendája. Danny Boodman T. D. Lemon, akit mindenki csak 1900-nak hív, hiszen a század első napján született. Méghozzá egy hatalmas hajón, ahol apátlanul-anyátlanul, kilencéves korában talál rá a zongorára, s azzal együtt belső nyugalmára. 1900 gyönyörű melódiákat hív elő a zongorából. Harmincévesen, mint őstehetséget, a szárazföldre akarják csábítani, ő viszont csak az óceánok végtelen horizontját látva az, aki. Biztonságban is csak ott, a hajón érzi magát.

*

Koltai Lajos, a Tornatore rendezésében készült olasz filmdráma operatőre a következő képeket őrzi Tim Rothról.

"Elvarázsolt figura. Nagyon érdekes ember. Nem csak színész - született bohóc. Az óceánjáró zongorista legendájában szinte mindenki így tekintett rá. Rossz emlék, amit elsőre elmondok róla. Borzasztó konfliktusba került Tornatoréval. Ami onnan ered, hogy Tornatore általában a vizualitást tartja elsődlegesnek, a színészt legfeljebb másodlagosnak, de még inkább harmadlagosnak. Különösen az olaszokat. Őket nem nagyon tiszteli. Tim Roth azonban mégiscsak a világ egyik legjobb színésze, s ő választotta a szerepre. Van egy jelenet a film végén, amikor csak egy kezet látsz, amely leüti a hangokat, mielőtt felrobban a hajó. Tornatore olyan teleoptikával akarta felvetetni velem, hogy egyenként emelkednek fel Tim Roth ujjai, minden ujjára külön kellett élesítést állítani. Ez eszméletlen feladat volt a segédoperatőrnek is, aki még a sokadik felvétel után sem volt elégedett. Arra kérte Tim Rothot, hogy egy helyen tartsa a kezét, ne mozdítsa el, különben nem sikerül a kép. Tornatore csak a vizuális kalandra figyelt. Tim Roth mindent megtett, hogy a kedvébe járjon, ő azonban még mindig nem volt elégedett. Mire a színész egyszer csak azt mondta: ’Ez most elég, tartsunk már szünetet!’ Erre Tornatore, a szicíliai születésű ember iszonyúan begerjedt. ’Mi az, hogy nem csináljuk tovább? Feladja? Otthagyja az egészet? Nem segítünk a másiknak? Hát nem együtt csináljuk a filmet?’ Tim Roth fegyelmezett ember. Hosszú, kínos szünet után visszaült, és még egyszer megcsinálta ugyanazt a jelenetet. De ettől kezdve ez a két ember nem beszélt. Gyakorlatilag üzengettek egymásnak. Nem én voltam a közvetítő, hanem a stáb egyik tagja, ő lépett közbe, mint igazságszolgáltató. Amikor a zongorista barátja, a trombitás mindörökre elhagyja a hajót, Tornatore a közvetítő által arra kérte Tim Rothot, hogy mosolyogjon. Ő meg visszaüzent. ’Mondják meg neki, hogy most éppen nem tudok mosolyogni!’ Mi fent, a hajó tetején, ő meg lent, és ez így ment végig. Ezt Odesszában forgattuk. A munka zöme díszletben, Rómában akkor még hátra volt. De végigcsináltuk. Iszonyú küzdelemmel. Tim Roth nem adta fel. Dolgozott kitartóan. Lehet, hogy lélekben majd belepusztult, de akkor is befejezte a filmet, mert fegyelmezett színész. Van egy csodás adottsága: meg tudja fűszerezni a mondatokat. Nem hagyja csak pusztán szövegnek, hanem fölé kerül, s így a személyével együtt minden mondat jelent valamit. Nagy kvalitások egy karakteren belül. Igazi tehetség, aki tudja, hogy mindennek megvan a mértéke, s ami azon felül van, az már csak elvesz belőled."

*

"Mindig színész akartam lenni - meséli Tim Roth, miközben apró esőcseppek sétálnak az arcán. - Már akkor is, amikor mindenféle ürüggyel ellógtam az iskolából, vagy később, amikor anyám beíratott a képzőművészetibe. A színészethez képest mindent unalmasnak találtam. Most a próbákkal vagyok ugyanígy. Én játszani szeretek, nem egy asztal mellett szöveget olvasni. Nekem elég, ha tudom, hogy ki vagyok, milyen helyzetben, a többit magamtól is kitalálom. De hogy órákon át üljek az asztal mellett, és szöveget elemezzek... ezt! Tudod, ki változtatta meg az életemet? Alan Clark. 1982-es rendezése, a Made in Britain, úgy sodort magával, mint a forgószél. Abban kaptam az első filmszerepet, egy agresszív bőrfejűt, és így látott meg Mike Leigh, majd Stephen Frears. Amerikát Robert Altmannak köszönhetem, aki Van Goghot látta meg bennem. De hiába találtam ügynököt, senki nem akart velem dolgozni. Elhúztam hát egy másik kontinensre, Ausztráliába, ott játszottam egy nem igazán jól sikerült filmben, ami után egy fiatal csávó New Yorkba hívott, hogy forgassak vele. És amíg Bronxban dolgoztunk, éjszakánként jártam a klubokat, így találkoztam egy őrült fickóval, Quentin Tarantinóval, aki pont ilyen fazont keresett készülő filmjébe, mint amilyen én vagyok. A többit biztosan tudod. Onnantól fogva nincsenek üres éveim. Piti kis tolvajokról, drogosokról, gyilkosokról kézikönyvet írhatnék már pályakezdő színészeknek, pszichológusoknak, rendőröknek, vizsgálóbíróknak. Ismerem már jól a fajtájukat, tudom, milyen kevés kell az életben ahhoz, hogy megcsússzon az ember. A rendezés, az izgat még nagyon. Szerintem az a legnagyobb dolog a világon. Filmet csinálni. Játszani is remek szórakozás, de amikor a te filmedet vetítik a moziban, az azért jóval frankóbb érzés. A Hadszínteret amerikainémet- angol koprodukcióban készítettük. Ez volt az első rendezésem, apa és lánya vérfertőző viszonyáról. Devonban forgattunk, Angliában, esős, lehangoló időben. Edinburghban díjat kaptam érte, büszke vagyok rá nagyon. Amúgy meg nem könnyű megfelelő alapanyagot találni. Majd ha úgy érzem, hogy megvan, megint rendezek. A klisék csak idegesítenek, a kioktató történetek meg semmit sem érnek."

*

FRANCIS FORD COPPOLÁVAL

Három filmmel jön most a mozikban Tim Roth. Először Michael Haneke újraálmodott, brutális thrillerjében, a Funny Gamesben láthatjuk, amelyben két gyilkos kedvű fiatal áldozata lesz, majd a Hihetetlen Hulkkal érkezik, amelyben Edward Norton ellenfelét, a nagy zöld szörnnyé változó orosz katonát alakítja. Izgalmas szerep jutott neki Francis Ford Coppola misztikus thrillerjében, A kor nélküli emberben (Youth Without Youth) is. A második világháború előestéjén játszódó történet főhőse egy román nyelvtudós, akibe egy bukaresti utcán belecsap a villám. Elszenesedett testét beviszik a kórházba, ahol szép lassan magához tér és megfiatalodik, s újraéli az egész életét. Dominic Mattei, a húszéves fiatalember testébe költözött, sokat tudó nyelvész szerepe nagyon kemény munkát követelt Tim Rothtól. Sok újat kellett tanulnia. Rengeteg kétes egzisztenciát eljátszott már, de ilyen feladatot, mint Coppolától, eddig senkitől sem kapott. Még hasonlót sem. Most végre bizonyíthatja: nagy adag színészi tehetségéhez intelligenciából is kapott eleget. A kettő ugyanis, mint tudjuk, nem mindig jár együtt.

Rothnak ez is megadatott.

SZABÓ G. LÁSZLÓ