A magyar amatõr (öntevékeny, nem-hivatásos) színjátszás a hatvanas-hetvenes évek óta a magyar nyelvû színház nagyon fontos szelete. Az alternatív színház bölcsõje, színházi újítók felnevelõje, közösségek kovácsolója és megerõsítõje, kisebb-nagyobb települések hírnevének, önbecsülésének megalapozója.

A rendszerváltás óta az amatőr színjátszás már nem "mozgalom": maga szervezi önmagát, koordinálja bemutatkozási lehetőségeit, fesztiváljait, szervezi szakmai továbblépésének útjait. Az iskolákban zajló, részben
a nevelést is szolgáló színjátszás megizmosodott, sikeres. A felnőttek dolga nehezebb...
A Magyar Szín-Játékos Szövetség elsősorban a felnőtt amatőr színházak és színjátszók országos szervezete, mely szorosan együttműködik az Országos Diákszínjátszó Egyesülettel, a Magyar Versmondók  Egyesületével, a felvidéki, erdélyi és vajdasági színjátszó szervezetekkel.
Országos fesztiválok szervezője, mentora, támogatója. A Szín-Játékosok Napján rendezett gálával (Feszt-Fest) hagyományt kívánunk teremteni.
Az új színházi évad kezdetén, a Magyar Dráma Ünnepe előtt egy héttel, az Örkény Színháznak köszönhetően csokorba gyűjtve mutatjuk meg a főváros színházbarát közönségének az elmúlt évadban létrejött azon
előadásokat, melyek országos vagy nemzetközi fesztiválok győztesei lettek, amelyek a mai magyar színház élvonalába tartoznak - noha az alkotók, a játszók nem hivatásszerűen végzik e tevékenységüket, nem ebből élnek.
Az előadások közötti szünetekben - a közönség érdeklődő részvételével - az alkotókkal beszélgetünk a kortárs (nem-hivatásos) színházról. Beszélgetőtársunk lesz Kárpáti Péter, a kortárs drámairodalom markáns
egyénisége, aki szívesen osztja meg gondolatait velünk, és Dömötör András rendező, egy újabb művészgeneráció képviselője. A beszélgetések moderátora, e beköszöntő sorok szerzője:

Solténszky Tibor

Szín-Játékosok Napja - Budapest, Örkény Színház
2008. szeptember 14.
Program
10.30: a Magyar Szín-Játékos Szövetség közgyűlése
13 órakor Sajtótájékoztató. Bemutatkozik a Magyar Szín-Játékos
Szövetség és új, szakmai honlapja a Játékos (www.szin-jatekos.hu)
Feszt-Fest
14.00: Megnyitó
14.15: Ördögi kísértések (Részlet a Csíksomlyói Passióból)
Kalamajka Színkör, Bázakerettye (a Pszichiátriai Betegek Otthona és
Rehabilitációs Intézete színjátszói), rendezte: Lázár Péter. A zalaegerszegi
Pszichiátriai Betegek VI. Országos Színjátszó és Művészeti
Találkozójának egyik fődíjas előadása
(előtér, az előadás megtekintése ingyenes)
14.45: Trebla, a bárány, Apró Színház, Budakeszi, rendezte: a
csoport. A balassagyarmati XXI. Madách Imre ISzN, az Ezerlátó
Mesefesztivál és a kazincbarcikai XIX. Ifj. Horváth István Nemzetközi
Színjátszó Fesztivál egyik fődíjas előadása
16.30: Odulakó (Dosztojevszkij regénye nyomán), Teleszterion Színházi
Műhely, Veszprém, rendezte: Komáromi Sándor. A veszprémi VI.
Aranydeszka Fesztivál egyik fődíjas előadása
18.45: Glowaczki: A negyedik nővér, HomoDram Társulat, Pozsony,
rendezte: Rakottyai Katalin. A 45. komáromi Jókai Napok egyik
fődíjas előadása
20.45: Nyáréji ábránd (Shakespeare: Szentiván-éji álom nyomán),
Félúton Társulat, Budapest (a Keleti István Művészeti Iskola növendékei),
rendezte: Perényi Balázs. A dombóvári Országos Diákszínjátszó
Fesztivál egyik fődíjas előadása
15.45, 18.00 és 22.00 órakor Fórum a látott előadásokról
Felkért beszélgető partnerek: Dömötör András rendező és Kárpáti
Péter író-dramaturg. Moderátor: Solténszky Tibor
Tekintettel arra, hogy a fesztivál jótékonysági célú, tiszteletjegy nincs, jegy nélkül csak a
szereplők, illetve a bejelentett közreműködők léphetnek a nézőtérre
Jegyárak: Feszt-Fest (teljes program). 4000 Ft
Egy előadás: 1500 Ft
Jegyek kaphatók szeptember 9-től az Örkény Színház jegypénztárában
(1075 Budapest Madách tér 6.)
Bővebb információ: www.feszt-fest.gportal.hu
Jótékonysági tombola a helyszínen
(díjak: Örkény Színház bérletek, színházi DVD-k, stb):
1000 Ft adományonként egy tombolajegy (adójóváíráshoz szükséges
igazolást tudunk adni)
Támogatóink:
I

 

süti beállítások módosítása