Október 11-én 15 órakor Bekkanko, a grimaszdémon címmel mutatja be Asaya Fujita mesejátékát a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház. A japán népmesék elemeibõl írt zenés elõadás a távol-keleti szigetország színjátszó kultúrájának hagyományait megidézve meséli el egy ijesztgetésre alkalmatlan démon és egy vak lány viszontagságos egymásra találását. A felszín alatt rejlõ értékek megismerésérõl, a félelem szülte elõítéletek erejérõl és a kirekesztettek magányáról szóló szívszorító történet magyarországi bemutatója kapcsán e-mailben kerestük meg Asaya Fujita-t.

- A Bekkanko-Onit többek közt lefordították már kínaira, angolra, franciára, németre, oroszra, bemutatták Sanghajban, Szentpétervárott, Vancouverben, Párizsban, Németországban több helyszínen is, Lengyelországban, Romániában és még sorolhatnánk.  Számított rá, hogy ekkora sikere lesz az előadásának?

Asaya Fujita: Amikor 1979-ben rendeztem, úgy gondoltam, a realista ábrázolás nem igazán fejezi majd ki azt a fantasztikus történetet, ami egy démon és emberi lény között kialakuló szerelemről szól. Ekkor jött az ötlet, hogy a több mint hatszáz éves múltra visszatekintő, erősen stilizált tradicionális japán dráma, a kyogen stílusában készüljön a darab, és hogy az antik görög színházból ismert kórus kísérje az előadást. Azzal változtattam hihetővé az elképzelhetetlen történetet, hogy a kórussal meséltettem el. Az eredmény: rengeteg színpadi rendező, aki ódzkodott a főhős halálával járó befejezések realista bemutatásától, ezzel a stílussal szimpatizálni tudott. Ennek is köszönhető, hogy a Bekkankot immár több mint négyezerszer játszották - csak Japánban.

- Bizonyára rengeteg adaptációját látta az eredeti előadásnak. Melyik volt a legemlékezetesebb az ön számára?

Asaya Fujita: A drezdai előadásban Bekkanko tengernyi virágot terít szét Juki előtt, a lány pedig túláradó boldogsággal hempereg benne. Ez a lenyűgöző jelenet mindannyiunk számára átérezhetővé tette, milyen, ha valakitől igazi szerelmet kapunk. A végén pedig: Juki megérintette az aranybarna mintás jelmezt viselő halott Bekkankot, aki erre felemelkedett és Juki szemébe nézett. Ekkor megjelent a Hegyek istennője (akit mellesleg egy férfi színész alakított), megállt Juki és Bekkanko között és szintén egy aranybarna festékkel teli tálat adott nekik. Bekkanko és Juki lassan elkezdték egymás arcára és testére kenni a színezőt, a Hegyek istennője pedig akár egy pap, nézte őket, miközben a zene egyre hangosabbá fokozódott. Mikor mindketten ugyanolyan színűek lettek, a dráma véget ért. Sosem fogom elfelejteni ezeket a jeleneteket.

- A feldolgozások mutatják, milyen sokféleképpen lehet bemutatni a mesét. De Ön mire helyezné a történetben a hangsúlyt?

Asaya Fujita:  A dráma legfontosabb mondanivalója, hogy egy kiközösített ember bánatát, érzéseit csak egy másik kiközösített tudja igazán megérteni, és hogy csakis ilyen közös érzelemvilággal alakulhat ki valódi szerelem.   
   

Forrás: Kolibri Színház