Az Európai Színházi Unió 17. Fesztiválja

2008. november 2-án startol Kolozsváron a bukaresti Bulandra Színházzal közösen szervezett Európai Színházi Unió Fesztiválja, mely december 21 -ig tart, és olyan jelentõs európai színházak elõadásait vonultatja fel hét héten keresztül, mint a franciaországi STUDIO 24 -Compagnie Roger Planchon, a portugál Teatro da Rainha, a palermói Teatro Garibaldi, a Jugoszláv Drámai Színház, a franciaországi Compagnie AZAR és a Compagnie Rumpelpumpel, a madridi Teatro de La Abadía, valamint a bukaresti Bulandra Színház.

Vasárnap, november 2-án kiállítás-megnyitóval indít a fesztivál. Tompa Gábor igazgató este 7 órakor a színház emeleti előcsarnokában, Helmut Stürmer laudációjával megnyitja Varga-Járó Ilona maszktervező reneszánsz ihletésű kiállítását, melyet a fesztivál végéig tekinthetnek meg az érdeklődők.
Ezt követően, este fél 8-kor a színház nagytermében kerül sor az UP-Fest hivatalos megnyitójára. Tompa Gábor köszöntője után, este 8 órától a közönség a Studio 24 - Compagnie Roger Planchon produkcióját, Ionesco: Amédée, vagy hogyan lehet tőle megszabadulni című előadását láthatják. Az előadás egy fantasztikus történet Amédé-ről, az íróról, aki tizenöt éve képtelen leírni egyetlen sort, és feleségéről Madeleine-ről, valamint egy hulláról, amellyel egy fedél alatt élnek. A hulla a holtak gyógyíthatatlan betegségében szenved - mértani haladványként növekszik. A darab folyamán annyira megnő, hogy szétnyomja az ajtót, a bútorokat, betölti a lakást. A történet a hétköznapiság és a banalitás borzalmas és csodálatos voltáról ad számot.
Planchon szerint az Amédéé az egyik legjobb párkapcsolatokról szóló mű, a Székeknél is jobb. Egy időben nevettető és mély. Az előadást Roger Planchon másodszor rendezi meg, először 1955-ben mutatták be, a darab születésének évében, az előadást maga Ionesco is látta és egy Planchonnal készült interjú alapján "tetszett neki". Roger Planchon, az Európai Színházi Unió tiszteletbeli tagja 1931-ben született színész, drámaíró, színház- és filmrendező egy személyben, a francia


Roger Planchon
Foto: Pascal Chantier

színháztörténet utóbbi 50 évének egyik legjelentősebb személyisége. 2002-ben alapította meg a Studio 24 - Compagnie Roger Planchon nevű társulatot, amellyel mindig különleges szövegeket, köztük Ingmar Bergman, Thomas Bernhard, Harold Pinter műveit alkalmazott színpadra.
A vasárnapi előadást követően hétfőn, november 3-án délelőtt 11 órától Roger Planchonról készült portréfilmet láthatnak a nézők a színház nagytermében. A vetítés után az érdeklődőknek lehetőségük lesz személyesen is megismerni a Studio 24 vezetőjét és a társulatot, ugyanis mindenki számára nyitott beszélgetésre kerül sor. A beszélgetést egy újabb kiállítás megnyitója követ. A Studio 24 - Compagnie Roger Planchon előadásairól keszült fotókiállításnak a színház emeleti előcsarnoka ad helyet. A fesztivál második napját az este 8 órakor kezdődő Ionesco: Amédée, vagy hogyan lehet tőle megszabadulni című, Roger Planchon rendezte előadás zárja.


Jelenet az Amédéé c. előadásból
Foto: Pascal Chantier

Szombaton, november 1-jén este 19 órakor Biró István fotókiállításának megnyitójával indul az UPfest jó hangulatot ígérő programsorozata a fesztivál-cafféban: Caffé Shadow (Vasile Goldiş utca, 1-es szám). A Kolozsvári Állami Magyar Színház utóbbi néhány évadának előadásait bemutató kiállítást, melynek megnyitóján az alkotó is jelen lesz, Tompa Gábor és Visky András ajánlja az érdeklődőknek. A kiállítás a fesztivál végéig tekinthető meg, és nem csak: az alkotásokat meg is lehet vásárolni.


Európai Színházi Unió 17. Fesztiválja
Kolozsvár, 2008. november 2 - december 21.
PROGRAM

November 1.
Festivál Caffé megnyitó (Shadow Caffé, Vasile Goldiş utca 1.) Biró István fotókiállítás

November 2.
este 7 órától
Varga-Járó Ilona installáció-kiállításának megnyitója a színház előacsarnokában

este fél 8-tól

Hivatalos megnyitó a színpadon

este 8 órától
• Eugčne  Ionesco: AMÉDÉE, VAGY HOGYAN LEHET TŐLE MEGSZABADULNI
Studio 24 - Compagnie Roger Planchon, Franciaország

November 3.
de. 11 órától
Roger Planchonról szóló portréfilm vetítése a színpadon

12 órától
Beszélgetés az előadás alkotóival - az emeleti előacsarnokban, ezt követően Roger Planchon 2002-2008 közötti előadásaiból készült fotókiállítás megnyitója

este 8 órától

• Eugčne  Ionesco: AMÉDÉE, VAGY HOGYAN LEHET TŐLE MEGSZABADULNI
Rendező:  Roger Planchon
Studio 24 - Compagnie Roger Planchon, Franciaország

November 4.
este 8 órától
• Giacomo Puccini: GIANNI SCHICCHI
Rendező: Silviu Purcărete
Kolozsvári Állami Magyar Színház

November 5.
este 7 órától
• A. P. Csehov: HÁROM NŐVÉR
Rendező: Tompa Gábor
Kolozsvári Állami Magyar Színház

November 6.
este 7 órától
• A. P. Csehov: VÁNYA BÁCSI
Rendező: Andrei Şerban
Kolozsvári Állami Magyar Színház

November 10. és 11.
este 8 órától
• Herbert Achternbusch: ELLA
Rendező: Fernando Mora Ramos
Teatro da Rainha, Portugália

November 12.
este 7 órától
• A. P. Csehov: HÁROM NŐVÉR
Rendező: Tompa Gábor
Kolozsvári Állami Magyar Színház

 
November 19.
este 7 órától
• William Shakespeare: III. RICHÁRD - BEMUTATÓ ELŐADÁS
Rendező: Tompa Gábor
Kolozsvári Állami Magyar Színház

November 21. és 22.
este 7 órától 
• Giuseppe Massa: A SZÍV BELSEJÉBEN
Rendező: Giuseppe Massa
Teatro Garibaldi, Olaszország

November 23.
este 7 órától   
• William Shakespeare: III. RICHÁRD
Rendező: Tompa Gábor
Kolozsvári Állami Magyar Színház

November 25. és 26.
este 7 órától    
• William Shakespeare: A VELENCEI KALMÁR
Rendező: Egon Savin
Jugoszláv Drámai Színház, Belgrád, Szerbia

November 28.
este 7 órától  
• William Shakespeare: III. RICHÁRD
Rendező: Tompa Gábor
Kolozsvári Állami Magyar Színház

November 29.
este 7 órától  
• A. P. Csehov: VÁNYA BÁCSI
Rendező: Andrei Şerban
Kolozsvári Állami Magyar Színház

November 3o.
este 7 órától  
• A. P. Csehov: HÁROM NŐVÉR
Rendező: Tompa Gábor
Kolozsvári Állami Magyar Színház

December 1.
este 7 órától  
• William Shakespeare: III. RICHÁRD
Rendező: Tompa Gábor
Teatrul Maghiar de Stat Cluj

December 4. és 5.
este 7 órától  
• Dosztojevszkij: BŰN ÉS BŰNHŐDÉS
Rendező: Yuriy Kordonskiy
Bulandra Színház, Bukarest

December 6. és 7.
este 8 órától  
• Cervantes nyomán: DON QUIJOTE
Rendező: Jacques Borgaux
Compagnie AZAR, Franciaország

December 8. és 9.
este 8 órától  
• Heiner Müller: KVARTETT
Rendező: Matthias Langhoff
Compagnie Rumpelpumpel, Franciaország

December 10.
este 7 órától   
• William Shakespeare: III. RICHÁRD
Rendező: Tompa Gábor
Kolozsvári Állami Magyar Színház

December 13. és 14.
este 8 órától 
• Juan Mayorga: AZ ÖRÖK BÉKE
Rendező: José Luis Gómez
Teatro De La Abadía, Spanyolország

December 16. és 17.
este 8 órától  
Comte de Lautréamont Maldoror dalai című műve nyomán:
• ISTEN, MINT PÁCIENS
Rendező:  Matthias Langhoff
Compagnie Rumpelpumpel, Franciaország

December 20. és 21.
este 7 órától   
• Heiner Müller: BONCTAN TITUS RÓMA BUKÁSA
Rendező: Alexandru Darie
Bulandra Színház, Bukarest

Forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház

süti beállítások módosítása