Bekkanko, a grimaszdémon

Október 11-én 15 órakor Bekkanko, a grimaszdémon címmel mutatja be Asaya Fujita mesejátékát a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház. A japán népmesék elemeibõl írt zenés elõadás a távol-keleti szigetország színjátszó kultúrájának hagyományait megidézve meséli el egy ijesztgetésre alkalmatlan démon és egy vak lány viszontagságos egymásra találását. És ami utána történik...

Asaya Fujita: Bekkanko, a grimaszdémon
(mesejáték 7-10 éveseknek)
  
 
Bekkanko - Mészáros Tamás
Juki - Megyes Melinda
Juki apja - Mult István
Hegyistennő - Erdei Juli
Kórus - Rácz Kármen, Rácz Kriszta,
Ruszina Szabolcs, Szanitter Dávid
valamint
Jobbágy Kata k.n., Soós Kornélia k.n.
Zenészek: Bornai Szilveszter,
Kecskeméti Gábor
Dramaturg, dalszövegek: Fábri Péter
Zene: Novák János
Díszlet, jelmez: Orosz Klaudia
Mozgás: Gyöngyössy Tamás
Tánc: Rotter Oszkár
A rendező munkatársa: Hajsz Andrea
Fordította: Fábri Péter

RENDEZŐ: Novák János

A szépség és a szörnyeteg - made in Japan

Bemutató: 2008. október 11., 15 óra - Kolibri Színház
(Budapest VI., Jókai tér 10.)

A klasszikus mesékből gyúrt történetet Asaya Fujita 1979-ben állította színpadra. A japán mondák szerint az emberek a démonoktól való félelem miatt járnak a helyes úton. Bekkanko viszont akárhogy igyekszik, képtelen riogatni bárkit is - grimasz-szerű arckifejezése mindenkit mosolyra fakaszt, démon társai lekezelően bánnak vele, kiközösítik. Egy nap azonban találkozik egy vak lánnyal, Jukival, akibe első látásra beleszeret.
A kyogen, a nó és a kabuki tradicionális japán színházi technikákból és az antik- valamint modern európai színművészet eszközeiből egyaránt merítő kortárs darabot azóta számtalan adaptációban mutatták be világszerte - ezek összes előadása mára jócskán meghaladja a háromezret. Sikere nem véletlen: a Bekkanko olyan egyetemes értékeket állít középpontba, mint a tolerancia és az empátia, általuk pedig a negatív előítéletek leküzdését, a felszín alatti tulajdonságok megismerésének fontosságát hangsúlyozza. A témába vágó mesék meglehetősen nagy népszerűségnek örvendenek napjainkban - elég csak az A szépség és a szörnyeteg, a Shrek vagy a Szörny Rt. sikereire gondolnunk.

A grimaszdémon

"A Rút kiskacsa, a Kastanka és a Gabi után végre megint egy érzelmekre ható, felkavaró, színes és elgondolkodtató darabot találtunk - mondja Novák János, az előadás rendezője, aki a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szervezete (ASSITEJ) magyarországi elnökeként kiutazva egy montreáli fesztiválon találkozott a mesejátékkal. (Emlékei szerint a magyar mellett a német, a francia, a román valamint a lengyel adaptáció ötlete is ott született.) - Régóta szeretnénk is műsorra tűzni, és most végre minden feltétel összeállt a bemutatóhoz."
Fujita eredetijéhez hasonlóan a Kolibri előadása sem követi a japán színház rituális hagyományait, de hű a szelleméhez. Így a szereplők érzelmeit közvetítő kórus aktívan részt vesz a cselekményben; az élő zenével kísért történet kevés díszlet között, gyors és erősen stilizált helyszínváltásokkal folyik; a tradicionális japán színjátszásra jellemző fordulat, mely szerint az ember-szereplők egyik színről a másikra átváltoznak démonná, a Jókai téri produkcióban is megjelenik.   
"Ez egy japán mese, természetesen mi is megidézzük benne a japán egzotikumot. De ezalatt senki ne értse azt, hogy egy sakuhacsival kísért hatórás karate-bemutatóra vesz jegyet - utal Novák az európaitól meglehetősen távolálló klasszikus japán színház jellemzőire." Mint mondja, a Bekkanko történetére helyezik a hangsúlyt, a színezet, hogy a gyerekközönség egyúttal benyomást szerezhet a távol-keleti szigetország színházi kultúrájából is, ráadás.
"A stílusjáték hitelessége a testbeszéd - ami a gyerekek számára még elsődleges nyelv - és a verbalitás jól összekombinált párosításán múlik, nem pedig azon, visel-e maszkot a főszereplő vagy sem - magyarázza a rendező." Novák az akkurátus tolmácsolás helyett ezért inkább azokat a lehetőségeket kereste, amelyekkel a történet érzelmi töltöttsége, fordulatai jobban átadhatók a hazai gyerekközönségnek. A Kolibri adaptálásában így a narrátorként is funkcionáló kórus kidolgozottabb lett és új színezetet kapott: egyfajta "előadás az előadásban" elven keretezi a mesét.   

Happy End?

A Bekkanko nem csupán szerelmes mese, két, hátrányos helyzetből induló, sorsát mégis kiteljesítő személy fejlődési története is.
A vak Juki szinte magatehetetlenül, szerető apja gondoskodására rászorulva, a gyerekek rosszindulatú játékainak kiszolgáltatva él a faluban, amikor Bekkanko elrabolja. A szerelemes démon mellett azonban megtalálja a boldogságot, s életében először látni szeretne - látni Bekkankot, a kedvesét. Eközben apja, a vadász, aki felesküdött, hogy lánya elrablóján halálos bosszút áll, minderről mit sem tudva megszállottan keresi őket. Juki élete apja és Bekkanko drámai találkozása után teljesedik ki: azonosságot kell vállalnia valamelyikükkel - a völgyben élő emberek vagy a hegyi démonok világával. Novák szerint ez a döntés a felnőtté válás egyik legfontosabb lépése, amit mindenkinek meg kell tennie.
Bekkanko hasonlóképp: külseje miatt nem tudja teljesíteni démoni küldetését - rá- illetve visszavezetni az embereket a helyes útra. Haszontalan démon. Juki látásáért azonban kész feláldozni magát - a Sárkányszem nevű virágon, melynek gyökerével meggyógyítható a lány vaksága, ugyanis átok ül: aki először érinti, annak az életével kell fizetnie érte.
Talán e miatt az élmény miatt lehet a legérdekesebb betekinteni a japán kultúrába, talán leginkább ez a keserédes katarzis tette világhírűvé a mesét. Bekkanko halála a távol-keleti gondolkozásmód tükrében ugyanis nem tragikus végkifejlet, hanem élete értelmének, démoni hivatásának csodálatos beteljesülése.