Párizsi Õszi Fesztivál

A harminchat éve töretlen sikerrel és igényességgel mûködõ Párizsi Õszi Fesztivál teremtette meg azt a lehetõséget, hogy Párizsban néhány nap leforgása alatt az európai színház egyik jelentõs mestere és egy Magyarországról érkezõ, nagyszerû, de ismeretlen alkotó mûvét láthatja a közönség, írja a Le Monde kritikusa.


Christoph Marthaler
Foto: pa/dpa

A véletlen hozta vagy sem, Christoph Marthaler Platz Mangel c. produkciója és Pintér Béla: Parasztoperája egymás mellett szerepel a plakátokon, bár a két művész között húsz év a korkülönbség, és világuk is radikálisan különbözik. Viszont összeköti őket az, hogy olyan művész színházat művelnek, amelyben a zene adja az előadások gerincét, határozza meg a dramaturgiai szerkezetet.

Marthaler előadás kilenc színház illetve intézmény összefogásával jött létre. A Párizsi Őszi Fesztivál, az MC93, a Wiener Festwochen, a Theater Chur, a migros Kulturprozent, a Bitef Teatar, a Théâtre Garonna és a TNS teremtette elő a bemutatóhoz szükséges anyagi forrást, majd mindegyik partner programjára tűzi a produkciót.

A svájci rendező eredetileg oboásnak készült, és talán ennek is köszönhető, hogy nála a színház és a zene egyformán fontos. A 2007. végén Zürichben bemutatott előadás leitmotívuma egy német zenekar elcsépelt nótája. A rendezőre a szokásosnál is metszőbben, gúnyosabban, de mulatságosan ábrázolja a svájci hegyekbe helyezhető klinikaszerű szépségközpont megnyitóját, amelyre azok kaptak meghívást, akik a pénzt adták az intézmény felépítésére. Nem tudni, hogy egy idilli hely, idilli életéről, vagy a Pokol előszobájáról szól az előadás.


Jelenet a Pintér Béla Társulat Parasztopera c. előadásából

A Budapestről érkező Pintér Béla Parasztoperája egészen eredeti világot tár a néző elé, írja a Le Monde kritikusa , aki mágikusnak nevezi az előadást.

(Le Monde 2008. október 18.)

Forrás:ITI Magyar Központ

süti beállítások módosítása