Radnóti évadnyitó

Bepillanthattak a kulisszák mögé is azok a nézõk, akik szeptember 19-én ellátogattak a Radnóti Színház Színház hátulról címû rendezvényére. Az érdeklõdõk ízelítõt kaphattak a teátrum legfrissebb elõadásaiból, meghallgathatták Bálint András igazgató beszélgetését az alkotókkal, és részleteket láthattak az elsõ két bemutatóból.

Az első, október 19-re eső bemutató Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Farkasok és bárányok című darabja, amelyet Valló Péter rendezésében láthat a közönség.


Valló Péter és Bálint András

Az 1875-ben született darabból - amely rendezője szerint igen erős aktualitással bír - Csányi Sándor, Csomós Mari, Szombathy Gyula és a társulat legfrissebb tagja, Adorjáni Bálint közreműködésével két részletet is láthatott a közönség.


Csomós Mari és Csányi Sándor


Szombathy Gyula és Adorjáni  Bálint


Szombathy Gyula és Adorjáni  Bálint

A teátrum második bemutatója, Henrik Ibsen Solness építőmester című színműve december 21-én lesz. A Kiss Csaba által színpadra állított darab címszerepét Bálint András játssza, aki idézte a színházi berkekben ismeretes mondást: "Azt szokták mondani, egy igazgatónak ne legyenek szerepálmai, mert megvalósítja őket...". A darabból Kováts Adél és Marjai Virág olvastak fel részletet.


Marjai Virág és Kováts Adél

A színház harmadik bemutatója március elején lesz. Az Apacsok munkacímet viselő drámát Török Ferenc rendezi majd, és szövegkönyvét Kovács Krisztina dramaturggal közösen készítik el. A készülő darab egy fiatal filmrendezőről szól, aki nagyapja indián regényeiből akar filmet forgatni, de a Duna-parton indiánosdit játszó nagyapa után kutatva a fiú felfedezi, hogy a nagyapa nemcsak regényeket írt a magyarországi indiánokról, hanem ügynökjelentéseket is az Állambiztonsági Szolgálat számára... A darab két főszerepét (a filmrendezőt és nagyapját) Csányi Sándor játssza.


Török Ferenc és Bálint András

Bálint András igazgató elmondta, hogy 2009-ben, Radnóti születésének 100. évfordulójára nagyszabású ünnepi műsorral készül a színház, és terveik között szerepel az is, hogy felállítják a színház bejáratával szemben Radnóti Miklós szobrát.

Az esten színpadra lépett még a Vodku zenekar. A zenekar tagjait a közönség újra viszontláthatja egy radnótis előadásban, hiszen az október elején bemutatott Farkasok és Bárányokban ők zenélnek majd.


Vodku

Az est zárásaként a nézők betekinthettek a kulisszák mögé, bejárhatták a színházat, és találkozhattak, beszélgethettek a színészekkel is.

Forrás: Radnóti Színház

süti beállítások módosítása