Jubileumi színházi évad

Az elmúlt kilenc év tapasztalatait kívánta ötvözni idei mûsortervének összeállításában, méltóképpen ünnepelve a társulat tizedik évadját a csíkszeredai Csíki Játékszín önkormányzati színház. Parászka Miklós, az intézmény igazgatója az MTI-nek elmondta: mûsortervükben szerepel a Kacsóh Pongrác - Bakonyi Károly - Heltai Jenõ által jegyzett János Vitéz, Budaházi Attila rendezésében. "Ezzel a darabbal szeretnénk örömet szerezni a különbözõ korú és ízlésû közönségnek."

A produkcióba bevonják a város éppen most hivatásossá alakuló komolyzenei együttesét, a Csíki Kamarazenekart. Maurice Maeterlinck A kék madár című művét Victor Ioan Frunza viszi színre. Parászka szerint olyan színházi alkotóról van szó, aki román, magyar és német színpadi rendezéseivel bebizonyította, hogy a három nemzeti kultúra színházi hagyományait mesteri módon ötvözi.

Az év végi szokásos szórakoztató darab egy újabb élőzenés produkció lesz, mégpedig Eisemann Mihály - Somogyi Gyula - Zágon István Fekete Péter című darabja - közölte az igazgató, aki maga viszi színre az alkotást. A jubileumi évad méltó zárásaként egy klasszikus darabbal örvendeztetik meg a közönséget: William Shakespeare Hamletjét a bukaresti Gavriil Pinte állítja színpadra.

A társulat folytatni kívánja vidéki bérletes előadásai sorát. Az igazgató örömmel nyugtázta, hogy egyre több művelődési intézményt újítanak fel a helyi önkormányzatok, megteremtve ezáltal a jó színházi előadások bemutatásának feltételeit.

A jubileumi évadot nem csak a kínált produkciókkal, hanem a színházhoz kapcsolódó eseményekkel is emlékezetessé akarják tenni. Így emlékkönyvet adnak ki, fényképkiállítást szerveznek, a színházi év végén pedig szakmai konferenciát hívnak össze.

Forrás: Hírextra/MTI

 

süti beállítások módosítása