Háry János és Antigoné

46. évadját kezdte meg a komáromi Jókai Színház, amelynek épülete az õsszel közel két hónapig nem fogad látogatókat, ugyanis belsõ felújításon esik át, s megújul a nézõtér is.

Ennek ellenére számos bemutatót tervez a társulat, amelynek új művészeti vezetője is van, Lévay Adina személyében. Ő rendezi a Szomorú vasárnapot (Seress Rezső szerepében Fabó Tiborral), s Machiavelli Mandragóráját is. Az évad első bemutatója Kodály Háry János c. daljátéka lesz Pille Tamás színrevitelében, s izgalmas vállakozásnak tűnik a Jeles napok c. előadás is, amely keresztény egyházi ünnepek népi agyományait eleveníti fel sok zenével, tánccal és játékkal. A Vasmacska Stúdiószínpadon Czajlik József Szophoklész Antigonéját viszi színre, a nyári bemutató pedig Ken Ludwig Primadonnák c. bohózata lesz Méhes László rendezésében.

Tóth Tibor igazgató úrral aktuális kérdésekről beszélgettünk.

- Az idén Kassán és Komáromban is bemutatják a Szomorú vasárnapot. Mi adja a darab aktualitását s egyúttal ekkora népszerűségét, s nem lett volna-e ésszerűbb egy bemutatót tartani a darabból?

Tóth Tibor: A Komáromi Jókai Színház Seress Rezső halálának 40. évfordulója tiszteletére mutatja be ezt a darabot, mivel Seresst erős szálak fűzték Komárom városához. Fiatal korában itt élt, ide járt artista iskolába, s a sors fintora, hogy itt szenvedett balesetet is, mint artista. Innen aztán visszatért Budapestre, ahol zongorista, és dalszerző volt. Emlékirataiban nagyon szívesen emlékszik Komáromra. Hogy aztán maszek színházi társaságok miért veszik szintén elő ezt az előadást, arról talán őket kellene faggatni. Velünk senki nem egyeztetett, de nem is kötelessége senkinek.

- Nagy húzásnak tartottam a Forgószínpad bemutatását, amelyben a társulat idősebb színészei kaptak főszerepet. Számítanak rájuk a későbbiekben is?

Tóth Tibor: A Forgószínpad az 55. évad tiszteletére lett műsorra tűzve, s tisztelgés, főhajtás az elődök érdemei előtt. A későbbiekben természetesen a szükség elve alapján továbbra is számol a színház olyan nyugdíjas kollégákkal, akik viszont mutatnak hajlandóságot az együttműködésre.

- Komáromban rendezik meg a Jókai Napokat, az amatőr színjátszók fesztiválját. Mennyire kísérik figyelemmel a felhozatalt, s milyen a kapcsolatuk az amatőr mozgalommal?

Tóth Tibor: A kimagasló tehetségű amatőr színészekre, természetesen, felfigyelünk, de meg kell jegyeznem, hogy a színészethez nem elég az, ha valaki csak tehetséges. A cél az, hogy a tehetség mellé képesítettség is járuljon, s ezt főleg az iskolák tudják biztosítani. A színi tanodákkal már egy kicsit óvatosabb vagyok, nem mind üti meg a kívánt színvonalat. Ha valaki amatőrként úgy dönt, hogy hivatásos szinten szeretné tovább folytatni a színészetet, s erre őt a színház vezetése is alkalmasnak találja, természetesen minden segítséget és útbaigazítást megkap tőlünk ahhoz, hogy egyetemi szinten nyerhessen képesítést.

- Komárom egyetemi város lett, ez a színház látogatottságán mégsem nagyon látszik meg. Milyen előadásokkal és egyéb módon szeretnék megszólítani őket?

Tóth Tibor: Minden előadást, valamint a legkedvezőbb bérletcsomagot ajánljuk minden évben az egyetemistáknak. Sajnos, az eredmény siralmas, de erről többet tudnának mondani azok a színházrajongó aktivista egyetemisták, akik mindent bevetve próbálják becsábítani diáktársaikat a színházi előadásokra, sajnos, elég gyakran reménytelenül. Akik viszont eljönnek, azokat nagyon megbecsüljük.

- Évek óta nem mutattak be színházaink szlovákiai magyar drámát. Ez a műfaj teljesen mostohának számít irodalmunkban, ellentétben Erdéllyel és Vajdasággal, ahol évente több ősbemutatót tartanak, sőt Újvidéken évente drámaíró versenyt is rendeznek. Szerepel az Ön és Lévay Adina tervei között, hogy ez irányban lépjenek, s akár pályázattal, akár tehetséges írók színházba csalogatásával ismét életre keltik a szlovákiai magyar drámát?

Tóth Tibor: Ha lenne a szlovákiai magyar drámairodalomban felhozatal, akkor lenne miből választani. Az említett régiók drámaírói nemcsak a színházaik unszolására írják darabjaikat, hanem belső alkotói motiváció is készteti őket erre. Aztán pedig bekopognak a színház dramaturgiáján frissen írt darabjaikkal, amelyekből a legjobbakat vagy alkalmasnak találja a színház a bemutatásra, vagy nem. Nem mondom, hogy nem került el hozzánk egy-két mai kortárs felvidéki színdarab, de a színház művészeti vezetése vagy nem találta alkalmasnak, vagy éppen más okból kifolyólag nem érzett késztetést ezek bemutatására. Egyébként több felvidéki író-költő társaságában alkalom adtán felvetjük ezt a témát, s hasonló véleményen vannak. Hat évvel ezelőtt az 50. évad tiszteletére kiírt a színház egy drámaírói pályázatot, melynek első három nyertese pénzjutalomban is részesült. Az elbíráló kuratórium színházon kívüli szakértőkből tevődött össze. Be is futott néhány darab, de az első díjat ennek ellenére sem osztották ki, mivel egyet sem találtak rá alkalmasnak. A színház vezetősége ennek ellenére fontolgat egy következő dráma-pályázati kiírást is.

- Martin Huba két izgalmas előadást is rendezett Komáromban (Az imposztor, Karamazov testvérek). Nem gondolkodtak azon, hogy más, fiatal szlovák rendezőt is meghívjanak Komáromba?

Tóth Tibor: Több szlovák rendezővel tartja a színház a kapcsolatot (Dodo Gombár, Roman Polák, Rasťo Ballek, Vajdička, Števo Korenčí stb.) Előreláthatólag a 2009/2010-es szezonban ismét Martin Huba rendez majd.

- Kassán Fabó Tibor vezetése alatt nagyon izgalmas előadások jöttek létre, s ezekben az előadásokban Fabó mellett Bandor Éva és Ön is kulcsszerepeket játszottak. Ma a színház mélyponton van, s ez köszönhető annak is, hogy Önök elhagyták a keleti végeket, s Komáromba költöztek. Nem gondolják, hogy hűtlenül magára hagyták Kassát, s a könnyebbik megoldást választották?

Tóth Tibor: Ne tessék ilyen lelkiismeret-furdalásra késztetni, s főleg a Thália helyzetéért a felelősséget azokra hárítani, akik már lassan tíz éve nincsenek ott. A magunk idejében azt hiszem megtettük a tőlünk legtöbbet telhetőt. Azokat a sikereket nem adta senki ingyen, elképesztő színházcsinálás iránti akarás fűtötte a lelkünket. A színház mindennél a legfontosabb volt. Nagyon büszke vagyok arra az időszakra, mert művészeti vezetőként sikerült bebizonyítanom, hogy olykor a semmiből is nagyszerű előadásokat lehet létrehozni. Természetesen, olyan is volt, hogy megbuktunk. Hogy miért fordult később rosszabbra a Thália helyzete? Azok talán tudják erre a választ, akik nem minden áron akarták azt a színházi arculatot, fanatizmust és morált, amit azok, akik már azóta nincsenek ott.

- Hosszú évekig téma volt az MKP háza táján a harmadik, Közép-Szlovákiában létrehozandó profi színház gondolata. Azóta se hang, se kép, sőt a kassai és a komáromi társulat is csak elvétve jut el errefelé. Ön nem tartja fontosnak, hogy ez az egyre inkább hitét vesztett magyarság is részesüljön a színház, a magyar szó szépségeiből?

Tóth Tibor: Minden olyan fórumon, ahol ez a téma előkerül, csak támogatni szoktam ezt a kezdeményezést. Erdélyben a rendszerváltás óta három magyar színházat alapítottak a meglévő néhány mellett. Nem furcsa ez egy kicsit egy olyan országban ahol az anyaországi politika nem melengeti túlságosan a keblén a nemzetiségeket, főleg a magyarokat? Valószínűleg Csíkszeredán és Székelyudvarhelyen erős volt a helyi, a közösségi, és a politikai akarat is új kulturális intézmények alapítására. Mi ezt a kettőt is néha vérrel-verítékkel tudjuk fenntartani, s tízévenként holmi politikai intézkedések következtében rendre veszélybe kerül az egzisztenciája. Úgy gondolom tehát, hogy ezt a kérdést máshová is lehetne intézni

- Milyen a kapcsolata a színháznak a fenntartójával, a megyei önkormányzattal, főleg miután az MKP kisebbségbe került?

Tóth Tibor: Őszintén szólva nem érezzük ennek a jelenségnek a hátrányát. A színháznak a mindenkori fenntartójával szemben kötelessége az elvárásoknak megfelelni, természetesen, egészséges keretek között, állami intézményről lévén szó. Jó munkaviszonyt kell kialakítani a fenntartó hivatalnokaival, s egy józan erőszakossággal, okos lobbival elég sok mindent véghez lehet vinni. De sajnos elég sok mindent nem.

- Az egyik legtehetségesebb felvidéki színésznek tartom Gál Tamást, aki évek óta nem játszik se Komáromban, se Kassán, hanem különböző egy-kétszemélyes társulatokkal járja az országot. megengedhetjük magunknak ezt a luxust, s Ön mennyire támogatja ezeket az alternatív csoportosulásokat? Gondolok Gágyor Péter vagy Czajlik József színházára?

Tóth Tibor: Ha jól tudom, Gál Tamás nem csinál alternatív színházat, sőt Gágyor és Czajlik sem. Nem tudom, luxus-e az egy színház számára, ha Gál Tamás nem tagja a társulatának, főleg akkor, ha Ő maga nem tud színházi kötelékben létezni. Ezt maga nyilatkozta többször, s bevallom, néhány színházbeli vendégszereplése kapcsán erről jómagam is meggyőződtem. Ez természetesen nem vesz el az Ő képességeiből. Egyébként Czajlik József januárban Szophoklész: Antigoné című tragédiáját mutatja be a Vasmacska stúdiószínpadon.

- Egyre kevesebb írást olvashatunk lapjainkban színházainkról, a recenziók szinte teljesen eltűntek. Az Új Szóban is csak a színház alkalmazottja, Bárány János tartja a frontot. Miért fordultak el a lapok a színházaktól, s mennyire tartja fontosnak, hogy a lapok beszámoljanak a színházi történésekről?

Tóth Tibor: A színházi szakírókkal ugyanaz a probléma, mint a felvidéki drámaírókkal. Nem jó az, ha valaki unszolva van, hogy színházi recenziót írjon. Van természetesen néhány képesítetlen önjelölt, de azok inkább jobb, ha nem írnak. Sajnos Dusza István halálával meghalt a szlovákiai magyar egyetemes színházkritika is. Talán a lapok is tehetnek erről, mert nem sarkallják az újságíróikat arra, hogy színházzal foglalkozzanak. Az igazsághoz pedig még az is hozzátartozik, hogy nem egy könnyű műfajról van szó, felkészületlenül könnyen lelepleződhet akárki. De tovább megyek. Fontosak ezeknek a lapoknak pl. a felvidéki színészportrék? Egyik lapszerkesztő azt válaszolta nekem, amikor már az általa szerkesztett lap címoldalán egy év leforgása alatt negyedszer jelent meg ugyanaz a budapesti média-macho, hogy ezzel együtt adható el jobban a lap. A felvidéki színészekről meg írjon a budapesti ,,Kiskegyed,,...?

- Ön pár évvel ezelőtt még keményen bírálta s idejétmúltnak nevezte a kisvárdai Határon Túli Színházak Fesztiválját, sőt az egyik évben a társulat nem is vett részt rajta. Egyik nem régi interjújában viszont már dicsérte és fontosnak nevezte, hiszen a társulat az idén komoly díjakat kapott. Fontos Ön szerint ez a fesztivál ma, amikor a határok már jórészt eltűntek, s hogyan lehetne azt a mai kor követelményeihez igazítani?

Tóth Tibor: Soha nem a találkozó szellemiségét bíráltam, hanem a válogatás módszerét. Nem tartom helyesnek azt, hogy egy versenyfesztiválon kötelezően ott legyen alanyi jogon az összes határon túli színház, akár született az elmúlt szezonban fesztiválra érdemes előadása, akár nem. Ellenben az is tény, hogy legtöbb határon túli színháznak ez az egyedüli anyaországi megmutatkozási lehetősége. Pár évvel ezelőtt krízisben volt ez a fesztivál, s ez nemcsak az én véleményem. Az utóbbi 2-3 évben viszont, mintha a magyarországi szakma apraja-nagyja is elkezdett volna rá intenzívebben odafigyelni. Tíz éve még olyan neves színházi rendezők, mint Ascher Tamás, Máté Gábor, vagy Alföldi Robi azt sem tudták, hogy létezik ilyen fesztivál, mára pedig ott ülnek a zsűriben, s jobbnál jobb szakmai tanácsokkal látják el a határon túli színházi embereket. Ennek a fesztiválnak szakmailag kell átlépnie a saját árnyékán, s erre most elég jó esélye is van.

Juhász Dósa János
forrás: felvidek.ma