A 2008. október 26-án, életének 34. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács Ágnes Anna a Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem növendéke volt. Az egykori diák volt osztályvezetõ tanára, Kovács Levente megemlékezése egykori diákjáról.
In memoriam KOVÁCS ÁGNES ANNA
|
Tizenöt éve, hogy egy szerény külsejű aradi diáklány kopogott a színészeti katedra ajtaján és kissé akadozva arról érdeklődött, hogy miben áll a színész-szakon a felvételi vizsga. Egy röpke félóra alatt kiderült, hogy egy kivételes tehetséggel megáldott színészjelölttel találkoztunk, akinek csak annyi a dolga, hogy megjelenjen a felvételin. Ez meg is történt, a bizottság pedig ritkán tapasztalt lelkesedéssel vette fel a lányt az egyetemre. Így indult el Kovács Ágnes Anna pályája, mely most tragikus hírtelenséggel szakadt félbe, immáron örökre. Emlékét előadás-felvételek, fényképek és a - sajnos—egyre halványodó pályatársi és nézői emlékezet őrzi. Csillogott vizsgaszerepeiben, a My Fair Ladyben, a Magyar három nővérben, rövid marosvásárhelyi időszakában volt Elektra, játszott Goldonit, Shakespearet, Molnár Ferencet, Madáchot, Wedekindet, otthonosan mozgott operettben és kabaréban: minden szerepében olyan könnyed természetességgel, mintha azt eleve neki szánta volna a színészek Gondviselője. Távozása érzékeny hiányt jelentett a marosvásárhelyi társulat összetételében. Sorsát továbbra is követhettük néhány vendégjáték alkalmával, s láthattuk, hogy tehetsége, érzékenysége semmit sem fakult, csak a számára testreszabott, jelentős nagy szerepekkel nem találkozik olyan sűrűn, mint azt érdemlette volna. Életét lobogva, az önpusztító szenvedélyességet és gyermeki naivitást pillanatonként váltva élte. Távozása a maradókat nem csak a gyász fájdalmával érinti, hanem önvizsgálatra is késztet. Vajon tehettünk volna érte többet, mi, az iskola tanárai, színészkollégái, mindazok, akikkel a sors összehozta, vagy a végzet megkerülhetetlenül kódolta a számára kijelölt életútba, természetébe, lelkébe, idegrendszere mélyére a Nagy Programozó? A választ erre a dilemmára sohasem találhatjuk meg egyértelmű bizonyossággal, de mégis kísérthet, gyötörhet időnként a gondolat: miszerint talán több odafigyelés, szeretet és alkalmanként kötelező szigor gondos ötvözése talán jelenthetett volna valamiféle kiutat az Ági belső poklaiból. Egy azonban végérvényes: tragikusan eltávozott egy rendkívüli tehetség színpadjainkról, aki emlékeink és megítélésünk szerint a legnagyobbak közé emelkedhetett volna—de erre most már nem ad több esélyt a sors. Eltávozott örökre, s mi, akik maradtunk, rá emlékezve arra is kell gondolnunk, hogy a mellettünk élő, örvendő és szenvedő társakra mélyebbre ható tekintettel kell figyelnünk.
A Kovács Ágnest útjára indító iskola gyászol, hiszen minden tanítványunkat továbbra is gyermekünknek tartjuk, s minden gyerek elvesztése őszinte, mély fájdalommal jár. Drága Ági, a csendet és megnyugvást tragikus módon találtad meg, de kívánjuk, hogy ez legalább örökre csendes, békés nyugodalom legyen. Emlékedet szeretettel őrizzük.
2008. október 27-én
A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem nevében
volt osztályvezető tanárod:
Kovács Levente
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.