Nádasdy Kálmán Versmondó és Sanzonverseny

A MASZK Országos Színészegyesület Nádasdy Kálmán Versmondó és Sanzonversenyt hirdet a 100 éves Nyugat folyóirat jubileumának jegyében.

F E L H Í V Á S

A MASZK Országos Színészegyesület Nádasdy Kálmán Versmondó és Sanzonversenyt hirdet.

A versenyen részt vehetnek színész diplomával, Színész I. és Színész II. bizonyítvánnyal rendelkező 35 év alatti színészek, valamint a végzős színészhallgatók.

Ebben az évben ünnepeljük a Nyugat folyóirat 100 éves jubileumát. Az idén a versenyt ennek jegyében rendezzük.

Jelentkezni a Nyugat költőinek verseivel a sanzon kategóriában a Nyugat költőinek megzenésített verseivel lehet.

A jelentkezéskor a kiválasztott kategóriában két művet kell megjelölni.

A verseny időpontjai:

Előzsűrizés:
2008. november 10-én délután 15 órakor
Helyszíne: a Rátkai Klub /Budapest VI., Városligeti fasor 38./

Döntő:
2008. november 17. 15 óra
Helyszíne: a KOGART ház
/Budapest VI., Andrássy út 112./

A versenyt elbíráló zsűri tagjai:
Béres Ilona, Kulka János, Körmendi Vilmos

Az első három helyezett mindkét kategóriában díjat, illetve jutalmat kap.

Jelentkezési lapot a színházak titkárságán, vagy a MASZK titkárságán /Bp. VI., Városligeti fasor 38./ lehet beszerezni, valamint letölthető a www.maszk.szinhaz.hu honlapról.

Jelentkezési határidő: 2008. november 3.

A jelentkezési lapokat a MASZK Országos Színészegyesület titkárságán kell leadni személyesen, postai úton, vagy faxon a 413-6787-es számra.

Várjuk a jelentkezőket.

Részletesebb felvilágosítás személyesen, vagy a 413-6786-os telefonon, a MASZK titkárságán.

MASZK Országos Színészegyesület

süti beállítások módosítása