Itt ülök a Pécsi Nemzeti Színház sajtóirodájában, és - mint azt nyilván sejtik - ezt az irományt alkotom. Az utcáról valami iszonyú üvöltés szűrődik be.
Mi ez? Biztos performansz - gondolom. Szóval az Isten mentse meg az embert attól, hogy valami baja történjen egy színházi fesztiválon. A kutya nem fog segítségére rohanni, akármilyen élethűen üvölt is. Színészi teljesítményét azonban minden bizonnyal értékelni fogják.
De térjünk rá a tegnapra: „Azt mondták, itt a POSZT, aztán nincs is itt semmi" - mondta egy fiatal srác a másiknak. Valóban így is állt a dolog akkor, elvégre a szakadó esőben csak ők voltak a korábban még zsúfolt sétálóutcán.
Azért az túlzás persze, hogy nincs itt semmi. Volt például ismét felolvasás, a Színházi Dramaturgok Céhe által szervezett Nyílt Fórumon. Tegnap éppenséggel Kiss Judit Ágnes rejtett, ügyesen a szövegbe szerkesztett aforizmáit élvezhettük Prága, főpályaudvar című darabjában. Tanulságos is volt persze az „előadás", most nem éreztem ugyanis, hogy sikerült „a felolvasunk, de kicsit néha elő is adjuk" megfelelő egyensúlyát megtalálni. De talán nem is ez a lényeg ebben a helyzetben.
Az eső viszont eleredt, dézsából ömlött, a Zsinagóga előtti tömeg pedig kissé idegesen próbált bejutni Varnus Xavér koncertjére. Összművészeti koncert volt ez, még ha nem is a szó eredeti értelmében. Bakos Kiss Gábor, színművész hallgató szavalt benne Bach lassú tételei alatt - én speciel nem értettem, miért volt erre szükség, de hát, nem ez az egyetlen, amit nem értek. Számomra üdítő volt az orgonista anekdotázgatása, háttértörténet-mesélése, csak egy idő után éreztem azt, hogy „Túl kevés a hang". Pedig dehogy volt kevés, nagyon is sok volt, sőt nemcsak az orgonahangot, de a Talamba ütőegyüttesnek hála, még némi dob, marimba és egyéb magamfajta mezei hallgató számára felismerhetetlen ütős hangszerek hangjait is élvezhettük. Szóval inkább módosítsuk a már megváltoztatott idézetet: „Túl sok a szó"-ra - de ne érezzük súlyosnak az ítéletet. Én csak egyszerűen több Bachot, a Bach-művek Jacques Loussier-féle átdolgozását hallgattam volna még. Attól még, hogy az összművészetre korona kerüljön a ráadás utáni számban az egyik ütős elénekelte - mondanom sem kell, orgonakísérettel - a Köszönöm, hogy imádott című számot. Tuti siker.
Mátrai Diána
fotó: Lehotka Judit Zolka
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.