Színházi törvénytervezet

A Magyar Dráma Napjára, azaz szeptember 21-ére elkészítik az elõadómûvészeti törvény tervezetét, így a parlament már októberben tárgyalhatja a színházi törvényként ismert koncepciót - mondta újságíróknak az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára szerdán Budapesten.

A színházi törvény októberben kerülhet a parlament elé

A készülő jogszabály célja, hogy tiszta helyzetet teremtsen az előadóművészeti intézmények finanszírozásában, a munkajogi kérdésekben és a nyilvántartásban

Egy évre nyúlik vissza a színházi törvény tervezetének kialakítása. Tavaly novemberben lezárták a koncepció vitáját, a színház-, zene- és táncművészeti szervezetek képviselői is megvitatták a törvénytervezetet. A készülő jogszabály célja, hogy tiszta helyzetet teremtsen az előadóművészeti intézmények finanszírozásában, a munkajogi kérdésekben és a nyilvántartásban - foglalta össze a szakállamtitkár.

Hiller István miniszter júniusban, a VIII. Pécsi Országos Színházi Találkozón ígérte meg a szakmának, hogy szeptember 21-ére elkészül a végleges törvény-tervezet szövege - emlékeztetett Csák Ferenc. Ez azt jelenti, hogy októberben tárgyalhatja a parlament az előadóművészeti törvény tervezetét - tette hozzá.
(...)


Forrás: Független Hírügynökség

süti beállítások módosítása