Nagy őszi bérletvásár

Idén gazdag, változatos repertoárt és 35-féle bérletet kínál a Gárdonyi Géza Színház. A nézõk felnõtt, ifjúsági, gyermek- és nyugdíjas konstrukcióink közül választhatnak.

Az öt előadásból álló, változatos kínálattal megjelenő bérletek árért egy hatodik előadást ajándékba kap a közönség. Ilyen évadot ígér idén Csizmadia Tibor igazgató-főrendező. A megszokott, változatos műfajú bemutatókon túl újdonságokkal várja nézőit az egri Gárdonyi Géza Színház a 2008/2009-es évadban is.
A közönség láthatja Bulgakov: Iván a rettentő című komédiáját, Márton Lászlótól Az Állhatatlant, Chandlertől az Elkéstél, Terry című bűnügyi történetet, Frayn-tól a Vad méz című vígjátékot, a Chicago című musicalt, illetve az Alíz című világsikerű darab egy újabb változatát. Felújítják a Padlást, a Diótörőt pedig táncjáték formájában ajánlják a gyerekeknek. A Stúdiószínpadon, mint a kisebb produkciók helyszínén bátrabban "kísérletezhetnek" a programkínálat, a műfajok, a formák tekintetében.  Bemutatják A velencei kalmárt, Visky András: Alkoholisták című zenés performját, valamint egy különleges mozgásszínházat, a Bifidus Essensist. Az elmúlt évadból műsoron marad a Fekete Péter, az Emésztő tűz, illetve a Camille.
Folytatódik a tavalyi évadban indult "Extrák" című sorozat, mely a színházi élmény elmélyítését tűzte ki célul. Az alkotói találkozók és beavató színház mellett a bemutatók előtti napokban nyílt főpróbára várja a társulat a helyi pedagógusokat.

pcs
Gárdonyi Géza Színház, Eger

süti beállítások módosítása