Kritikai visszhang

"Egy ritka pillanatban vágyat érzünk, hogy magyarul értsünk. Milyen jó, hogy a budapesti Vadkacsa eljött látogatóba.
Klasszikus Vadkacsa előadást láttunk nagy, formabontó vizuális fogások, és rendezői megoldások nélkül, de a színészek ilyen fogódzók nélkül is képesek voltak bevonni bennünket, nézőket a történetbe, holott egy szót sem értettünk abból, ami elhangzott. Lenyűgöző teljesítmény. Bárcsak tudnék magyarul." (Andreas Wiese, Dagbladet)

"Micsoda élet van ebben az előadásban! A lehető legtávolabb esik ilyesfajta vitalitás a mi északi, hűvös Ibsen-szavaló előadásainktól. Először is az előadás tempója lenyűgöző. Nem elnyújtva, nyammogva, hanem egyenesen a lényegre törve hangzanak el a megszólalások, mintha géppuskából lőnék ki őket. Leginkább a Valentinora sminkelt Keresztes Tamás Gregers Werléje tüzel leggyorsabban - ez lenne a túlrajzolt őrület? A darab női szereplői kissé higgadtabbak, különösen Simkó Katalin Hedvigje győz meg fizikai játékának kidolgozottságával. A darab ellentétpárjai hamar világossá válnak: az eksztatikus idealista, jóformán őrült Gregers Werle szemben az ekdáli langymeleg családi idillel.
Be kell vallanunk, hogy a magyar előadásról szerzett pozitív benyomásunk részben a korábban látott Ibsen-bemutató rádiószínházi ridegségével való kontrasztnak köszönhető. De a magyar Vadkacsa megállja a helyét. Vitalitása, ereje önmagában is elegendő.
De mindenekelőtt nagyszerű volt az előadás, csodálatos színészi játékkel, gyors tempóval - és tradicionális formákkal. Valóságos színházi ünnepnap." (Kjell Moe, Pluto.no Kulturspeilet)