Követ lett Esterházy Péter

"A könyveim a követek, nekem az a dolgom, Kányádi Sándor után szabadon, hogy üldögéljek a szobámban és köszörülgessem a szavakat", mondta Esterházy Péter, miután Hiller István minisztertõl átvette a minap a Magyar Kultúra Követe címet. A plakettal és oklevéllel járó, rangos elismerést tavaly óta azok kapják, akik munkásságukkal sokat tesznek a magyar kultúra külföldi megismertetéséért.

A ceremónia után kérdeztem az írót, aki nemrégiben a Magyar Kultúra Házát nyitotta meg Berlinben, Európa- szerte tart felolvasóesteket, művészeti fesztiválokon szerepelnek a művei.

- Milyen a magyar irodalom fogadtatása külföldön, hogy sikerül az elszigetelt magyar nyelvű művekkel bekerülni a külföldi könyvpiacra?

- Az irodalomban ez mindig személyeken keresztül működik, s ha öszszegyűlik néhány ilyen íróegyéniség, akkor észreveszik, hogy egy alomból valók, egy nyelvet beszélnek, azon írnak. Korábban rosszabb volt a magyar irodalom helyzete, mondjuk a lengyel vagy a cseh irodaloméhoz képest, ezeknek hamarabb volt környezetük. Ez a környezet sokat jelent, mert értelmezi a könyvet. Most már van annyi magyar könyv külföldön, nem csak Németországban, hogy értelmezni tudják egymást. Ott vannak a múlt századi klasszikusaink, Márai Sándor, Szerb Antal, újabban Kosztolányi Dezső is. A mi XX. századi klasszikusainkból inkább a könnyedebb szerzők jutottak át, a szoftosabbak. Ez felel meg a mai igényeknek, minthogy a könyvipar is eladásközpontú, mert most minden az. Ilyen az észjárás. Érdekes módon a régebbi szerzők megfelelnek ezeknek az elvárásoknak, s minél inkább megfelelnek, annál nagyobb a sikerük. Márai regényei a legkelendőbbek, Kosztolányi kötetei már kevésbé, viszont a kortárs szerzők, szinte bárkit mondhatok, Kertész, Nádas, Krasznahorkai vagy a fiatalabbak is, keresztbefekszenek ezeknek a trendeknek.

- Ez nem kánon, csak irodalmi lista. Mindig érdekes kérdés, hogy mi az, ami külföldön hirtelen fontos lesz. Tulajdonképp nevezhető balszerencsés ritmusnak, hogy akkor kezd a mi, ha nem is nehézkes, de a könnyen fogyasztható modellbe nem bele illő kortárs irodalmunk jelen lenni, presztízst szerezni külföldön, amikor éppen dől össze az irodalom klasszikus szerkezete.

- Mi jelentette az Ön külföldi fogadtatásában a fordulópontot, hazai elismerések, fordítások sikerei?

- Ez lassú folyamat, hosszú munka eredménye. Az első könyvem, A szív segédigéi, 1985-ben, huszonhárom éve jelent meg németül. Az már elég régen volt. Kis sikert aratott, más nyelvekre is lefordították, megint némi sikert hozott. Az első szint az volt, amikor ez a sok kicsi összeállt valamilyen elfogadottsággá. Aztán a Harmonia caelestis végigszaladt a világon és máshová helyezte az addigi megítélésemet, majd a 2004-es német Békedíj is tolt rajta egyet.

- Áldozat, hogy az író az alkotóidejéből lopja el azokat a napokat, órákat, amikor a külföldi ismertség érdekében a nemzetközi színtéren is jelen van?

- Többféle jelenlét van, egyik-másik hozzátartozik a munkánkhoz, ez nem külföldi specialitás, Magyarországra is érvényes. Ha megjelenik egy könyv, avval járnak föladatok, interjúk, beszélgetések, valamiféle re- és prezentáció. Én ezeket fegyelmezetten, mérsékelt örömmel teljesítem. A legszervesebben a felolvasás tartozik hozzá a könyvhöz, ezt szeretem is csinálni. A fél-kulturális vagy beszélgetős műsorokba már húzósabb bemenni, mert más képességeket igényel az ottani szereplés. Egyáltalán hogy beszélni kell. Mért kéne egy írónak jól beszélni tudni? Vagy gyorsan, szellemesen válaszolni bármire? Vagy úgy tenni, mintha értene hát lényegében mindenhez? Persze van, amikor egyszerűen oldódnak meg ezek a luxusproblémák, merthogy a kutya nem kérdezi a szerzőt. Én időnként nem teszek meg ilyen pr-dolgokat, mert azt hiszem, megengedhetem magamnak, de valószínűleg nem engedhetném meg. A könyvnek tényleg minden segítségre szüksége van.

- Miért Németország fogadja be leginkább a magyar irodalmat? Berlin lassan már olyan a kortárs írók számára, mint száz éve Párizs volt a nyugatosoknak.

- Nemcsak a magyart, hanem minden irodalmat befogad, a szokásosnál általában nagyobb az országból kifelé irányuló figyelem, mert rossz tapasztalataik vannak a köldöknézés hatásáról. Gottfried Benn egyik dolgozata szerint minden tízéves német gyereket egy évre el kellene küldeni külföldre, ha ezt megtennék, akkor biztos, hogy nem lenne soha fasizmus. A németekben nagy és okadatolt félelem van a saját provincialitásukkal szemben, a másokra figyelésük nem udvariassági kör, csak azt veszik meg, csak azt akarják, amit használni tudnak, amit a saját "forrásból" nem kapnak meg. A nagy irodalmak, mint a francia, az angol, könnyen megelégedhetnek csak magukkal, ha provinciálisak is, nagy a provincia, választhatnak regényt a tenger mellől, a hegyoromról, városból, innét, onnét, ahhoz már, fájdalom, nem okvetlenül kell nekik a Fancsikó és Pinta.

NAGY TITKOK TUDÓI: PALYA BEA ÉS KÁNYÁDI SÁNDOR

- Azért mert német megrendelésre készült. A Ruhr-triennálénak tavaly a barokk volt a témája, így jutottak el a Harmonia caelestishez, vagyis hozzám. Meg volt adva Rubens és az első mondat: Rubens meghalt. Az ember Rubenset többnyire átmenetként használja Rembrandthoz. (Tréfa!) Aztán olvastam róla sokat, meg elmászkáltam a múzeumokba megnézni a képeit, és ezekből lett egy képem, egy színházi. A triennálén számomra fantasztikus bemutatója volt a darabnak, olyan barokkos gazdagsággal, zenével, színésznőkkel és énekesnőkkel, Rubens-élőképekkel, amit jó volt látni. A Pesti Színházban Szikora János rendezi, aminek nagyon örülök. Kezdetektől fogva nézem a munkáit, nagyon emlékszem a legendás Nádasrendezésére, az erős vizualitásával olyan szemléletmódot képvisel, amelyet én nagyon szeretek, és amit rajta kívül kevesen tudnak. Horesnyi Balázs mutatott már színpadtervet, visszafogottan, tárgyszerűen zseniálisnak mondanám. Szeretem, ha színházba kerülnek a dolgaim, élvezem, hogy kívülálló nézdegélő vagyok, jó, hogy nem egyedül dolgozom, hanem többekkel együtt, és ez megosztja a felelősséget. Eleinte mindig nagy a szám, a Búcsúszimfóniánál is így beszéltem, aztán később mégis beszív az egész, minden pillanatot szeretnék látni, próbákat, előadást, mindent, mindig.

MÁTRAHÁZI ZSUZSA